A Jogi Fórum 2008. őszi rendezvény-sorozata elismert szakemberek közreműködésével számos aktuális területet dolgoz fel, a gyakorlat igényeit is szem előtt tartó elméleti alapossággal, hasznos tudásanyagot szolgáltatva mind gyakorló jogász, mind a jog világa iránt érdeklődő vendégei számára.
Címke: egészségügy
A minisztérium kész a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosítására
Az Egészségügyi Minisztérium (EüM) elkötelezett abban, hogy módosítsa a gyógyszer-gazdaságossági törvényt – mondta Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a minisztériumban folytatott csütörtöki tárgyalása után.
Szigorodnak a vegyi anyagokkal kapcsolatos szabályok
Az idei évtől, az Európai Unió gyakorlatának megfelelően, Magyarországon is szigorodik a kémiai anyagok felhasználása és forgalmazása, s ezért a gyártók és forgalmazók regisztrálására van szükség – mondta Vojnik Mária egészségügyi államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón, szerdán Budapesten.
Ősszel módosítják a gyógyszertörvényt
Ősszel módosítják a 2007 elejétől hatályos gyógyszer-gazdaságossági törvényt a Napi Gazdaság értesülése szerint.
Az Egészségügyi Minisztérium közleménye a Legfelsőbb Bíróság döntéséről
A sajtóban megjelent a Legfelsőbb Bíróság júliusi döntése, miszerint az Országos Mentőszolgálattal szemben pert nyert a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete.
Jogerős ítélet az elmaradt ügyeleti díj ügyében
Jogerősen 975 ezer forint elmaradt ügyeleti díjat állapított meg a munkaügyi bíróság Mánya Kristóf, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház volt orvosa javára; erről maga a felperes tájékoztatta pénteken az MTI-t.
Augusztus végéig elkészülnek az egészségbiztosítási reform törvénymódosításai
Augusztus 31-ig készítik elő az új egészségbiztosítási reform életbe lépéséhez szükséges törvénymódosítások szövegét – írta hétfői számában a Népszava.
Négy új irányelv az élelmiszerbiztonságért
Négy új, az élelmiszer-adalékanyagok felhasználására vonatkozó irányelvről döntött kedden az Európai Parlament. A négy irányelv célja, hogy könnyítsen a komplikált szabályozási rendszeren, korszerűsítse a jogszabályokat, és összehangolja azokat a legfrissebb tudományos eredményekkel.
Orvoslás határok nélkül?
Az Európai Bizottság irányelvjavaslatot fogadott el szerdán azzal a céllal, hogy az európai betegek könnyebben érvényesíthessék a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó jogaikat.
Ombudsmani állásfoglalás a betegről kiadható információkról
A hozzátartozó megtudhatja, hogy a beteget melyik intézményben kezelik, azonban további információt telefonon “nem tanácsos” közölni – olvasható az állampolgári jogok országgyűlési biztosának állásfoglalásában.