Az Egerben megrendezésre kerülő konferencián a reklámok hatósági felügyeletét ellátó szervek mindegyike felső vezetői szinten képviselteti magát a Mong Attila által vezetett Kereskedelmi láncok és fogyasztóvédelem a reklámpiacon című szekcióban.
Címke: fogyasztóvédelem
Harminc millió forint bírság az egyedi előfizetői szerződések miatt
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) huszonegy hírközlési szolgáltatót összesen 30 millió forintra bírságolt, mert az írásban megkötött egyedi előfizetői szerződéseik (EESZ) továbbra sem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, jelentette be az NHH csütörtökön.
Vége a félrevezető repülőjegy-áraknak
Az EP tegnapi (július 9.) döntése értelmében a repülőjegy-vásárlóknak joguk van tudni, pontosan mennyibe is kerül a jegyük. A meghirdetett viteldíjaknak a jövőben tartalmazniuk kell az összes adót és díjat is, nem lesznek többé „egyforintos” jegyek.
Kárpótolja fogyasztóit az AXA
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár ellen a fogyasztók megtévesztésének gyanújával indított eljárást. A pénzügyi szolgáltató ugyanis kötelezettséget vállalt arra, hogy kárpótolja a fogyasztóit, tájékoztató kampányt indít számukra és átalakítja saját tájékoztatási gyakorlatát is.
Négy új irányelv az élelmiszerbiztonságért
Négy új, az élelmiszer-adalékanyagok felhasználására vonatkozó irányelvről döntött kedden az Európai Parlament. A négy irányelv célja, hogy könnyítsen a komplikált szabályozási rendszeren, korszerűsítse a jogszabályokat, és összehangolja azokat a legfrissebb tudományos eredményekkel.
Magyar-román fogyasztóvédelmi együttműködés
Magyar-román fogyasztóvédelmi együttműködésről írtak alá megállapodást hétfőn a Heves megyei Poroszlón.
Egyszerűbb és gyorsabb lesz az ADSL-szolgáltatóváltás
Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, valamint Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK) 2008. július 4-én, pénteken, együttműködési megállapodást írt alá több mint húsz hazai kiskereskedelmi- és három nagykereskedelmi ADSL-szolgáltató – a Magyar Telekom, az Invitel és a UPC – vezetőivel az egyszerűsített ADSL-szolgáltatóváltásról.
EP-előzetes, 2008. július 7-10.
A nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésen az EP-ben felszólal a francia elnök, vitáznak az olaszországi romaügyről és az unió bővítési stratégiájáról. A parlament megszavazhatja a gázliberalizációról szóló jogszabályokat, és a légi közlekedés bevonását a kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe.
Fogyasztóvédelem és Európa versenyképességének erősítése
Az Európai Bizottság elfogadta a versenypolitikáról szóló 2007-es éves jelentést, amely áttekintést nyújt a versenypolitika fő fejleményeiről. Felvázolja a versenyszabályok és a szakpolitika kulcsfontosságú változásait, valamint a legfontosabb végrehajtási intézkedéseket. Konkrét példákon keresztül mutatja be, hogyan alkalmazták a versenypolitika eszközeit Európa versenyképességének fokozására, valamint a fogyasztók és vállalkozások versenyellenes magatartással szembeni védelmére.
Két új magyar ügy az Európai Közösségek Bírósága előtt
Az elmúlt hetekben két Magyarországgal kapcsolatos ügy is érkezett az Európai Bíróságra.