Tudja valaki ki ez a Tavares?


wers # 2013.07.08. 09:15

Azt nyilatkozta Tavares úr, hogy kb. két évi munkája a jelentés.

Tehát, amikor 2011 őszén az EU válságstábot hoz létre, hogy Görögoszág, Spanyolország, Portugália és Olaszország ne húzza le az uniót a feneketlen mélységbe, majd ez kibővül az IMF-el, azóta is folyamatosan hozzák a megszorító intézkedéseket, és rákényszerítik Portugáliára. Ez év márciusában az újabb csomag százezreket sarkallt tüntetésekere, eközben Tavares úr legfontosabb dolga, hogy a magyar demokráciát féltse. Könnybelábad a szemem, hogy ennyire aggódik étem.

Ezt találtam róla, hogy jobban lássuk ki is az a Tavares:
A korábban alig ismert portugál EP-képviselő, Rui Tavares az egész kontinensen hírnévre tett szert a róla elnevezett jelentéssel. A politikus odahaza egy olyan párt tagja, amely egy vidám vörös csillagot használ logóként. Elutasítják az IMF beleszólását az ország ügyeibe és a jobboldali kormány lemondását követelik. Rui Tavares munkáját az Európai Néppártban egyszerűen kártékonynak tartják. Az viszont kétségtelen, hogy Portugáliában sarló-kalapáccsal utcára lehet szólítani az embereket.

ius latratus # 2013.07.07. 18:38

végrehajtó1

"Tavares jelentést a néppárti többség is el fogadta."

Jaj, ne már! Most ezt miért kell?
Maradjunk a tényeknél. Dehogy fogadta el.

"Hihetetlen hogy egyes jogászok hogy majmolják a fidesst."

Ugyan...

hunfrakk # 2013.07.07. 17:42

az mszp-nél minden jobb szerintem, csoda hogy az 5%-os küszöböt elérik

amúgy az egész elit lecserélendő lenne, akkor lenne itt talán kissé jobb világ

végrehajtó1 # 2013.07.07. 17:28

Tavares jelentést a néppárti többség is el fogadta.

Hagyjátok már ezt a bugyuta kommunistázást.
A legtöbb igazi volt kommunista a fidessben van.

Ez rosszabb mint a Gyurcsány ,pedig az is hazudott .De a fidess lába nyomába sem ér....

Hihetetlen hogy egyes jogászok hogy majmolják a fidesst.
Pedig nem jobb mint az maszop.

hunfrakk # 2013.07.07. 12:47

és az egész EP foglalkozik, többszáz fős apparátussal egy dezinformált vörös alak irományával...

Dr.Attika # 2013.07.07. 07:08

Most nyilatkozott a tv-ben egy portugál EP képviselő. Elmondta, hogy ismeri Tavares honfitársa kommunista kötődését, így a jelentés egy komcsi szemszögű jelentés.
A gond az, hogy ilyen eltorzult ideológiájú strómanok agyalgása miatt kell védekeznünk. Egyébként hasznunkra is lehet, mert a normálisabb szoclib EP képviselők is kezdik belátni, hogy ezek a "vádak" nevetségesek.

ragyasdezso # 2013.07.03. 21:19

Egyjogász
Tovaris Tavaresnek (Tavares elvtársnak)meg szerintem nem sértő ez a megszólítás, azon a politikai oldalon, ahol ő mozog, ez bevett dolog.

És Ő miért nem mondhatja el a véleményét? Miért kell külső ellenséget keresni, amikor saját magunk ellenségei vagyunk!

ObudaFan # 2013.07.03. 17:39

Dehogy tudja. :)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.07.03. 15:40

Ez egy politikai vélemény. De legalább most már guba tudhatja, hogy akkor fiú vagy-e vagy inkább lány. :)

ObudaFan # 2013.07.03. 15:14

Szerintem még mindíg jobb valakinek a nevével viccelődni, mint egy országgal "viccelődni"....

