Szoftver módosítása


incognito # 2005.11.23. 16:39

Kedve Monyo!

Köszönön észrevételeidet, de alapvetően a számomra lényges kérdést igazából Te sem érintetted.

Valóban sok kókler szakértő van, de ebben az ügyben
  • amiben egyébként közvetlenül nem vagyok érintett, de a "látókörömben" van -- jó szakértő lett kirendelve, és szakértői szinten a korabeli verziók alapján a "régi" forráskód felhasználása az "újban" egyértelműen bizonyított.
És nem a "Print" utasítás szintjén, hanem olyan egyezőségek alapján, ami nem lehet véletlen. (Egyébként én is igazságügyi szakértő vagyok, de ebben az ügyben elfogultság miatt egyébként sem dolgozhattam volna, viszont a kirendelt szakértő úgy dolgozott, ahogy én is csináltam volna.)

Szóval itt a kérdés továbbra is az lenne, hogy függetlenül attól, hogy megállapítást nyer a jogsértés, ki lehet-e fehéríteni a szoftvert azzal, hogy azóta már annyit dolgoztak benne az "új" cágben, olyan arányban van már benne az ő szellemi teljesítményük, hogy mostanra már nem jogsértés, amit csinálnak, de legalábbis nem lenne méltányos egy olyan szankció, hogy hagyják abba és húzzák le a rolót.

Van-e erre lehetőség az anyagi jogban, illetve van-e ilyenre példa a bírósági joggyakolratban.
(Itt nyilván a polgári jogi rész az érdekes.)

monyo # 2005.11.18. 20:59

Alapvetően a "bizonyitás" itt a legnehezebb. Még értelmesebb hozzáállással is, főleg, ha az "új" emberek tudatosan úgy fejlesztenek, hogy ne nagyon maradjon eredeti kódrészlet.
Függ attól is, hogy miben van irva, mennyire azt a kódot "adják oda" amit ténylegesen használnak, stb. Találkoztam pár hivatalos "szakértővel", nekem az jött le, hogy aki nem ért hozzá, az szakért. Pl. "- Mindkettőben van 'print' utasitás, ergó az egyik másolt...". Aztán persze ez lehetett a "régi" fejlesztő is, hacsak az ellenkezője nem bizonyitható... Ha nem százmilliós nagyságrendről van szó, akkor nem biztos, hogy megéri ezzel foglalkozni, mégha esetleg xxx év után "nyertes" is leszel.

incognito # 2005.11.09. 20:19

Igen, teljesen igazad van.
Viszont a kérdés nem is ez, hanem a következő.

Elképzelhető-e, hogy az időközben a(z eredetileg "lopott") szoftver módosításával hozzáadott szellemi termék miatt a bíróság pl. nem tiltja el az "új" céget az "új" termék további forgalmazásától.

Tehát lehetséges-e, hogy pl. megállapítja a jogsértés tényét, valamennyi kártérítést is megítél, de ezzel párhuzamosan "legalizálja" a jelenlegi állapotot, elismerve az azóta történt továbbfejlesztést.

Vagy pedig itt a rosszhiszeműség a kulcsszó, és amennyiben kifejezetten e "lopott" szoftverre alapozták a céget, akkor nem hivatkozhatnak arra, hogy már mennyi mindent megváltoztattak, hozzáfejlesztettek, akkor is "be kell zúzni" az egészet.

Sücy # 2005.11.07. 13:56

A szoftver forráskódját nem vihetik magukkal, ez lopásnak minősül, és a szerzői jogok sem illetik meg őket - persze mindez akkor, ha a szoftverfejlesztő cég jegyzi a szerzői jogot.
Az eredeti helyzet mrá nem visszaállítható, de a rosszhiszeműség tényleg feltételezhető...

incognito # 2005.11.06. 17:36

Adva van egy szoftverfejelsztő cég, ahonnan néhány ember elmegy és saját céget alapít. Azonban viszik magukkal a termék forráskódjának egy példányát is, majd némi fazonigazítás után piacra lépnek a "saját" szoftverrel.

A régi cég jogi útra tereli az ügyet, az eljárás lassan csordogál, a szakértők szakértenek, az idő halad.

Mostanra a "saját" szoftver már valóban "alig" hasonlít arra, amiből évekkel ezelőtt indult.

Az a kérdés, hogy ezen az alapon ki lehet-e fehéríteni egy lopott szoftvert?
Lehet-e a vége olyan ítelet, ami megállapítja ugyan a szerzői jog akkori megsértését, de az időmúlásra, illetve az időközben a műben ténylegesen megvalosuló valóban "eredeti" szellemi tevékenységre hivatkozva annak mostani állapotát már nem tekinti jogsértőnek, így pl. nem is tiltja meg a forgalmazást?

Vagy működik a "mérgező fának mérgező a gyümölcse" elv, és mivel kifejezetten erre a jogsértésre alapították az új céget (az egy valóban új szoftver fejlesztésére nem volt "életképes")?

Előre is köszönöm.