Az Országos Rádió és Televízió Testület hivatalból indított vizsgálat alapján meghozott határozatában megállapította, hogy az Echo TV Kibeszélő című műsorának 2008. február 11-i adása alkalmas volt arra, hogy a politikusok, országgyűlési képviselők egy csoportjával, a kormánypárti képviselőkkel, sőt az érintett politikai oldalon állók összességével szemben gyűlöletet keltsen.
Címke: médiajog
ORTT: együttműködési megállapodást javasol a kisebbségi ombudsman
A médiahatóság és a saját hivatala közötti együttműködési megállapodás megkötését javasolta hétfőn a Majtényi László ORTT-elnökkel folytatott megbeszélésen Kállai Ernő kisebbségi ombudsman – hangzott el a találkozót követő sajtóbeszélgetésen.
Infokommunikációs szakjogász képzés a PTE ÁJK szervezésében
Negyedik alkalommal indul 2008. szeptemberében a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának infokommunikációs szakjogász képzése.
ORTT: paródia a civil képviselet
„A médiairányításban a civil részvéteknek a törvény által meghonosított formája olyannyira nem váltotta be a hozzá fűzött demokratikus várakozásokat, hogy az állami működés indokolt társadalmi ellenőrzésének paródiájává vált ”– állítja az Országos Rádió- és Televíziótestület.
NHH-ORTT együttműködés
A jövőben az eddiginél szorosabb együttműködést alakít ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), erről állapodott meg első hivatalos megbeszélésén Pataki Dániel az NHH és Majtényi László az ORTT elnöke.
A volt kormánybiztos szerint egyesíteni lehetne a sajtó- és a médiatörvényt
Akár ugyanabban a jogszabályban is rendezni lehetne a nyomtatott és az elektronikus orgánumokkal kapcsolatos kérdéseket, azaz egyesíteni lehetne a média- és a sajtótörvényt – vetette fel kedden, a Magyar Lapkiadók Egyesületének tapolcai tanácskozásán Sarkady Ildikó.
Az Alkotmánybíróság jogalkotói mulasztást észlelt a médiatörvényben
Az Alkotmánybíróság (Ab) április 7-én hozott határozatában – hivatalból eljárva – megállapította, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdését sért , mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet keletkezett azáltal, hogy az Országgyűlés a médiatörvényben nem szabályozta, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) milyen szempontok alapján határozza meg a műsorszolgáltatási díj mértékét.
Mindent feliratozna az EP a közszolgálati tévéken
Az EP-képviselők többsége aláírta azt az írásbeli nyilatkozatot, amely a halláskárosultak és az idegen nyelvet tanulók érdekében a közszolgálati televíziós csatornákon közvetített valamennyi program feliratozását sürgeti.
Első fokon elvesztette az MTV a védjegyoltalmi perét
Első fokon a könnyűzenei csatornát üzemeltető Viacom International-nek adott igazat a Fővárosi Bíróság abban a perben, melyet a Magyar Televízió indított el az “MTV” védjegy használatától való eltiltás miatt.
Megválasztották az ORTT elnökét és tagjait
Az Országgyűlés hétfői ülésén megválasztotta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökét és tagjait; a képviselők elutasították annak a törvényjavaslatnak a tárgysorozatba vételét, amelyben a Fidesz-KDNP javaslatot tett a nemzeti kockázatközösségen alapuló egészségbiztosítás visszaállításához szükséges törvénymódosításokra.