Címke: ombudsman

A négykerekű moped és a jogszabályt felülíró körlevél esete

A Közösség egész területén általában szabadon forgalmazhatónak kell tekinteni azt a terméket, amelyet az Unió egy tagállamában jogszerűen állítanak elő és forgalmaznak. Ugyanez érvényes a termék uniós besorolására is. Főosztályvezetői körlevéllel pedig nem lehet felülbírálni egy jogszabályt. A látszólag egymástól független megállapítások mögött a konkrét ügy: a mopedautósok megkülönböztetése.

APEH közlemény az ombudsman megkeresésére

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz érkező ombudsmani megkeresések legtöbb esetben olyan konkrét, adó- és illetéküggyel kapcsolatos panaszok, amelyek jellemzően az adóhatóság valamely eljárását, illetve intézkedését, vagy az intézkedés elmaradását sérelmezik.

Futballbotrány – Válaszolt a szlovák ombudsman Szabó Máténak

Kiemelt figyelmet szentel a szlovák ombudsman a dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történtek közigazgatási vizsgálatának – áll abban a levélben, amelyet Pavel Kandrac válaszul küldött Szabó Máténak, az állampolgári jogok biztosának. A magyar ombudsman további tájékoztatást kért az esettel összefüggő körülményekről – tájékoztatta Országgyűlési Biztos Hivatala pénteken az MTI-t.

Próbaidő már az óvodában is? – Az ombudsman elutasítja

A gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való joga előbbre való, mint egy intézmény belső rendelkezései, szervezeti és működési szabályzata. A gyermek jogainak védelme alól nem jelenthet felmentést az sem, ha az érintett szülők elfogadták a “próbaidőt” előíró szabályzat jogsértő tartalmát – állapította meg az ombudsman.