A Bizottság minden eszközt be fog vetni, hogy Magyarország megfeleljen az uniós jognak és értékeknek.
Címke: Európai Parlament
Ismét Magyarországgal kezdődik az új év az EP-ben
Magyarország egyes uniós jogainak a felfüggesztését is eredményezhetné az az európai uniós eljárás.
Eljárást kezdeményeznek az európai Zöldek
Az eljárás bizonyos jogok, így az európai támogatások megvonását vonhatja maga után.
Az alkotmányügyi EP-bizottság az új uniós szerződés tervezetéről
Az EP az euróövezeti adósságválság megoldását célzó kormányközi megállapodás tervezetéről.
Az egyes energetikai törvények módosítása
Az elfogadott energetikai jogszabály-módosítások 2012. január elsején lépnek hatályba.
Átadták az Európai Parlament emberi jogi díját
Az arab tavaszként emlegetett demokratikus átalakulási folyamat képviselői kapták a díjat.
Elhalasztották a Szerbia tagjelölti státusára vonatkozó döntést
Aggodalmat keltett a jelentős arányban szerbek lakta észak-koszovói övezetben megnövekedett feszültség.
Reform előtt a közös agrárpolitika
A mezőgazdasági kiadások az EU éves költségvetésének 41%‑át teszik ki, az agrárpolitika az európai integráció kezdete óta kiemelt területnek számít.
A parlamentalizálódás modellje a Lisszaboni Szerződés tükrében
“A 2007 végén aláírt Lisszaboni Szerződés, amely egy majd tízévnyi reformfolyamatot zárt le, valamint egy megújult Unót és egy új időszámítást is jelent, óriási mérföldkő az Európai Unió történetében. A tudományos elemzések Európa szerte megegyeznek abban, hogy a reformfolyamat nyertese az Európai Parlament lett. Ugyanakkor a gyakorlatban csak most kezd kirajzolódni, hogy hogyan működik a testület a Lisszaboni Szerződés után. : A Lisszaboni Szerződés Európai Parlamentet érintő változásai akkor lesznek igazán világosak, és jelentőségük akkor érthető meg, ha nem kiragadva kerülnek bemutatásra, hanem egy jogi, politikai, és szociológiai folyamat eredményeként elemezzük őket. E folyamat jobb érzékeltetése érdekében használom a parlamentalizálódást...
Ragaszkodik az EP az uniós költségvetés jelentős növeléséhez
Az Európai Parlament a kifizetések szintjén 5,23 százalékkal, több mint 3 milliárd euróval növelné az Európai Unió jövő évi költségvetését.







