Jogi tanács kérése


frescohu # 2014.07.22. 10:23

Milyen lehetőség van a másodfokú, jogerős ítélet megváltoztatására, ha az ítélet jogi része helyes, de a kereset kiszámításánál olyan számítási hibákat tartalmaz, ami nagy mértékben befolyásolja a megítélt összeget, valamint a fizetendő perköltséget is.
Egy céggel szembeni követelésre vonatkozott a kereset, összesen 10 millió Ft összegben. Az elsőfokú ítélet a keresetet elutasította, a másodfok viszont jogosnak tartotta. Az összeg kiszámításánál 2 hibát is elkövetett - pl. a netto tartozásból vonta le a kifizetett számlák brutto összegét, illetve több kifizetést kétszer vett figyelembe - így a jogos 10 millió helyett csak 2,5 milliót ítélt meg. Ráadásul így még 2 millió perköltséget is kellene fizetni. A számításnál elkövetett hibák ellentétesek a szakértői véleménnyel és a bizonyítékokkal is.
Lehet iratellenességre hivatkozva felülvizsgálati eljárást kezdeményezni ?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.07.22. 10:37

Csak azt lehet. Ez nem nyilvánvaló számolási hiba, amelyet ki lehet javítani.

Wortl # 2014.07.22. 10:38

Tisztelt Cím!
Érdeklődni szeretnék a testvérem vezette az élettársa gépjárművét sajnos kárt okozott egy másik autóval.
A gépjármű lizingelt volt és a kötelező biztosítás az élettársa nevén futott,
A rendőrségi jegyzőkönyvben ugy szerepelt hogy ugyan én okoztam a kárt a másik autósnak de nem az én nevemen van a biztositás,A biztosító kötelez engem 120 ezer ft megfizetésére.
A szabálysértési dijat már kifizettem a rendőrségnek.
Nem értem hogy miért követel tőlem a biztosító.
Ehhez kérem az önök jogi tanácsadását van-e valamilyen jogszabály ebben az esetben.
Köszönettel: Kovács Ildikó

gerbera317 # 2014.07.22. 10:43

nincs otlet teteles felsorolashoz?

Nem mintha ez tenne alkalmassá, de tessék:

  • 1 db. Samsung Galaxy Notebook 3: 135.000 Ft
  • 1 db. Rolex Yacht Master II 2 18k Yellow Gold (mert ha hülyék vagyunk, nehogymá ne legyünk hozzá hazudósok és telhetetlenek is): 7.500.000 Ft
  • 1 db. ruhatisztítás (nadrág): 1600 Ft
  • 1 db. sajkacsont, cserét nem igényelt: 0 Ft
  • 6825 db. fájdalmas mozdulat, 10 Ft/db: 68.025 Ft (a mennyiség még változhat)
  • 4 db. ellenőrzésre járás utiköltsége, 8000 Ft/db: 32.000 Ft
  • 1 db. keresetkiesés (kereset-táppánz különbözet): 400.000 Ft
  • 1 db. sérelmi díj, mert bunkó volt a mosós: 6.000.000 Ft.

Megjegyzem, ezt magad is összeállíthattad volna, ehhez igazán kár volt a fórum jogászait fikáznod. Remélem, a fentiek összeadása már önerőből is menni fog...

Kovács_Béla_Sándor # 2014.07.22. 10:46

:) Hölye.

medvehagyma # 2014.07.22. 11:10

Nem rég vettünk egy családi házat. Az egyik szomszéd az első találkozás alkalmával kifogásolta a mi telkünkön lévő sövényt, mondván, hogy árnyékolja az ő kb a kerítéstől fél m-re lévő szőlőjét. Megfigyeltem, hogy a reggeli nap a saját kertjében lévő fáktól nem süti a szőlőjét.
Megigértük, hogy a hozzá átnyúló ágakat levágatjuk.
Néhány napig nem tartózkodtunk otthon, s legnagyobb meglepetésünkre a sövényünk gyalázatos módon vissza lett vágva, kihasználva, hogy a munkával megbízott bácsi kórházba került. Mi veszekedni nem akarunk, feljelentést sem szeretnénk tenni (birtokháborítás, magántulajdon rongálás), viszont szeretnénk megőrizni udvarunk intimitását. (most teljesen át lehet látni hozzánk). Jogunk van-e a szomszéd beleegyezése nélkül átlátásgátló 180cm magas kerítést felhúzni, természetesen a mi területünkön?
(A szomszéd diófája jórészt átlóg hozzánk, teleszemetelve a pergolánkat, a szőlőlugasáról a szőlő is átlóg, de mi nem kifogásoltuk)
A választ előre is köszönöm.

viharvadász # 2014.07.22. 11:21

Üdvözletem!

Azt szeretném kérdezni, hogy ingatlan vásárlásnál a vételár hány százaléka szokott lenni a foglaló? Van erre szabály vagy mi a gyakorlat?

zoli01 # 2014.07.22. 11:51

Üdvözlet

Olyan segítségre lenne szükségem, mely szerint
kaptam egy bírósági ítéletet vezetéstől eltíltás, pénzbírság.

