Gyes alatt összejött szabadság kiadása


J.Anna # 2007.05.06. 09:05

Akkor én értelmezem jól. Nekem is egy kicsit furcsa lenne, hogy most munkába állok és amikor ejár a Gyes akkor elmegyek majd két hónap szabira. De egyébként egyik kolleginával most így csinálták. De Õ ezt el is fogadta.
Én egyébként mondtam főnökömnek, hogy ezt így kell csinálni, ahogy Ti is írtátok és azt mondta, hogy majd utánajárnak.
Köszönöm az segítséget

the big cat # 2007.05.06. 06:25

főnököd egy inkompetens és láthatóan arrogáns hülye, a szabályokat nem ismeri. Esetleg jelezd neki, tehetsz róla, hogy a OMMF ellenőrök, vagy a Munkaügyi bíróság világítson rá a szabályokra, ha magátül nem képes felfogni a szöveg nyelvtani értelmét. Persze, hogy a szabadság után kell kiadni. A GYES-nek ehhez semmi köze.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.05.05. 20:56

A tényleges munkábaállás előtt, egyben kell kiadni. Ezt a majd a gyes után dolgot szerintem riogatásul találták ki, vagy kitolásból.

J.Anna # 2007.05.05. 19:52

Nekme az lenne a kérdésem, ha most májusban lejár a Gyedem és visszamennék a Gyes mellett dolgozni az eredeti munkakörömbe, akkor a felgyült szabadságomat mikor adják ki? A főnököm azt az infót adta, hgy csak a Gyes lejárt után vehetm ki. De a jogszabály úgyírja, hogy az akadályoztatás megszűnésaét követő 30 napon belül kell kiadni? Itt az akadály nem a fizetés nélküli szabi? De ha visszamegyek dolgozni akkor azt megszüntetem?

Zancsa # 2007.05.04. 05:47

Igazad van sehol nem ír ilyet a törvény.
Köszi a válaszokat.


Ancsa

the big cat # 2007.05.03. 17:04

Nade mégis hol ír olyasmit a törvény, amiről te beszélsz? Hol írja azt a törvény hogy " a második és azt követtő gyermekekkel kapcsolatods táppént, TGYÁS, fizetésnélküli szabi első évére nem jár"?

Ez tipkusan olyan kérdés, ami csak azért lett kérdés, mert túlbonyolítják. És még rengeteg ilyen tanácskérés van., csak ezért voltam meglepődve.

Zancsa # 2007.05.03. 11:32

Komolyan. Én azt gondoltam, hogy csak az első gyermek esetében kell számolni szabit az mt-ben rögzített időszakokat figyelembe véve és ha "beleszül" a gyesébe vagy gyedébe, akkor a később született gyermeknél nem kell. Viszont amit írtál abból világos, ha 4 gyereket szül egymás után, akkor mind a 4 gyerek után meg kell állapítani a szabikat a táppénz, tgyás, és a fizetésnélküli szabi első évére. Nem volt még ilyen esetem és csak érdeklődtem, hogy mi a helyes számítási mód.
:-)


Ancsa

the big cat # 2007.05.03. 09:16

De most komolyan már!

Zancsa # 2007.05.03. 09:00

A kérdés a minden gyerekre irányult.:-))


Ancsa

the big cat # 2007.05.03. 04:27

A jogosultsági időszakok számítanak. Táppénzre, TGyásra, és a a fizetésnélküli szabadság első évére jár a szabi, minden gyereknél.. Ez egyértelmű és világos. Mi a kérdés?

Zancsa # 2007.05.02. 17:04

Sziasztok!

Abban az esetben, ha a munkavállaló "beleszül" a gyesébe hogy számolom a szabit, ha visszajön dolgozni? Mindkét gyermekre figyelembe kell venni a fizetésnélküli szabi első évét, illetve a második gyermeke esetében tgyás is lett igényelve.


Ancsa

Ildikó27 # 2007.04.27. 15:31

Köszönöm a választ!!!

Kovács_Béla_Sándor # 2007.04.27. 12:11

Igazad van. Így pontos. :)

the big cat # 2007.04.27. 10:06

Nem jár a GYED első évére...az más kérdés, hogy rendszerint a fizetésnélküli szabadság első évében GYED van...

Kovács_Béla_Sándor # 2007.04.27. 10:04

Big cat célfotóval nyert:)

Kovács_Béla_Sándor # 2007.04.27. 10:04

A gyed első évére. Meg az esetleg táppénzen töltött időre, tgyás idejére is.
Kb. másfél évnyi szokott összejönni.

the big cat # 2007.04.27. 10:03

Igen, csak az első évre jár, annyi amennyi akkor járt volna. De a szabadságnak semi köze a GYED vagy GYES éveihez.

Szabadság jár neked a szülést megelőző táppénz, a szülést követő TGYÁS, és a TGYÁST követő fizetésnélküli szabadság első évére.

Ildikó27 # 2007.04.27. 09:12

Sziasztok!

2004. július 15.-én született a kislányom, így idén 2007. július 15.-én megyek vissza dolgozni. A munkáltatóm visszavesz, mivel véglegesített szerződéssel jöttem el GYED-re, GYES-re. Az lenne a kérdésem, hogy mennyi szabadság jár nekem a GYED-en, GYES-en lévő időre. Igaz, hogy csak az első itthon töltött évre jár a szabadság??? 27 éves vagyok, így alapszabadságként 21 nap jár egy évre (közalkalmazott vagyok). A választ előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2007.04.18. 10:17

Viccnek nagyon is jó! :)

fogiani # 2007.04.18. 08:44

És jogszerű, hogy egyszerre kétféle szabadság jár nekem?
Vagy ez viccnek is rossz? :-)

Kovács_Béla_Sándor # 2007.04.18. 08:24

ki kell adni. Addig el sem kezdheted a tényleges minkát. De a te eseted nem lesz ilyen egyszerű - azt sikerült alaposan megkavarni.

fogiani # 2007.04.18. 08:14

Sziasztok!
Gyesről visszatérve a benn levő 69 nap szabdságomat ki kell adniuk, vagy hagyhatok benn későbbre? Esetleg nem fizetik ki?
Kijelentheti a kórház azt, hogy semmilyen szabit nem fizet ki, de kiadni nem tudják időben, mert kevesen vagyunk, és sok a kieső, táppénzes dolgozó?

Köszönöm a válaszokat.