Címke: Európai Bizottság

Brüsszel halogatja a génmódosított terményekről szóló döntést

Az Európai Bizottság harmadszor is felkérte az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságot (EFSA), hogy vessék alá tudományos vizsgálatnak azt a három génmódosított terményt, melyek európai termeléséről és forgalmazásáról már több mint egy éve zajlanak a viták.

Felfüggesztették az OMV és a MOL ügyében indult fúziós vizsgálatot

Az Európai Bizottság hétfőn felfüggesztette az OMV és MOL tervezett összeolvadásának ügyében indított engedélyezési eljárást, miután az egyik fél – értesülések szerint az osztrák cég – nem adott meg határidőre egy, a versenyhatóság által kért információt.

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

A Bizottság a hét közepén teszi közzé legfrissebb konvergencia-jelentését, melyben Szlovákiát várhatóan érettnek minősíti a közös valuta bevezetésére. Az Európai Parlament a héten Brüsszelben tart mini-plenárist.

Nagyobb hozzáférés az EU dokumentumaihoz

Saját bevallása szerint szűkíteni kívánja a közvélemény által nem hozzáférhető uniós dokumentumok körét az a javaslat, amellyel a jelenlegi szabályozást módosítaná az Európai Bizottság.

Elfogadták a borreformról szóló rendeletet

Az EU külügyminiszteri tanácsa keddi ülésén elfogadta a borpiaci rendtartást megreformáló rendeletet, amely néhány intézkedéstől eltekintve idén augusztus 1-jén lép hatályba. Magyarország és Szlovákia között még mindig vita folyik a Tokaji borvidékhez tartozó termőterület nagyságáról.

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

A Bizottság hétfőn publikálja tavaszi előrejelzését az unió aktuális gazdasági mutatóiról, a Tanács ezen a héten külügyminiszteri ülést tart, ahol az orosz-uniós tárgyalások mandátuma mellett Szerbia, Irak, és az ex-szovjet szakadár államok kérdése is szóba kerül majd.

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

A héten az európai parlamenti képviselők Strasbourgban tartanak plenárist, ahol többek között vízumügyekkel, bővítéssel és a nemzetközi bűnözéssel kapcsolatban tárgyalnak.

Egyre több a felderített veszélyes termék

Az Európai Bizottságnak a sürgősségi riasztórendszerről (Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszer–RAPEX) ma közzétett éves jelentéséből kiderül, hogy az EU piacáról kivont veszélyes termékek száma 2006-hoz viszonyítva 2007-ben 53%-kal nőtt.

Végleg elfogadták a levegő-minőségi irányelvet

A Bizottság üdvözölte a környezeti levegő minőségéről és a Tiszta Levegőt Európának programról szóló irányelvek elfogadását, mely hűen tükrözi 2005. szeptemberi javaslatát, s kötelező határértéket szab a maximálisan megengedett finompor koncentrátumnak.