Szabálysértés


ObudaFan # 2008.01.18. 17:35

elutasítottak azzal, hogy másoknak nagyobb gondjaik vannak.

A hét elején két bírói tanács mondta ki, hogy a rendőri kollegialitás a hamis tanúzásig is terjed. Másnp kiderült, hogy a Fővárosi Főügyészség szóvivője pontosan tudja ezt, és asszisztál hozzá.

Szóval, itt az ideje, hogy a rendőrség egy alapos önvizsgálatot tartson, és akkor talán pontosabban lesznek elbírálva a tiedéhez hasonló ügyek is.

Palcsi # 2008.01.18. 08:33

Kedves Zewa.
Lehet, hogy zavaros, mert túl sok minden történt, és hát nem szándékoztam 6 oldalon át írni. :)
Így van. Nem is volt jegyzőköny. Azután volt, hogy bíróságra mentünk és kihallgatták őket. Ugyanis, mikor csak panaszt tettünk, nem vettek fel jegyzőkönyvet. A saját felettesük hallgatta ki őket. A végzési indokban szerepeltek általuk elmondott "tények", majd a bírósági kihallgatási jegyzőkönyv szerint elhangzott más "tények", amik nem fedték az előzőeket. A bíró szerint egybehangzóak voltak a vallomások.
Ebben is igazad van, a mögöttünk lévőnek is stop táblája volt. Viszont nem volt mögöttünk senki...
A kapitányságon egy ügyeletes hölgyemény ült (egyébként Hböszörményben) aki felháborodott, hogy panaszt kívánunk tenni, hiszen a rendőr csak a munkáját végzi, mindössze 60 eFt-ért, és hogy képezelem...
A behajtásról annyit, hogy ott dolgozom, ahol ennek nyomának kellene lenni, ha lett volna. :)
És még valami. Lehet, hogy a jogszabályok a hibásak. VAgy akik hozzák. De miután én szívtam ezzel másfél évig, én vagyok a megbélyegzett, ők meg azt se tudják, hogy létezem, és küzdök a jogaimért,kívánom, hogy tudják meg, milyen az, mikor az embert semmibe nézik.

ObudaFan!
Köszönöm, azt hiszem, magasról tennének még arra is, ha a kukoricásból rángatnék elő egy hajléktalant, vagy bárkit, aki igazolna engem. A rendőr telefonját ha ellenőríznék, bebizonyosodna, hogy ott sem volt, és hamisan tanuzott. Én is tudom, hogy akkor kezdhetem újra, ha új bizonyíték van. Sikerült ezalatt a röpke másfél év alatt kikupálódnom ennyire.:) És már túl vagyunk a kifizetésen is, tehát végleg tesznek az egészre, mindent elutasítanak, és én vagyok a hunyó. Köszönöm a segítséget, remélem, nem lesz arra szükségem, hogy később már okosabb legyek.:))
Ja, és még egy szó. Próbáltam segítséget kérni különböző jogi "megmozdulásoktól" de elutasítottak azzal, hogy másoknak nagyobb gondjaik vannak. Ide kellett volna először jönnöm...

ObudaFan # 2008.01.17. 19:51

Nézd, még egy esélyed van, ha olyan bizonyítékot tudsz felmutatni, ami ezeket cáfolja. Egyébként jogerős szabálysértési határozat van, ha nem fizetsz, akkor vagy közérdekű munkára változtatáshoz kell hozzájárulnod, vagy elzárásra változtatják.

Zewa # 2008.01.17. 17:01

Érdekes...

Egy kicsit sántít nekem ez a történet.

A rendőrség ugyanis szabálysértés esetén - legalábbis egy "Álj, elsőbbségadás kötelező!" jelzőtábla figyelmen kívül hagyása miatt nem vesz fel jegyzőkönyvet....

Egy "stop" táblánál - akkor, ha mögötted közlekedik valaki - a mögötted lévőt MINDÍG fékezésre készteted.... /hacsak nem rohan beléd, mer akkor fékezésre késztetés nélkül állítod meg:)/

Miért is tessékeltek ki a kapitányságról? Mert keveset keres egy rendőr?

Volt egyáltalán honnan behajtani a bírságot. Gondolok itt bejelentett munkahelyre....

------------------------------------------------------
Persze tudom, mindenért a rendőr a hibás......
Palcsi # 2008.01.17. 08:55

Köszönöm, a hozzászólást. Sajnos, mint laikus azt gondoltam, én mindent megtettem, amit jogszabály engedélyez. Átnéztem az erre vonatkozó jogszabályt is. Azt gondolom, én igyekeztem, elmentem 3 szervhez, mindenhol semmibe vettek. Ennél többet magánszemély nem hiszem, hogy ezen a jogállamnak nevezett helyen megtehet.Nem az 50e ft-ról van szó, hanem arról, hogy én vagyok hamisan vádolva, és nem tudom magam megvédeni. A jog nem tudása nem mentesít. De ha a rendőrség nem tudja a jogmenetet a saját ügyeiben, ne károsítsanak meg embereket. Hozzáteszem, kutatómunkám eredményeként kb. 15 levél született, és mint megtudtam, már egyik kollega sem dolgozik a rendőrségnél.
Köszönöm a segítséget. Palcsi

