Az ügyemben kérnék segítséget.Az interneten vásároltam egy mobiltelefon készüléket egy magán személytől aminek az ára 75000ft volt.3 hónap után a szolgáltató a készüléket letiltotta mert a készülék törlesztő részletre lett vásárolva és a törlesztő részletet nem fizették. Ebben az esetben mit tehetek?Kihez hova fordulhatok segítségért? A jogi tényállás szerint milyen bűncselekmény valósult meg?
Tisztelt Agent cooper, Köszönöm a válaszát. Közben kiderült ,hogy nem az eladó tulajdona volt a készülék, ő is úgy vette valakitől.Majd a telefont eladta nekem.Én a készüléket használtam kb. 2 hónapig és utána történt meg a letiltás.Én új készüléként vettem meg, most pedig egy használt.Adás-vételit nem írtunk róla. Ebben az esetben kit terhel a felelősség?
A törlesztőrészlet fizetéséért természetesen azt, aki hitelre megvette a telefont. Viszont amennyiben a közte és a telefontársaság közti szerződés szerint ő nem vált tulajdonossá mindaddig, amíg meg nem fizette a teljes hátralékot, akkor a telefon nem lett a tiéd, mert nem kereskedelmi forgalomban vásároltál nem tulajdonostól. Ebben az esetben azt ki kell majd adnod a telefontársaságnak és követelheted az eladódtól a vételárat.
Ön egyfajta lehúzós csalásnak lett az áldozata. A csalás lényege, hogy részletre, általában két éves hűségidő vállalásával előfizetéses nagy értékű telefont vásárolnak vagy hamis okmányokkal, vagy általában hajléktalan segítségével. Az előfizetés első hónapját kifizetik, közben egy balek számára értékesítik a telefont. A szolgáltató a díj nem fizetését követően először felszólítja a szerződőt, majd letiltja a telefont és feljelentést tesz. Az áldozat számára ekkor válik világossá, hogy becsapták. Rossz hír az Ön számára, hogy amennyiben az adásvételről semmilyen okirattal nem rendelkezik, és nem tudja az adásvétel tényét hitelt érdemlően igazolni, akkor nehézségei lehetnek az eladóval szembeni igény érvényesítése során. Még rosszabb hír azonban, hogy ha emellett a telefont a piaci árnál lényegesen (kb. 20%-ot meghaladóan) alacsonyabb áron vásárolta, vagy egyáltalán nem tudja bizonyítani a telefon eredetét, akkor orgazdaság miatt felelősségre fogják vonni.
Mivel nem ismerjük azt a szerződést, amelyet az ismerős kötött a szolgáltatóval, így annak jogosságáról lehetetlen állást foglalni. Mindenesetre elég meglepő lenne, ha nem lenne jogos.
A mobilos szerződésekben világosan le van írva, hogy részletfizetésnél, vagy előfizetéses szerződésnél a telefon tulajdonjoga az előfizetőé, függetlenül a törlesztőlészletek fizetésétől. A t-mobil pl. egy összegű számlát állít ki a teljes vételárról amit vásárláskor megkap az előfizető. Aztán e mellé adnak egy részletfizetési megállapodást. Abban is benne van, hogy a tulajdonjog az előfizetőé. Márpedig ha az övé, akkor azt csinál vele, amit akar, akár el is adhatja.
A sajátomat igen és mindenkivel ugyan azt íratják alá...
Miféle csalás? az, hogy valaki nem fizet be egy telefonszámlát az még nem csalás... (az elsőt még be tudta fizetni, utána meg megszorult...) Még egyszer mondom a készülék tulajdonjoga föüggetlenül a részletfizetéstől a vásárláskor az előfizetőre/vevőre száll. Azt csinál vele amit akar, hiszen az ő tulajdona. Az ászf be beleírhatják, hogy nem adhatja el, de az legfeljebb egy szerződésszegés.
Az, hogy egy letiltott telefont adott el valaki, ami akkor még működött, amikor eladták szeritnem nem csalás. Azt kéne megérteni végre, hogy magánszemélyek közt használt termékre nem jár garancia. Akinek garancia kell az ne a vaterán turkáljon a legolcsóbb hírdetésre vadászva, hanem vegyen egyet a boltban, újonnan! Arra lesz garancia!
A hajléktalan nem vehet magának telefont részletre? Megveszi, mert akkor még úgy látja, hogy van pénze, másnap megszorul és eladja (lehetőleg szabályos adásvételi szerződéssel) Nehogy már abból is csalást csináljanak, ha az ember nem fizet be egy telefonszámlát! Meg különben is nem mindegy, kinek a nevén van a telefon? (persze ha a tek le akarja hallgatni, akkor persze nem mindegy, de a tek le van szarva, a többi pénzéhes szimatoló metéltfarkuval együtt!
