Címke: kormányzat

Draskovics Tibor: jogi eszközök kellenek a tojásdobálás ellen

A jogászok túlnyomó többségével együtt nekem is ég az arcom, amikor azt hallom, hogy az emberek a bíróság szerint komolyan gondolhatták: a erőszakos, mások méltóságát sértő magatartás jogszerű és elfogadható – mondta Draskovics Tibor az MTV Este című műsorában csütörtökön. Úgy fogalmazott: ezt a véleményét az igazságügyi miniszter szerepéből kilépve fogalmazta meg.

Gyurcsány: szükség lehet törvénymódosításra

Az alkotmány biztosítja a békés gyülekezés jogát, de a hétvégi melegfelvonuláson történtek után át kell tekinteni, hogy szükség van-e egyes jogszabályok módosítására – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután a közjogi méltóságokkal tárgyalt csütörtökön a Parlamentben.

Nemzeti önvédelem az intolerancia ellen

A legfőbb közjogi méltóságok összehívását, illetve a szélsőségek és az intolerancia elleni chartát kezdeményezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap, miután szombaton a melegfelvonulás ellen demonstrálók megtámadták a felvonulókat, a rendőröket, valamint több politikust és újságírót is. A rendőrség 57 személyt állított elő.

Egyházi forintok

Egyházi forintok

A napokban az Oktatási és Kulturális Minisztérium tervezete és az Alkotmánybíróság döntése nyomán az egyházi közoktatási intézmények finanszírozása ismét a közbeszéd tárgya lett.

Regionális szinten működnek tovább a közigazgatási hivatalok

A jövőben is regionális keretek között működnek a közigazgatási hivatalok, miután a kormány rendeletben biztosította ennek a jogszabályi feltételeit – közölte az önkormányzati miniszter kedden. A Fidesz és a KDNP rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezte a kormányrendelet ügyében.

Megalakult a Fogyasztóvédelmi Tanács

A kormány döntése értelmében a hatékonyabb érdekegyeztetés biztosítása céljából háromoldalú fórumként létrejött a Fogyasztóvédelmi Tanács, amely első alkalommal 2008. június 30-án ülésezett Budapesten.