Írhatok-e méltányossági kérelmet az illetékes bíróságnak , hogy csökkentsék az ítéletet , mivel , még az sem volt benne , hogy fellebbezhetek, gondolom mivel egyértelműen elismert.

Illetve a méltányossági kérelem fellebbezésnek számít-e?

Előre is köszönöm.

Sherlock # 2014.07.22. 12:13

Nincs szabály. 2-9% között, minél értékesebb az ingatlan, annál kevesebb.

pn1andy # 2014.07.22. 12:40

igazából nem tudom, a szerzői jog mennyire tartozik a polgári jog témájába, de jogi tanács kérésekor ide dobott...

A kérdésem a következő volna:
Ha egy ismert külföldi dal szövegét lefordítom magyarra, és ezt a fordítást az eredeti zenei alappal felhasználom egy saját színpadi műben, az mennyire érinti a szerzői jogot az eredeti dal tekintetében?

viharvadász # 2014.07.22. 17:23

Köszönöm ! :-)

ObudaFan # 2014.07.23. 06:07

pn1andy

Teljes mértékben érinti, jogdíjköteles.

Kennedy # 2014.07.23. 07:58

Hiszem, h. otletszegeny ugyvedre nincs szuksege egyetlen ugyfelnek sem. Sz...r lehet jogeros dontes utan tudni meg veletlenul, h. van meg nehany tetel, amire teritest kaphattunk volna, csak ez sajna a mi ugyvedunknek nem jutott eszebe. Azert, gondolom a "hulyek vagyunk" es "holye" jelzoket megerdemlem, mert bar termeszetesen magamtol is irtam par tetelt, de pl. a "ruhatisztitas" nem volt kozte. Felve irom: Kovacs B.S. remelem nem ugyved!

Sherlock # 2014.07.23. 08:23

Felve irom: Kovacs B.S. remelem nem ugyved!

Bárcsak kiderülne valamiből, hogy ügyvéd-e...

gerbera317 # 2014.07.23. 09:32

A "hölye" az nekem szólt, és éppen a te érdekedben. És nagyjából azt jelenti, hogy mellőzhettem volna a hozzászólásomat, de legalább is a rolexes tételt.
A lista csak példálózós, és gyakorlatilag csak a fantázia meg a jóerkölcs szabhat határt az igényeknek. De mindezt egyszer már összefoglaltam a legelején: "Annyit kérsz, amennyit nem szégyellsz, a mosós pedig annyit ad, amennyit nem sajnál."

lorenz # 2014.07.24. 09:22

Igaz e, hogy olyan lakásra is örökölhet tulajdonjogot vagy haszonélvezeti jogot az özvegy, ami házasság előtt szerzett ingatlan, erről házassági szerződés is készült, miszerint a lakás külön vagyon. Az özvegy a mai napig a saját lakásában él. Az elhunytnak három gyermeke van.

Köszönöm a választ,
üvd!

Kovács_Béla_Sándor # 2014.07.24. 13:35

Persze. Ne keverd az öröklést a vagyonközösséggel!

Zoltanuss # 2014.07.25. 06:28

Most olvasgatom az indexen a következőket :

Egyszerűbb felmondani a lakásbérletet.
A régi Ptk. a lakásbérlettel kapcsolatban összesen egy paragrafust tartalmazott. Az újban a lakásbérlet szabályai részletesen megjelennek. Az új Ptk. lazít a felmondás szabályain. A lakástörvény régen azt mondta, hogy a hónap utolsó napjára kell felmondani. Ha valaki nem tudta, hogy az adott hónap 31 napos, és harmincadikára mondta fel, akkor a felmondás érvénytelen volt, és nem szüntette meg a jogviszonyt. Most másfél hónapos a felmondási idő, és ha nem is tartották be az alaki szabályokat, a törvény a közlést követő második hónap végére akkor is megszűntnek tekinti a szerződést.
Maximálták a kaució összegét 3 hónapban.
Nem éri meg többé kiszerelni a konyhaszekrényt.
Ha a bérlő az ingatlanba valamit beépített, akkor korábban megillette az elvitel joga. Az új Ptk. szerint viszont már a bérbeadó bizonyos kártalanítás ellenében megszerezheti ennek a tulajdonjogát. Gondolok itt például egy beépített konyhaszekrényre, melynek a kiszerelése rombolással jár. A bentlakó fogta, kiszerelte és elvitte, aztán pedig elkezdtek azon vitatkozni, hogy kinek milyen kára keletkezett. A jelenlegi szabályok szerint a bérlő nem gyakorolhatja az elvitel jogát, ha a bérbeadó megfelelő kártalanítást ajánl.

Nos ezzel kapcsolatban akkor hogy is van ez , korábban 3 hónapot emlegettek a felmondási időnek. most ez mennyi ? én azért korábban is úgy értelmeztem, hogy a 3 hónap akkor evidens, ha erről nincs megállapodás. a beépítéssel kapcsolatban : korábban is átéltem sok mindent. mert volt aki leszerelte az összes világító testet - aztán amikor elment elfelejtette visszaszerelni, volt aki ronda sőtétre kimázolta lakást. Ezekkel se volt különosebb baj -
  • akkor ha az illető húzamosabb időn át , pl. több mint egy évig bérelte a lakást.
De sajnos volt olyan /általam meztelen fenekűnek nevezett / aki jól feldúlta a kéglit, aztán 2,5 hónap után leleépett.
Zoltanuss # 2014.07.25. 06:39

Vagy itt van ez a :
Maximálták a kaució összegét 3 hónapban.

hol élnek ezek a jogalkotók?

