felmondási idő


Nikolett # 2002.10.05. 22:26

Kérném a segítségeteket! Páromnak minden előzmény nélkül felmondtak. Miután a közös megegyezést nem fogadta el, így hamarjában kitalált indokokkal, mtatói. rendes felmondással. A felmondásban a jogorvoslatról sem esik szó, de a pereskedésre még alszunk 1-et. Volt még időarányosan 2 hét ki nem vett szabija. A mtató.azt mondta, ez a kötelező felmentéssel együtt épp 1 hónap - ennyi a felmondási ideje -, tehát már ne is álljon aznap munkába. Párom azt kérte, hogy fizessék ki a szabi megváltását, és ledolgozza a 2 hetet. Ezt nem fogadták el, kifizettek össz. 1 havi bért. Tudom, hogy ez eléggé elterjedt gyakorlat, de talán mégsem jogszerű. A szabi döntő többségével a mtató. rendelkezik, rendben, de a Munka tv.könyve azt mondja, hogy 30 nappal korábban közölni kell a mvállalóval, ha szabira akarják küldeni. Ez azonban a 30 napos felmond. idő esetén nem tud megvalósulni. Mi hát a helyzet ebben az esetben? Köszi, ha tudtok segíteni!


köszönöm

Béres-Deák Attila # 2002.10.06. 07:41

Igy első ránézésre jogellenes a munkáltató felmondása.Nyugodtan pereskedhettek, mert a munkaügyi per illeték mentes. A per folyamán esetleg egyeszséget is lehet kötni. Nektek nem sok veszíteni valótok van, csak a munkáltatónak.


attika

Evetke # 2002.10.07. 06:43

Nikolett,

Teljesen jogellenes a felmondás. Ugyanis, amennyiben 30 nap a felmondási idod és ezalól a munkáltatód felment, mondván holnap már ne is gyere dolgozni, a 30 napra ki kell fizetnie a felmentési béredet, ami 1 havi átlagbérnek felel meg. Ugyancsak ki kell fizetnie idoarányosan a szabadságmegváltást. Bár errol nem írtál, érdemes megnézni azt is, hogy megvan e illetve jogszeru e a rendes felmondás indoklása.


Evetke

Nikolett # 2002.10.07. 07:14

Köszi Mindkettotöknek! Ahogy irtam is, indokokat akkor hamarjában találtak ki, amikor Párom közölte, hogy nem megy bele a közös megegyezésbe, és gyorsan irniuk kellett 1 másik felm-t. Támadhatónak véljük tehát mi is a felm-t, csak nem tudtam, 'nyerhetünk-e' vele anyagilag is valamit. Sürgos lenne ugyanis a mielobbi elhelyezkedés anyagi okokból kifolyólag. Ha ez sikerülne, akkor ugye nincs kiesett jöv. Persze az ügy erkölcsi része nem mellékes, de azért a perhez ügyvéd is kellene, ami viszont már nem 'illetékmentes'. Az általatok írottak alapján azonban, ha legalább azt a 2 hét szabi megváltást meg lehetne nyerni, és az fedezné az ügyvédi költséget, az már a per mellett szól. Azt gondolom - és ebben több, itt is olvasott eset is megerosít -, ha az ilyen tipusu mkáltatókat. mindenki hagyja kénye-kedve szerint bánni a dolgozókkal, akkor sose fog bekövetkezni szemléletbeli változás. Márpedig a tisztességes, lelkiismeretes mka. megbecsülése a mindennapok 1ik. legfontosabb része kéne legyen. Majd beszámolok a továbbiakról. Még1x Köszi


köszönöm

Béres-Deák Attila # 2002.10.07. 15:43

Nikolett!
Ajánlhatok egy ügyvédet, aki garantáltan nem kér sokat és biztosan megoldja a problémátokat. E-mail címem a NÉVJEGYEN.


attika