Az új Ptk tervezetről.
Címke: Ptk
Az idegen pénznemben megállapított tartozás után fizetendő késedelmi kamat a bírósági joggyakorlat tükrében
Az idegen pénznemben megállapított késedelmi kamat mértékét illetően a Polgári Törvénykönyv szabályozásában joghézag mutatkozik, amelynek kitöltését a jogalkotó mindezidáig a bíróságokra bízta. A joghézag egyedi bírósági ítéletekkel történő pótlásának hátránya a joggyakorlat kikristályosodásához szükséges igen hosszú időtartam és a szabályozatlanságból adódó jogbizonytalanság. Az ezen tárgyban született ítéletek és állásfoglalások alapján elmondható, hogy – az egységesülésre való törekvések ellenére – egységes jogalkalmazásról ma sem lehet beszélni. Ennek oka részben a jogkérdések eltérő értelmezésében, részben pedig az idegen pénznem után megállapítható kamatlábak következetlen és ellentmondásos használatában rejlik. Jelen dolgozat a bírósági joggyakorlatban használt kamatlábak (Libor, Euribor, Euro Libor, Európai Központi Bank irányadó...
Sárközy: elkészült az új Ptk. tervezete
A tervezetet a szerkesztőbizottság már el is küldte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak.
Jóri András nagyobb nyilvánosságot kezdeményez a közbeszerzéseknél
Az adatvédelmi biztos a Ptk. módosítását kezdeményezte a közigazgatási és igazságügyi miniszternél.
A kormány jogalkotási terveiről, a szakvizsga-reformról
Országos Ügyvédtalálkozó - Siófok, 2010. szeptember 17-19.
2013-re lehet új Polgári Törvénykönyv
A KIM előtt álló hosszabb távú jogszabály-előkészítésről
Az új Polgári Törvénykönyv útja folytatódik
Megtartották alakuló ülésüket az előkészítést végző bizottságok
Alkotmánybíróság megsemmisítette, most törvény mondja ki
Nem lép hatályba a tavaly elfogadott Ptk.
Ma elfogadhatják az új Ptk. hatályba nem lépéséről szóló törvénymódosítást
Az Országgyűlés mai munkarendjéből
A kormány elindítja egy új Ptk. megalkotását
A tavaly elfogadott Kódex hatályon kívül helyezését kezdeményezik