JOLY-JOKER # 2008.01.16. 22:17

szia palcsi !
sajnos korábban kellett volna kérdezned mert idáig már nem szabadlett volna eljutnod az üggyel.
Innen már szinte lehetetlenség fordítani azt korábban kellett volna megfogni még a kezdet kezdetén .
Most már két fronton is "harcot" kellene indítanod az igazadért és a pénzedért de ez már eredményben és kimenetében is bizonytalan és kilátástalan .

szerintem hagyd és legközelebb legyél jobban észnél ,
ezalatt azt értem, hogy azonnal meg kell panaszolni a redőrök intézkedését 2 helyen is a Rendőrkapitánynak és az ügyésznek - a helyi bíróság de a tudakozó is megmondja hol találod- írásban , röviden és lényegre törően . Ha kezdetben nem tiltakozol azt késöbb úgy értékelik, hogy nem az eljárással, hanem a bírsággal van a bajod -ezért is engedtek el belölle .

Palcsi # 2008.01.16. 19:22

Elnézést, akkor bővebben megírnám: Megálltam 2x is. Egyszer a tábla vonalában, másodszor előrébb gurultam ahonnan az utat is látni/a tábla vonalából nem belátható a kereszteződés/!
Tehát megálltam 2x. Amúgy az egész egy közúti igazoltatásnak indult, anélkül, hogy igazolta volna magát a rendőr többszöri kérésem ellenére. Majd közölte, hogy nem álltam meg a stop táblánál. Erre miután nem ismertem el a következő verziója az volt, hogy fékezésre késztettem a mögöttem érkező járművet. Megkérdeztem ugyan nincs-e neki is stop táblája? Erre végül azért jelentett fel, mert fékezésre késztettem a védett útvonalon közlekedőt. Ami amúgy nem volt, de mikor megkérdeztem, hogy akkor miért nem állították meg, hiszen lefékezett miattam,azt mondták, túl gyorsan ment (kb.30 m-re igazoltattak a kereszteződéstől, nem tudom, milyen autó gyorsul fel ilyen távon olyan sebességre, hogy egy esetleges rendőri jelzésre nem áll meg)
A helyszini jegyzőkönyvjük szerint nem tudták a vétlen autót megállítani mert gyorsan ment.... Majd a bírósági vallomáukban már egy másik /román/ gépjárművet is igazoltattak ezért nem tudták megállítani. Közben a 2-es rendőr végig telefonált a mobilján /kérésemre sem vizsgálták meg a híváslistáját/, tehát nem is volt az esetnél, vagyis hamisan tett tanuvallomást, aminek a következménye hogy számomra elmarasztaló ítélet született!
Tehát nem ismertem el. És ezért miért fizettem volna?!

ObudaFan # 2008.01.16. 19:01

Most ezt nem értem. Ha te is elismered, hogy nem álltál meg a táblánál, akkor mit is vitatsz? Ki kellett volna fizetni a helyszínit, az jóval olcsóbb lett volna.

Palcsi # 2008.01.16. 17:41

Tisztelt Jogi Fórum!
Saját ügyemben kérnék segítséget.2006.08.21-én rendőrök állítottak meg, hogy nem álltam meg a stop táblánál, és helyszíni bírság, vagy feljelentenek. Nem fizettem, mert úgy tudom, nincs már ilyen. Bementem a helyi rendőrkapitányságra, ahol kitessékeltek, mert mit képzelek, szegény rendőr, 60 eFt-ért dolgozik... Másnap a megyei rendőrkapitányságra mentem, ott azzal küldtek el, hogy menjek az ügyészségre, amit nem tudtak hol van, és várjak, lehet, nem jelentenek fel, ill.ráérünk még akkor is panaszkodni.Feljelentettek.50e ft+3 hónap eltiltás.Panaszt tettünk az ORFK-nál, elutasították.Bíróság lett belőle, a rendőrök egymást védték, azzal vádoltak, hogy fékezésre kényszerítettem egy érkező járművet, melyet azért nem tudtak megállítani, mert túl gyorsan ment... Aztán volt olyan, hogy a mögöttem lévőt. Az egyik rendőr az igazoltatás alatt végig telefonált. Persze ő is mindent látott, és úgy volt, ahogy a másik mondta. Nem ellenőrízték a telefont sem.Elítéltek, bár a panaszom miatt elengedték a 3 hónapot. Ügyészségre mentem, jelen pillanatban folyik a nyomozás (állítólag), és küldtek egy papírt, hogy fizessem be a büntetést, vagy leültetnek. És hogy nem sikerült behajtaniuk. Meg sem próbálták. Befizettem, hogy hát azért mégse ültessenek le. De kérdem én, mit tehet az állampolgár, mikor a jegyzőkönyvek alapján nyilvánvaló, hogy a rendőrök nem egybehangzóan vallottak, az én tanumat pedig nem tartották elfogulatlannak...Kérem, aki tud, segítsen.
Köszönöm.Palcsi