Kedves Fórumozók,
Szeretnék segítséget kérni Tőletek.
Idén májusban egy zebránál egy 2 éves kisfiú a gépjárművünk oldalának lépett és elesett. Az autót a Barátnőm vezette, utas nincs.
A helyszínen ijedtségében elismerte a felelsséget, bár elmondása alapján nem látta mi történt és szerinte nem fogták a kisfiú kezét és az egyedül szaladt a járdáról az úttestre. A kisfiú nem sérült meg a mentőorvos szerint, de a kórházban zúzódást állapítottak meg nála.
Először a szülők nem is akartak rendőrt hívni. Egy hölgy győzte meg őket arról, hogy kell. Ezt a hölgyet tanúként kihallgatták és a szülőkkel azonosat vallott. Ő az út túloldalán állt.
Miután lezajlott a helyszínelés 2 tanú jött oda hogy látták az esetet és senki nem fogta a gyerek kezét, hanem lerohant a járdáról. Az egyik tanú telefonszámát még aznap bevittük a rendőrségre és leadtuk. A másik tanú nem akar tanúskodni.
A rendőrség a tanút nem hallgatta meg.
Az ítélet 40000 forint és 3 hónap jogostítvány bevonás.
kifogással éltünk ami a bíróságra került. A Bíróság helyben hagyta az ítéletet. Kértük a tárgyalást. Időközben a másik tanú is meggondolta magát. Tőle írásos tanúvallomást szereztünk tegnap. Tanúskodni is hajlandó.
A baj az hogy holnap lesz a tárgyalás.
Van lehetőség kérni a tárgyalás napolását esetleg az írásos tanúvallomás figyelembe vételét? Illetve kifogásolni a másik tanu meg nem hallgatását.
A benyújtott kifogás tartalmazza, hogy kérjük a tanú meghallgatását.
Ha tudtok valami okosat kérlek segítsetek.
Előre is hálásan köszönöm.
Üdv mpalfy