Bárándy György

2014. december 1. Sereg András

Védő csokornyakkendőben. Az 1-es számú ügyvédi igazolvány birtokosa hivatásának emblematikus képviselője volt. Hosszú élete során közreműködött a zuglói nyilasperben, de a rendszerváltás utáni, számtalan gyilkossági és gazdasági büntetőügy tárgyalásában is. Védőügyvéd létére halálbüntetés-párti volt, hitt a jog tiszteletében, társadalomalakító szerepében.

Bárándy György 1919. szeptember 23-án született Törökszentmiklóson. A család a település melletti 500 holdas birtokán gazdálkodott. A dédapja és a nagyapja orvosok voltak, édesapja pedig gazdálkodó, aki a kor társadalmi elvárásainak megfelelően jogot is tanult. Az elemi iskoláit magántanulóként végezte, majd a gödöllői Premontrei Gimnáziumban tanult. Utóbb elismerte: gyávaságból nem lett orvos, mert nem bírta a vér látványát. Jogi tanulmányait 1937-ben kezdte az egri Érseki Jogakadémián, de szigorlatait a Kolozsvári Egyetemen tette le 1941-ben. Szülővárosában ügyvédjelölt, később Budapesten és Kolozsvárott tevékenykedett. A világháború után Törökszentmiklóson, majd a fővárosban dolgozott. 1948-ban lett ügyvéd. 1951-ben az ÁVH letartóztatta, és Kistarcsára internálta. 1953-ban szabadult. Önéletrajza szerint az ügyvédség helyett ekkor csak segédmunkási állást vállalhatott, három évig krumplit zsákolt a Nagycsarnokban. 1956. október 13-án vették vissza az ügyvédi kamarába.

Több ismert büntetőügyben szerepelt védőként. Ezek közül is kiemelkedett a zuglói nyilasper, amelyet 1967. január 19. és június 28. között tartottak a Fővárosi Bíróságon. Bárándy – kirendelt védőként – a per elsőrendű vádlottját, Kröszl Vilmost, a XIV. kerületi nyilasház vezetőjét védte. "Azt hiszem, ő volt a legkegyetlenebb ügyfelem. Ötszázhatvan ártatlan ember meggyilkolásában vett részt, kizárólag zsidó mivoltuk miatt" – mondta egy interjújában. Az 1956-ban kompromittált Kröszl aktáinak átvizsgálásakor figyeltek fel annak nyilas múltjára, és ekkor kezdték a nyomozást a zuglói pártszolgálatosok ellen. Huszonkét évvel a történtek után antifasiszta kirakatpert rendeztek, amelynek végén az első három vádlottat halálra ítélték, a többiek nyolc és tizenöt év közötti börtönbüntetést kaptak. P. Gál Judit Halálosztók című könyvében Bárándy így kommentálta munkáját: „Kröszl egy piszkos állat, egy szörnyeteg volt. Állítólag az ő ügyében mondtam el életem legjobb védőbeszédét…” Egy másik interjúban mindezt azzal egészítette ki, hogy „valójában nem az antiszemitizmus, hanem a lumpen brutalitás ült a vádlottak padján”.

Közreműködött a Globex-ügyben is, amely a korai magyar kapitalizmus egyik jellegzetes története volt: az elkövetők aránytalanul magas hozam ígéretével sok kisbefektetőt csaptak be. A cég két vezetőjét, Vellai Györgyikét és Vajda Lászlót 1999-ben Németországban fogták el. A több mint tíz évig tartó, fordulatos büntetőeljárásban a bíróságok hol börtönbe vetették, hol kiengedték a cégvezetőket. Bárándy az ügyben a Soproni Önkormányzat könyvvizsgálóját védte, és eredményesen érvelt amellett, hogy a hanyag kezeléssel vádolt könyvvizsgáló maradéktalanul eleget tett kötelezettségeinek, így nem követett el bűncselekményt.

Híres pere volt a Soproni Ágnes színésznő elleni gyilkossági ügy is, amelyben az áldozat fiát, Petróczi Andrást védte. A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében emberölésért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Lázár Zsoltot tettesként és Petróczi Andrást felbujtóként. A két fiú a gyilkosság napján, 2000. március 9-én kivárta, hogy az áldozat elaludjon, ezt követően Lázár egy kábeldarabbal fejbe verte, majd megfojtotta Soproni Ágnest. A színésznő holttestét Lázár feldarabolta, majd az áldozat fia segítségével becsomagolta. A testrészeket közösen a Solymár környéki erdőbe vitték, ahol elásták. "Én máig úgy gondolom, hogy Petróczi András bűnsegéd volt olyan értelemben, hogy közösen kiötlöttek valamit, de azért nem vett részt tevőlegesen a gyilkosságban, mert csak dobálózott a gondolattal, ugyanakkor nem volt komoly szándék benne az anyja megölésére. Az egyetlen védői lehetőségem az volt, hogy kimutassam, ő nem felbujtó, hanem bűnsegéd volt. Mert tettestárs nem lehet, az akkor lett volna, ha ténylegesen együtt követik el a gyilkosságot" – magyarázta utóbb az esetet a védő.

