Spanyolország megsértette a közösségi jogot azáltal, hogy az energiaágazatban tevékenységet folytató vállalkozásokban történő részesedésszerzést és e vállalkozások bizonyos eszközeinek megszerzését a Nemzeti Energia Bizottság előzetes jóváhagyásától tette függővé. A bevezetett előzetes jóváhagyási rendszer sérti a tőke szabad mozgását és a letelepedés szabadságát, az energiaellátás biztonságának célkitűzésével pedig nem igazolható.
Címke: Európai Unió
Megújult az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának honlapja
2008. július 1-jétől megújult az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának honlapja.
Lehet népszavazás a civil EP-képviseletről
Az OVB jóváhagyása után az Alkotmánybíróság szerint is megindulhat az aláírásgyűjtés arról, hogy ne csak pártok, hanem civil szervezetek is versenybe szállhassanak az európai parlamenti helyekért – tudta meg a csütörtöki Népszabadság.
Az EP is a munkaadót büntetné illegális foglalkoztatásért
Az eddigi gyakorlattal ellentétben a jövőben az illegális munkavállalás kapcsán a munkaadókat büntetné az EP igazságügyi bizottsága is – az Európai Bizottság javaslatához hasonlóan – derült ki a témában tartott szerdai meghallgatáson. A jelentéstevő fő célja az emberi jogok védelme, csökkentve az illegális bevándorlók számát és növelve a legális munkalehetőségek számát.
Megemelné a dohánytermékek jövedéki adóját a Bizottság
Az Európai Bizottság szerdán előterjesztett javaslata értelmében 2014-ig fokozatosan emelnék a cigaretta és a finomra vágott dohány jövedéki adóját.
Mi történik az EU-ban ezen a héten?
Folytatódik a soros elnökséget átvevő Franciaország elnökségi programjának ismertetése: a héten a francia szakminiszterek az Európai Parlament bizottságait tájékoztatják a fél évre vonatkozó elképzeléseikről. Eközben a Bizottság a közelgő nyári szünetre való tekintettel a héten számos jogszabálytervezetről fog döntést hozni.
A Standard Eurobarometer felmérése: 2008 tavasz
2008. július 11-én mutatták be Budapesten a Standard Eurobarometer 69. felmérést, amely az európai közvéleményt mutatja be 2008 tavaszán. Összefoglaljuk a legfontosabb eredményeket, különös tekintettel az intézményekbe vetett bizalom alakulására.
Hollandiában és Belgiumban is befejeződött a Lisszaboni Szerződés parlamenti ratifikációja
Az elmúlt héten újabb két országban Belgiumban és Hollandiában is lezárult a Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamata. Kedden (2008. július 8.) a holland felsőház, míg csütörtökön (2008. július 10.) a flamand törvényhozás is elfogadta a dokumentumot. Ezzel a huszonhét tagállamból már 22-nek a törvényhozása hagyta jóvá az új uniós szerződést.
Sürgősségi előzetes döntéshozatal
A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége vonatkozásában alkalmazandó új eljárás: a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – tájékoztat az Európai Bíróság.
Nehezebb a frakcióalapítás az EP-ben
A parlament szerdán (július 9.) elfogadta azt a javaslatot, amely szerint a 2009. júniusi európai választások után az EP-frakciók létrehozásához legalább 7 tagországból, legkevesebb 25 képviselő kell majd. Most 20 és 6 a két kulcsszám.