"az, hogy valaki nem fizet be egy telefonszámlát az még nem csalás..."
Az nem csalás, de, ha eladod úgy, hogy erről tudatosan nem szólsz a vevőnek és ezért mondjuk letiltják a számot akkor már igen.
"Azt kéne megérteni végre, hogy magánszemélyek közt használt termékre nem jár garancia."
El kell keserítenem, de használt termékeknél is van garancia csak rövidebb, mint az új termékek esetében. Ajánlom a Polgári Törvénykönyv áttanulmányozását ebben a témában.
"Meg különben is nem mindegy, kinek a nevén van a telefon?"
Hát annak a kinek a nevén van és megjelenik a végrehajtó biztosan nem fog jól szórakozni.
De tudod mit vegyél már nekem a te nevedre egy telefont jó. Én használom te meg fizeted.
Kiváló érveket sorakoztatott fel az elkövetői oldalon, azonban a bíróság nem csak ez alapján fog állást foglalni. Egyébiránt érvelése nem kevés csúsztatást és valótlanságot is tartalmaz azonban, amelyek közül csak egyre szeretnék reagálni. „Azt kéne megérteni végre, hogy magánszemélyek közt használt termékre nem jár garancia.” Minden adásvétel esetén megilleti a vásárlót a jog- és kellékszavatosság.
Pont ezeknél az eseteknél nem túl bonyolult bizonyítani, hogy harmadik személynek olyan joga van a dolgon, ami a vásárló tulajdonszerzését akadályozza!
Lehet nem ide kellene írnom a kérdésem,de nem találtam a témába vágó fórumot.Lehet van infótok... Vettem egy telefont,amit a media marktban vásárolt az eredeti tulaja.Már itthon vettem észre hogy a számlán van egy sor ami hitelszámlára utal,tehát részletre vették.Ha nem fizetik akkor a mediában vásárolt készülékeket is tiltják?Úgyanúgy mint a szolgáltatósat?
Elképzelhető. Feltételezem a Media Marktban áruhitellel vehették a telefont. Ha az nincs fizetve, a vevőt fogják első sorban számon kérni, de ha nem teljesít, a bank is kérheti a szolgáltatótól a telefon letiltását. Az biztos nem érdekli őket, hogy az adósuk továbbértékesítette.
Üdvözlöm, GSM-ben vásároltam egy Ipone telefont, amit 1,5 évre rá letiltott a szolgáltató. A GSM-ben csere telefont ajánlottak, aminek a minősée nem volt olyan mint az én telefonomé, így nem fogadtam el. Szerettem volna, ha visszaadják a pénzt, de azt nem akarták. Azrt mondták azt nem adhatják vissza ennyi idő után (250.000-ről beszélünk). Azt javasolták kicserélik az alaplapot és az megoldja a problémát. Ezt ott mivel úgy voltam vele nincs más választásom, ha azt akarom működjön a telefonom, elfogadtam. Viszont még mindig rossza a szájízem miatta. Nekem ez simlis. Mire hivatkozva követelhetném vissza a pénzt? Még nem mentem vissza a "javított" telefonért.
Kedves József, Valaki kihozta a yettelből előfizetéssel, eladta a GSM-nek, akik eladták nekem. A yettelbe be mentem és imei szám alapján megmondták, ott a feketelistán. A GSM elismerte szóban, hogy régen vettek be ilyen telefonokat is, de már "megváltozott az üzletvezető" ezért már nem csinálnak ilyet. Viszont a pénzt nem akarják vissza adni.
A Gsm éppen úgy járt mint te. Megvettek egy használt készűléket és mint kereskedő tovább adták. . Nekik sem róható fel,hogy átverték őket. Megjavítják a telefonodat garanciában. Örülj neki.
Tehát megvettek egy olyan telefont, amelyet részletfizetéssel megvett a Yetteltől valaki, nem fizette ki a részleteket, és így adta el nekik. Ők meg ezt nem ellenőrizték. Azért ez eléggé felróható nekik szerintem.
Ha egy olyan telefont adtak el neked, amelyik nem működik, akkor hibásan teljesítettek. Nem a készülék romlott el, hanem nem tudod használni, mert letiltotta a szolgáltató. Én írnék nekik egy levelet azért, hogy vegyék vissza a készüléket, és adják vissz a pénzed, ellenkező esetben pert indítasz a bolt ellen és a rendőrségen is feljelentést teszel. Mondjuk csalás miatt, elvégre tévedésbe ejtettek azzal, hogy egy "tiszta" készüléket kapsz, amit használni is tudsz. Ráadásul akár orgazdaság is felmerülhet, hiszen ha a részletek nem fizetése miatt tiltotta le a szolgáltató, akkor a készülék szerintem nem is volt az eladó tulajdona még, amikor a boltnak eladta...
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.