Címke: versenyjog

A regionális állami támogatások versenyjogi szabályozása

A versenypolitika kiemelt figyelmet fordít – többek között – az esetlegesen versenytorzító hatású állami támogatások ellenőrzésére szektoronként és vállalatonként egyaránt. Az Unió legfőbb versenyhatósága, a Bizottság az uniós piacok működésének tökéletesítése érdekében közvetlenül érvényt szerez az uniós versenyjogi szabályoknak, biztosítva, hogy az Európai Unióban a vállalatok mindegyike egyenlő, tisztességes és méltányos feltételek mellett versenyezzen egymással. A Szerződés 107. cikk (3) bekezdésének a) és c) pontja alapján a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető az Európai Unión belül bizonyos hátrányos helyzetű térségek gazdasági fejlődésének előmozdítására nyújtott állami támogatás. Az állami támogatások ezen formája a regionális támogatás. A Szerző bírósági titkár. Letöltés

A piaci erő más szegmense – vevői erő

Jelen tanulmánynak a piaci erő másik oldala, a vevői, fogyasztói körben megjelenő erő szolgál témaképpen. Az érintett piacon megjelenő vállalatok esetlegesen magas piaci részesedése nem feltétlenül jelent számukra jelentős piaci erőt is egyben, ugyanis a vevői oldal is képes lehet kiegyenlíteni a vállalat profitmaximalizáló, illetve a meglévő piaci erőfölényt kihasználó törekvéseit. A vevői erő kiegyenlítő szerepén túlmenően annak a vállalati oldalon fennálló piaci erőtől való különbözősége is fontos. A tanulmány kitér a vevői erő alkalmazásában rejlő esetleges versenykorlátozó hatásokra is. A Szerző bírósági titkár. Letöltés