Legemlékezetesebb ügyének a karácsondi kettős rablógyilkosságot tartotta. Az 1968. október 13-ától 1974. október 7-éig tartó büntetőeljárásban, amelyben Bárándy György az elsőrendű vádlott védője volt, a feltételezett tettest háromszor is halálra ítélték, negyedszerre viszont felmentették. „A legfőbb bizonyíték egy feltűnő színű, vérfoltos nadrág volt - emlékezett vissza a történtekre. - A tanúk állították, hogy abban látták a vádlottat. Az utolsó, a negyedik alkalommal eszembe jutott, ami addig senkinek, hogy próbálja fel a nadrágot. A börtönben jó húsz kilót fogyott férfinak a térdéig sem ment fel a nadrág. Így negyedszerre felmentették.” A vád bizonyításában a rendőrség szakértői is szerepet játszottak. A rablógyilkosság helyszínén például az egyik ablak üvegéről rögzített nyomot előbb kesztyű nyomának vélték, később kategorikusan állították, hogy az az elsőrendű vádlott homloknyoma. Majd utóbb ugyanerről azt állították, hogy a másik vádlott homlokának lenyomata. A helybeli rendőrorvos szakértők azt sem vették észre, hogy az egyik sértettet két különböző méretű baltával ütötték agyon.

Az ügyvéd mindig is nyíltan vállalta, hogy ő halálbüntetés-párti. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést pedig olyan büntetésnek tartotta, amely a halálbüntetés eltörlése után szükségszerű volt. "Ameddig a társadalmi viszonyok gyökeresen meg nem változnak, addig meg kell tartani az ilyen súlyos büntetési fajtákat" – vélekedett. Szerinte vannak, akik nem ismernek lehetetlent és tisztában vannak azzal, hogy semmit nem veszíthetnek. Ők olykor olyan cselekedetekre ragadtatják magukat, amelyekkel szemben a törvénytisztelő társadalom szinte képtelen védekezni. „Emellett arról sem szabad megfeledkezni – folytatta –, hogy ezeket az embereket, akiket a bűnözők többsége által is megvetett cselekményekért ítéltek el, az adófizetők pénzén életük végéig jobb körülmények között kell eltartani a társadalomnak, mint amilyen körülmények között a hajléktalanok vagy a kiskeresetű családok élnek.”

Bárándy György az 56-os Intézet Nagy Imre újratemetésének 20. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozott ügynöklistával kapcsolatban azt nyilatkozta: nem működött együtt az állambiztonsággal, de azt nem tagadta, hogy néha megkeresték "ezzel vagy azzal". Egy példát is említett: "a francia nagykövet megkért, hogy kérdezzem meg, mi van az egyházügyi hivatalban." Ezt teljesítette. A lényeg azonban az - állította -, hogy "soha nem mondtam olyat, amivel másoknak ártottam volna." Ügynökmúltjának megítélése mindenesetre ellentmondásos.

2007-ben írt karácsonyi köszöntőjében kifejtette, hogy a jogszabályaink, amelyeknek keretein belül élnünk kellene, állandóan változnak és gyakran nem úgy, ahogy azt az élet haladása megkívánná. A jogszabályokat nem lehet úgy megalkotni, hogy az a jövőbeni változásokhoz is igazodjanak, mert a jövőről csak elképzeléseink lehetnek, biztos adataink nem. „Én idős ember vagyok, sok mindent megértem, de az ország lakosai nagy részének az értetlensége, vagy legalábbis értetlenül viszonyulása a jogszabályokhoz soha nem volt ennyire eltérő, a summus jus summa in juria soha nem volt olyan kiáltó, mint ma.” Majd így folytatta: „Mi, jogtisztelő emberek hiszünk a jogban, de az élet arra kell, hogy tanítson: vizsgáljuk a társadalmi helyzetet, mi az emberek, a társadalom tagjainak a kívánsága, hogyan lehet mindezt a jogszabályokkal legkedvezőbben megvalósítani, vagy legalábbis a megvalósításhoz hozzájárulni.”

Bárándy György élete végéig aktív maradt. Jellegzetes, kissé hajlott alakja gyakran feltűnt a Markó utcában. A Magyar Ügyvédi Kamara korelnöke, az 1-es számú ügyvédi igazolvány birtokosa 96. életévében, 2014. november 27-én hunyt el.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
ÜGYVÉDSÉG