Címke: építésügy

Újabb útépítőkartellt számolt fel a GVH

Újabb útépítőkartellt számolt fel a GVH

Átfogó terv keretében, folyamatosan egyeztettek a visszaeső útépítő cégek – Csaknem 3 milliárd forint bírságot szabott ki kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három útépítő vállalkozásra.

Törvénysértő rendeletek alapján bontják a zsidónegyed házait

A Közigazgatási Hivatal vizsgálata alapján törvénysértőek Budapest VII. kerületi önkormányzatának azon rendeletei, amelyek alapján eddig a bontási engedélyeket kiadták Belső-Erzsébetvárosban – közölte Bakó Katalin, a törvényességi vizsgálatot kérő Nagydiófa Egyesület vezetője szerdán az Óvás civil szervezettel közös sajtótájékoztatón Budapesten.

Módosultak az építési szabályok

Jelentősen átszabta a kormány az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendeletét (OTÉK), az új szabályokat a legfrissebb Magyar Közlöny tartalmazza.

Bíróság elé kerül a Malom Center ügye

Bíróság elé kerül a Malom Center ügye

A Legfőbb Ügyészség bírósághoz fordul a kecskeméti Malom Center építési engedélyének ügyében, miután óvásait elutasította a kijelölt Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal. Végre egy hatóság, amely tesz valamit az ügyben – mondhatnánk, ha nem állna a monstrum és nem lenne azonnal végrehajtható használatbavételi engedélye.

Egy hitelfelmondás élet- és közveszélyessége

Egy hitelfelmondás élet- és közveszélyessége

A kecskeméti Malom Center használatbavételi engedélyét július 20-án kiadta a város jegyzője. Most csak két dolog hibádzott a szeplőtelenségből: a jegyző ekkor már ki volt zárva az ügyből, illetve úgy tette azonnal végrehajthatóvá a határozatot, hogy a jog szerinti életveszély helyett a befektetők érdekeire hivatkozott.

Önálló lesz-e az építésügyi hatóság?

Önálló lesz-e az építésügyi hatóság?

Malom Center Kecskeméten, tornyok az Árpád hídnál – csak két példa arra, hogy mire képes a helyi hatalomtól függő építésügyi hatóság. A gyakorlat nálunk is bebizonyította, hogy az építési ügyekben intézkedő hatóság nem lehet a helyi önkormányzat része. Az építési törvény módosításának tervezetébe mégis bekerült a mai rendszer továbbvitele. Kérdés, hogy a ráció vagy az ismeretlen lobbicsoport lesz-e erősebb.