Legtöbb esetben a 2 hónapos kauciónál is alkudozni próbálnak egyesek. Nincs pénzük - legalább is erre (piára azért akad ).

egyébként én nem hónapban határozom meg hanem fix összegbe.
a legútóbb pl. egy 45 eft/hó bérletnél mondtam 100 eft a letétidíj. Előbb nem értette , mondom a kaució. Aztán látom gondolkodik és mondja az nem 2 hónap. Mondom valóban nem az, de át lehet számítani. De a végén nem jutottunk el az átszámításig.

Nem feleltünk meg egy másnak.

linda66 # 2014.07.25. 09:58

Tisztelt Szakértő!

Segítségét kérem egy probléma megoldásához, amelynek röviden leírom az előzményeit: 2006 augusztusában szerződést kötöttem egy biztosító társasággal (melynek jogutódja most az Axa biztosító), ügynöki munkakör betöltésére. A rövid, nem egészen egy éves pályafutásom alatt egy nagyobb összegű életbiztosítást kötöttem, amelyet a biztosított fél kb. egy év fizetés után anyagi nehézségekre hivatkozva felmondott. A biztosító szabályzata szerint a biztosítás jutalékát az Axa tőlem be akarta hajtani. 2007 augusztusában felmondtam a biztosítónál, mivel bevételem nem nagyon volt csak kiadásom, mert a tevékenységet vállalkozóként kellett csinálni (ezután a vállalkozói engedélyemet is visszaadtam).
2012 júliusában az Axa megkeresett egy levéllel, amelyben tájékoztattak, hogy tartozásom van feléjük. Nagy összegről lévén szó, 18 havi részletfizetési lehetőséget kértem arra számítva, hogy a havi törlesztő részlet elfogadható mértékű lesz. Ezt a kérést jóvá is hagyták, és 2012 szeptemberében egy megállapodást küldtek erre vonatkozóan, amit aláírva vissza kellett volna küldjek. Ezt nem tettem meg, mert családom anyagi helyzete miatt nem tudtam volna vállalni a törlesztő részletet, ezért e-mailben tájékoztattam őket, hogy túl nagy a törlesztő részlet, és kérnék egy hosszabb futamidőt, és ugyanakkor kisebb törlesztendő összeget. Kérésemet elolvasták (megkaptam a visszaigazolást), de azóta semmi választ nem küldtek.
Az elmúlt napokban értesítést kaptam a postáról, hogy az Axa biztosítótól ajánlott és elsőbbségi levelem érkezett. Ezt a levelet még nem vettem át.
A kérdésem, amelyben szíves segítségüket kérem az, hogy a visszafizetési kötelezettségnek van-e elévülési ideje, és ha van, akkor mennyi ez az idő? Mi a következménye annak, ha ezt a levelet nem veszem át a postán? Vajon miért ennyi idő elteltével kerestek meg újra?
Segítségüket köszönöm!
Tisztelettel,
Linda

Zoltanuss # 2014.07.29. 07:06

Ezt írja az index :

Átláthatatlan és diktatórikus a magyar igazságszolgáltatás a devizahiteles perekből ismert Lázár Dénes szerint. A bírók félnek vitatkozni, az ügyészek nem végzik a dolgukat, a jogászok nem ismerik a törvényeket.

Vajon igaz ez ??

groszfater@gmail.com # 2014.07.29. 07:12

Alaposan kimazsoláztad., azért ez a cikk ennél többről
szól...

Sherlock # 2014.07.29. 08:35

Hol félnek vitatkozni a bírók? Az rég rossz, ha egy bíró leáll vitatkozni a tárgyalóteremben. Tárgyalótermen kívül van helye a konstruktív vitának, de hatásvadász riporterek (ügyvédek, "érdekképviselők", stb.) ilyenkor is előszeretettel a tárgyalótermi dolgokról vitatkoznak, nem jogkérdésekről - lásd. kb. az összes interjút Wellmann Györggyel. A bíró ebbe a vitába a szakmai és etikai szabályok miatt nem mehet bele; végső soron levonható a következtetés: a bíró fél vitatkozni. Vagy nem.

Off

Sok dologban egyetértek vele, de nem biztos hogy annak kell ilyen sommásan látnia a magyar igazságszolgáltatást, aki az utóbbi években annyit tárgyalt itthon, mint én.

On

Kovács_Béla_Sándor # 2014.07.29. 09:30

:)

groszfater@gmail.com # 2014.07.29. 12:41

Sherlock !

Ha ezt a hozzászólást a "principálisodnak" szántad úgy
sikeres, elnyerte a tetszését, látod mosolyog rajta,...

De a cikknek van egyéb mondanivalója is és eltekinthetnél
a szerző személyétől is.