A héten a Tanács több formációban is ülésezik, emellett informális megbeszélések keretében is találkoznak a tagállamok egyes szakminiszterei. A külkapcsolatok terén a legkiemelkedőbb esemény a hétfői EU-India csúcstalálkozó lesz, de emellett az Európai Parlament delegációi számos országban látogatást tesznek a következő napokban.
Címke: Európai Parlament
A képviselők szigorítanák a gépkocsik szennyezőanyag kibocsátási határértékét
Némi meglepetést keltett, hogy az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága csütörtökön (2008. szeptember 25.) támogatta azt a bizottsági indítványt, amely 2012-től szigorítaná a járművek széndioxid-kibocsátási előírásait. A képviselők emellett kiegészítették a javaslatot egy 2020-ban életbe lépő második szakasszal.
Szerzői jogok az online zeneszolgáltatásoknál: a Bizottságot bírálja az EP
Bírálja az Európai Bizottság versenyjogászait az EP. A képviselők szerint ugyanis hiba volt megállapodás elfogadása helyett eljárást indítani az európai szerzőijog-kezelők szervezete ellen. A parlament sérelmezi, hogy a Bizottság nem fogadta meg a Lévai Katalin által készített jelentésben írtakat.
EP: erősítenék a fogyasztóvédelmet és az internet biztonságát
A képviselők szélesebb hozzáférést biztosítanának a távközlési szolgáltatásokhoz, javítanák a fogyasztók tájékoztatását és védelmét. A szerdán elfogadott jelentés szerint az EP biztosítaná, hogy akár interneten is lehessen hívni a segélyhívó számokat, és egy nap alatt lehessen szolgáltatót váltani.
Büntetnék a terrorakcióra való felbujtást
Az Európai Bizottság javaslata három új bűncselekményt vezetne be: a terrorista bűncselekmény elkövetése érdekében folytatott nyilvános izgatást, a terroristák toborzását és a terroristák kiképzését. Az EP az izgatás helyett a felbujtás fogalmát alkalmazná, és ragaszkodik ahhoz, hogy „a terrorizmus elleni harc nem korlátozhatja a szólásszabadságot”.
Mi történik az EU-ban ezen a héten?
A pénzpiacok biztonságát növelő intézkedésekről, a terrorizmus elleni intézkedésekről, közös bevándorlási politikáról és a közös agrárpolitika jövőjéről zajlanak a héten egyeztetések az uniós intézményekben. A komolyabb témák mellett több kulturális rendezvényre is sor kerül a következő napokban.
Szájer József újabb jelentései az uniós jogszabályok végrehajtásának ellenőrzéséről
Az EU-jogszabályok végrehajtását kísérő „komitológia” demokratikusabbá tétele a célja annak a jogszabálycsomagnak, amelynek parlamenti felelőse Szájer József. Az általa jegyzett jelentések az „ellenőrzéssel történő szabályozási eljárás” bevezetésével foglalkoznak. Ezek közül most hetet fogadhat el az Európai Parlament.
Szigorúbb adatvédelmi szabályokat akar az EP a rendőrségi és igazságügyi együttműködésben
Gyengének tartja a személyes adatok védelmének uniós szabályozásáról született tanácsi megegyezést az EP állampolgári jogi szakbizottsága. A képviselők további garanciákat építenének a jogszabályba.
Egész Európában bűncselekmény lenne a terrorcselekményre való felbujtás
Az Európai Bizottság javaslata három új bűncselekményt vezetne be: a terrorista bűncselekmény elkövetése érdekében folytatott nyilvános izgatást, a terroristák toborzását és a terroristák kiképzését. Az EP állampolgári jogi szakbizottsága az izgatás helyett a felbujtás fogalmát alkalmazná, és ragaszkodik ahhoz, hogy „a terrorizmus elleni harc nem korlátozhatja a szólásszabadságot”.
Az európai média sokszínűségéért aggódik az EP
A közszolgálati adók indokolatlanul szállnak versenybe a kereskedelmi csatornákkal, a tulajdonosi koncentráció pedig a sokszínűség csökkenésével fenyeget – áll az EP jelentéstervezetében. A képviselők tagállami médiaombudsmanokat szeretnének, és az internetes oldalakra is kiterjesztenék a többi médiumra vonatkozó jogi szabályozást.