Dr. Handó Tünde OBH elnökének kinevezéséhez


efi99 # 2013.02.26. 20:17
dr Zákányi Csaba # 2011.12.14. 15:46

A halak úszóversenyén elsőként ért célba a lazac, másodikként a csuka, harmadikként a naphal, a REMÉNYHAL MEG UTOLJÁRA.

ObudaFan # 2011.12.13. 12:20

Ez önmagában nem baj. Bár pont múlt héten sikerült másodfokon megfordítanom egy ítéletét, ahol első tárgyaláson, bizonyítási teherre kioktatás nélkül hozott ítéletet. :)
De ettől függetlenül egyáltalán nem ezzel a mentalitásával van baj.
Azzal van baj, hogy az új Bszi. eleve túl nagy hatalmat ad egy egyszemélyi vezetőnek, ahová egy politikai párt most beültet valakit, akinek ugyan a szakmai tapasztalata nem igazán van meg ehhez a pozícióhoz, viszont a politikai párt vezetőinek bizalmas jóbarátja. Ezeket összevetve a bírósági "reform" többi elemével, legfeljebb csak remélni lehet, hogy a bíróságok nem fognak nagyjából úgy működni, mint a rendszerváltás előtt.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.12.13. 08:07

Épp arra akartam rákérdezni, amit az utolsó bekezdésben magadtól írtál. Hogy baj-e az, ha egy ilyen felfogású bíró veszi a kezébe a bíróság szervezeti irányítását. Magad írod, hogy nem könnyű ilyet találni.

Egyjogász # 2011.12.13. 06:58

Munkaügyi bírónak szerintem is jó. Hosszú pályafutásom során ő volt az egyetlen (!!!) bíró, aki komolyan vette, a Pp-ből az követketkezik, hogy ha lehet, az első tárgyaláson le kell tárgyalni az ügyet és ítéletet kell hozni, a halasztás pedig a kivétel. (Az is igaz, hogy ehhez a bírónak is alaposan fel kell készülnie az első tárgyalásra, úgyhogy nem elég - mint ezt jónéhányszor tapasztaltam - már a felek jelenlétében lapozgatni vadul az aktát, és hülye, az ügy ismeretének teljes hiányáról tanúskodő kérdéseket feltenni.)

A bírók 99,5%-a ezzel szemben úgy gondolja, hogy egy tárgyalás akkor az igazi, ha halaszt, és sajnos nem is egyszer:)Az ügy politikai vetületeibe nem megyek bele, de ha elérné a bíróknál, hogy ne halasztgassák a tárgyalásokat ha kell, ha nem az már egy nagy érdem lenne a részéről.

ObudaFan # 2011.12.12. 22:04

Ezzel a kinevezéssel nem az a legnagyobb baj, ha hozott néhány fordított ítéletet. Tárgyaltam nála, az ítélkezésével nem volt bajom. Ezzel a kinevezéssel annál több. Különösen az elmúlt másfél év számtalan hasonló kinevezése, meg ez után az igazságügyi "reform" után.

Sajnálatos, hogy egyébként tehetséges jogászok hajlandóak egy pozícióért feladni a szakmai önbecsülésüket. Nagyjából így gondolom Polt Péterről is.

Dr.Attika # 2011.12.12. 21:09

Guba!
Nemrég tiltottál el az utánad következő hozzászólástól. Én ezt el is fogadtam. Ez oda-vissza érvényes. Most ezt felrúgod ezen hozzászólásoddal. Légy már következetes.

végrehajtó1 # 2011.12.12. 20:52

Valamint Lévai Anikó legjobb és legrégebbi barátnője.

Így nem volt nehéz..:(

guba # 2011.12.12. 19:40

Ez egy nagyon nagy siker Attika, én gratulálok neked.

Dr.Attika # 2011.12.12. 19:32

"Handó Tünde – aki Szájer József, a Fidesz egyik alapítója, a párt jelenlegi EP-képviselője felesége – az igazgatási vezetői munka fő céljának azt nevezte, hogy a bíróságok az alkotmányos kötelezettségüket, az ítélkezést magas színvonalon és időben tudják teljesíteni." NOL sajtóhír.

Egy munkaügyi perben a jórészben vesztes alperesnek -én képviseltem- azért ítélt meg 500 ezer forint ügyvédii költéget, mert az alperes laminált, szépen befűzött ellenkérelmet nyújtott be. Szóbeli indoklásában ez szerepelt.

A magas szinvonalon ítélkezés , ha őt választják, akkor azt fogja jelenteni, hogy a bíróságok határozataikat laminálva, befűzve fogják elkészíteni és kézbesíteni?