A nyári szünet után a héten először ül össze az Európai Parlament, a szokásostól eltérően most Brüsszelben. De nem csak a képviselőknek ért véget a nyár: hétfőn rendkívüli ülést tart az Európai Tanács, ahol a tagállamok állam- és kormányfői a grúziai válságot vitatják meg.
Címke: Európai Bizottság
Zöld Könyv: „Szerzői jogok a tudásalapú társadalomban ”
A Bizottság kiadott egy Zöld Könyvet, amelynek célja, hogy konzultációra ösztönözzön a szerzői jog és a mai modern, tudásalapú társadalom kapcsolatáról.
A Bizottság tudomásul vette az OMV döntését
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy az OMV visszavonta a MOL felvásárlására tett ajánlattételi szándékát, így lezáródhat a tavaly szeptemberben kezdődött, sokak által vitatott ügy.
MOL felvásárlás – OMV visszavonás
A médiában is napvilágot látott hír szerint: „az OMV visszavonta a 2007. szeptember 25-én közzétett szándéknyilatkozatát, amely szerint az OMV szándékában állt 32,000,-Ft részvényenkénti áron vételi ajánlatot tenni a MOL részvényeseinek. A visszalépés oka, hogy az Európai Bizottság jelezte, hogy nem fogadja el az OMV által felajánlott kötelezettségvállalásokat.”
Az EP elnöke szolidaritásra ösztönzi az olimpián részt vevő sportolókat
Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke felszólította a pekingi olimpián részt vevő sportolókat, hogy tiltakozzanak a tibeti emberi jogi helyzet miatt. A Bild am Sonntag tegnapi (2008. augusztus 3.) számában megjelent cikkében a német jobboldali politikus hangsúlyozta: a sport szeretete nem szolgáltathat alapot az emberi jogok megsértésének eltűréséhez.
Állami támogatás: A Bizottság lezárja a Dunaferr magyar acélipari vállalkozás részére nyújtott adókedvezményeket illetően indított vizsgálatot
Az Európai Bizottság lezárta az EK-Szerződés állami támogatásokra vonatkozó szabályai értelmében a legnagyobb magyar acélgyártó vállalkozás, a Donbass/Duferco csoport részét képező Dunaferr részére adókedvezmény formájában nyújtott beruházási támogatás kapcsán 2008 áprilisában indított mélyreható vizsgálatot (lásd IP/08/595). Miután a magyar hatóságok arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy a Dunaferr már nem jogosult a támogatásra, és támogatás kifizetésére eddig még nem került sor, a vizsgálat tárgytalanná vált.
Nem lesz kötelező a tulajdonosi szétválasztás az energiaszektorban
Közös álláspontra jutottak a belső piaci energiacsomag meghatározó elemeiről június elején az uniós tagállamok szakminiszterei. A konszenzus ugyanakkor távolról sem volt teljes, miután elsősorban Ausztriának és Németországnak még fenntartásai vannak a csomag egyes pontjaival szemben.
„A gyermekek védelemhez fűződő joga”: a Bizottság pályázatot hirdet az Európai Unió ifjúsága számára
„A gyermekek védelemhez fűződő joga” – ez a címe annak a pályázatnak, amelyet ma, 2008. július 31-én hirdetett meg Jacques Barrot, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, szabadságért és biztonságért felelős alelnöke. A 10–18 éves európai gyermekeket és fiatalokat plakátkészítésre hívják fel a gyermekek Európai Unión belüli védelméhez fűződő joga kapcsán. A pályázat célja, hogy Európa ifjú polgárai jobban megismerjék e jogukat, és hatékonyabban kiállhassanak mellette.
Brüsszel heteken belül dönt az OMV és a Mol fúziójáról
Az Európai Bizottság szeptember közepéig dönt arról, hogy zöld utat ad-e a Mol és az osztrák OMV fúziójának. Közben tovább folyik az egyeztetés Brüsszel és Budapest között az úgynevezett lex Mol és a privatizációs törvény (állami aranyrészvények) ügyében.
Fiatalkorúak illegális foglalkoztatása : Olajos a Bizottsághoz fordult
Olajos Péter európai parlamenti képviselő írásbeli választ igénylő kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a fiatalkorúak illegális foglalkoztatásának ügyében.