Vagy egy ország teljes közjogi rendszerével, ugye. Nem Európa miatt kellene elfelejteni a negyedik alkotmánypótlék-módosításhoz, meg a trafiktörvényhez, meg a takarékszövetkezet-törvényhez hasonló akciókat, hanem pusztán mert ilyeneket úriember nem csinál.

wers # 2013.07.03. 10:49

Nekem a balliberális napi -és hetilapok kezdik ki a lelkem
bal és liberális ... évek óta keresem őket, de nem találom. Na vannak akik azt mondják, hogy ők azok, de annyira balok és liberálisak, mintha a németjuhászomról azt hírdetném, hogy macska, csak kicsit nagyra nőtt (bocs kutyuskám, nem akartalak megsérteni)

Egyjogász # 2013.07.03. 10:22

Szerintem még mindíg jobb valakinek a nevével viccelődni, mint egy országgal "viccelődni"....

Tovaris Tavaresnek (Tavares elvtársnak)meg szerintem nem sértő ez a megszólítás, azon a politikai oldalon, ahol ő mozog, ez bevett dolog.

Attika kérdésére meg("Hogyan kerülnek ilyen "tovarisok-tovaresek" az Unió Parlamentjébe?") azt tudom mondani, hogy pont úgy, ahogy Cohn-Benditek...

mosza (törölt felhasználó) # 2013.07.03. 07:40

Óh, az élet csupa-csupa vicc. Én a saját nevemmel is viccelődöm, ettől még senkinek semmi baja nem lett.

ObudaFan # 2013.07.03. 07:37

A nagyobbik fiam is szeret mások nevével viccelődni. Most lett négy éves.

Egyjogász # 2013.07.03. 07:09

Tavares tavaris...

mosza (törölt felhasználó) # 2013.07.03. 06:13

Há' Tavaresék fia.

ObudaFan # 2013.07.02. 21:16

Ugyan már, mit segítene az rajtad?

guba" # 2013.07.02. 19:41

Obudafan, ha már hozzászólsz, akkor legalább mondjál is valami olyat, amiből kiderül, hogy fiú vagy-e vagy lány.

ius latratus # 2013.07.02. 19:36

"Vicclapnak gyenge. Másra meg nem alkalmas."

Több éve előfizetője vagyok. (...) Kapaszkodjatok: Magyar Fórumot is olvastam évekig.
Ne csússzunk az Index fórumainak szintjére. Ha kérhetem..., bár sarkosabb véleményt is megfogalmazhatnék.
Nekem a balliberális napi -és hetilapok kezdik ki a lelkem, de azért egy viszonylagosan komolyabb fórumon vicclapnak nem nevezném azokat.
Már csak a kölcsönös tisztelet okán sem.

Ideológiai vitáknak meg -ki ne tudná- már nem érdemes új topicot nyitni.
Tavares, ez előtt Reding (bár ő még nem tett le rólunk), s jön a többi nevenincs senki majd sorban. A felszínt kapargatják, cirkuszt adnak a népnek (a megbízóiknak?), de hát a kötelezettségszegési eljárásokból tizenkettő egy tucat, a szavazati jog felfüggesztése meg lehetetlen.
Nekem tetszik a tehetetlenségük.

ObudaFan # 2013.07.02. 19:26

Egyébként a mai vita után az a nagy kérdés, hogy Magyarországért, vagy Európáért kell jobban aggódnunk, elnézve ezeket a kiváló magyar és európai politikusokat.

ObudaFan # 2013.07.02. 19:24

ObudaFan! Mi a baj a Magyar Nemzet c. újsággal?

Vicclapnak gyenge. Másra meg nem alkalmas.

ObudaFan # 2013.07.02. 19:23

Btw: te olvasod a Magyar Nemzetet?

Sajnos előfordul.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.07.02. 19:18

No, nem mintha a te véleményed árnyaltabb lenne. Tkp. azonos a véleményetek, csak az előjele más.

végrehajtó1 # 2013.07.02. 18:07

Akkor tudnod kéne hogy a fidessben van a legtöbb volt kommunista,kisztitkár ..stb

Dr.Attika # 2013.07.02. 17:58

ObudaFan! Mi a baj a Magyar Nemzet c. újsággal? Olvasom egyébként. Ugye nem gondolod, hogy az abban olvasottak alakítják világnézetem, politikai gondolkodásom, nemzetről, hazáról vallott nézeteimet. Az már kialakult cca. 40 éve.