Az Alkotmánybíróság határozata megerősíti az egyenlő finanszírozás elvét, amely eddig is kormányzati gyakorlat volt, és amelyen az alkotmánybírósági döntés után sem kell változtatni – szól az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleménye.
Címke: kormányzat
Harminchárom új törvényjavaslat elfogadtatására készül a kormány
A Gyurcsány-kormány második féléves jogalkotási tervében mindössze 33 új törvényjavaslat elfogadtatása szerepel, nem számítva a nemzetközi szerződéseket – írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
Szabadságmegváltás pénzben csak a jogviszony megszűnése után
A vezető köztisztviselőknél, az államtitkároknál és a minisztereknél sem váltható meg pénzben a ki nem vett szabadság, de ha jogviszonyuk megszűnik, akkor kifizetik nekik az addig felhalmozódott napokat – közölte a kormányszóvivő hétfőn.
A baranyai fideszesek az Alkotmánybírósághoz fordulnak
Baranya fideszes országgyűlési képviselői az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordulnak, mert szerintük sérti a jogbiztonságot a parlament által június 9-én elfogadott, a nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházásokról szóló jogszabály – jelentette be a párt dél-dunántúli igazgatója hétfőn Pécsett.
A kormány nem ért egyet a segélyért munkát elvvel
A Kormány kitart azon álláspontja mellett, hogy segély helyett munkához kell juttatni a munkanélkülieket, és továbbra sem ért egyet a segélyért munkát elvvel.
Korrupció Magyarországon
Ezen a héten jelent meg a Transparency International hazai korrupciós helyzetről szóló jelentése, amelyre az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium is reagált.
Közigazgatási szolgáltatások javítása uniós forrásból
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaiból valósul meg a hazánk elektronikus közigazgatási fejlesztéseit egységesítő keretrendszer. A kiemelt projekt támogatási szerződésének aláírására sor került, fejlesztéseit 897 millió forint Európai Uniós és hazai társfinanszírozásban hajtják végre. A fejlesztés kedvezményezettje a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Államtitkársága.
Meghosszabbítják az új TEÁOR-kódok bejelentési határidejét
Újabb eredmény az adminisztrációs terhek enyhítésében – fél évvel több idejük lesz a vállalkozóknak a TEÁOR számok módosítására
Magyar javaslat készül a lex MOL-ügy megoldására
Charlie McCreevy belső piaci biztos szóvivője hétfőn megerősítette, hogy kapcsolatfelvételre került sor a Bizottság és a kormány között a lex MOL ügyében és az egyeztetések „biztató irányban” haladnak. A szóvivő ugyanakkor nem kívánt reagálni az esetleges háttéralkuról lábra kapott értesülésekre.
Törvénymódosítás az esélyegyenlőség növeléséért és a pedagógusok munkájának elismeréséért
A Parlament által hétfőn elfogadott törvénymódosítás megteremti a jogi kereteket ahhoz, hogy minden gyermek, minden tanuló lehetőséget kapjon a sikeres iskolakezdéshez és az iskola sikeres befejezéséhez.