„A kérdező - és kívüled mindenki más - szerencsére érti”
Főleg hogy a feltett kérdése óta egyetlen sort sem írt. Nagy valószínűséggel nem is olvasta eddig a válaszokat, így a te szokásos belekontárkodásodat sem. De úgy látszik, hogy más zsebében is ügyesen tudsz turkálni, dönteni helyette, hogy képes-e bármilyen költséget akár éveken keresztül fizetni. Nyilván a sajátod üres, mert különben inkább azzal foglalkoznál. De esetleg így is megteheted, hogy a saját zsebed feltöltésével foglalkozol inkább a fórumozás helyett. :-D
„De akkor se azt kérdezte. Hanem azt, hogy ha bezárja a bótot, attól még fizetheti-e a katát.”
Ezt senki sem vitatta. Kérdés, hogy mennyire éri neki meg havi 50 ezret kicsengetni úgy, hogy nincs bevétele? Én a helyében keresnék másik tevékenységet, amit végezhetek a vállalkozásban így.
Rendben, lehet szüneteltetni az egyéni vállalkozást. (Pont a cégekét nem lehet. Összekevertem.)
De akkor se azt kérdezte. Hanem azt, hogy ha bezárja a bótot, attól még fizetheti-e a katát. És válaszoltam: hogyne fizethetné. A szünetelésnek csak annyi köze van ehhez, hogy azt éppen ne tegye.
„Nekem ne internetes tartalmakat idézgess, hanem hivatkozd meg a pontos jogszabályhelyet!”
Én nem jogszabályok között ragadok le, hanem magát a való életet figyelem. Van egy olyan ismerősöm, akinek a tevékenysége eléggé bizonyos idényhez kötött, ami általában szeptember közepétől április közepéig tartott kerek 7 hónapon át. Ő special éppen így csinálta hosszú éveken át, hogy amikor az idény volt, akkor aktív vállalkozói státuszban dolgozott, amikor pedig nem volt idény, akkor szünteteltette a tevékenységét, mert megtehette. Nyilván akkor szerinted a NAV volt a hülye, hogy hagyta neki, mi?
De mivel nagyon szépen kérted, megteszem neked! :-D
Az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységét legalább egy hónapig és legfeljebb két évig szüneteltetheti. A szünetelés bejelentésére az e §-ban meghatározott eltérésekkel az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.”
Esetleg javasolnám a kérdezőnek, hogy keressen egy TB-vel kapcsolatos topikot a "munkajog, foglalkoztatás" topikcsoportban. Van néhány, ahol nem azonnal, de TB szakértő válaszol.
Bár nem ezt kérdezte a kérdező, de én is ráfűznék, nehogy rossz megoldást válasszon : HA esetleg kénytelen szüneteltetni a vállalkozását, akkor fizetnie kell maga után az egészségügyi szolgáltatói járulékot. FONTOS, hogy ez nem teljes értékű TB járulék, aki ilyet fizet az egy csomó állami támogatásra nem jogosult (Pontosan nem tudom, de bizonyos CSOK, asszem a babaváró hitel, és a GYES/GYED/GYÁS/CSED közül sem mindegyikre). Ha pont a baba miatt kellene biztosítottnak lenni, akkor érdemes utánaolvasni, és lehet még az is jobb megoldás ennél, ha bejelenti egy ismerős a saját vállalkozásába alkalmazottnak (ez persze költséggel jár, de hosszabb távon megérheti).
„2017. január 1-jétől az egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetése legalább egy hónap és legfeljebb két év lehet. Ez a szabály azokra vonatkozik, akik 2016. december 31-ét követően kezdték el a tevékenységüket szüneteltetni.”
A napokban olvastam utána és lehet szüneteltetni a KATA vállalkozást is. Akkor arra az időszakra én úgy tudom, hogy azt a bizonyos egészségügyi szolgáltatási díjat fizeti (talán havi 7701 Ft), mert különben nem lesz TB ellátottsága.
Ha szimplán megszünteti, akkor viszont 2 évig nem lehet ismét KATA-s a vállalkozás. Én ezt legalábbis így tudom, tehát megfontolandó, hogy csak szüneteltetés legyen.
Tisztelt Szakértők/Kedves segíteni tudó társaim! A felől érdeklődöm, hogy ha az üzletem (büfé) bezár (tekintve a mai helyzetekre), tehát megszűnik az egyetlen bevételi forrásom, fizethetem-e tovább a KATÁs járulékomat? Erre azért lenne szükségem, mert 1 éven belül babatervezésbe vágnánk bele, amihez nélkülözhetetlen a biztosítottság. Naívan azt gondolnán örül az állam mindenféle adó befizetésnek, de találkoztam már érdekes bürokratikus dolgokkal eddig is...
Nem jól értelmezed. Nem fordított áfával, hanem alanyi mentesként számlázol. Belföldön/vagy nem adóalanynak kiállított számlán nem azért nem lesz áfa a számlán, mert fordított áfát alkalmazol, hanem mert alanyi mentes vagy. Ráadásul ha EU-ba és harmadik országba is állítasz ki számlát, akkor áfa bevallást is be kell nyújtanod (jelölnöd kell a bevalláson, hogy mentes státsu mellett adófizetési kötelezettség keletkezett) + az EU szolgáltatásnyújtásról összesítő jelentést kell beadnod. Arra is figyelj, ha neked állítanak ki számlát EU-ból vagy harmadik országból meg kell fizetned az áfát (levonni nem tudod).
KATÁ-s egyéni vállalkozóként szolgáltatást nyújtok belföldön, EU-ban és EU-n kívül egyaránt, cégek számára. Alanyi adómentes vagyok. Az ÁFA törvény értelmében mindhárom esetben a szolgáltatásnyújtásra fordított adózás érvényes, vagyis az ÁFÁ-t a megrendelő cég fizeti be abban az országban, ahol a telephelye van.
A válasz úgymond ráutaló magatartása („Legyen kettő, és akkor vegyük bele a 80 nyugdíjkorhatárt is. Mindkettő csak idő kérdése... :D”) nem volt elég egyértelmű, hogy a "lesz" ige jövőre vonatkozik, közeli vagy távoli mindegy... Vagy benne volt a KATA szabályok változtatásának tervezetében a nyugdíjkorhatár emelés is? :)
Egyértelműen az volt a fogadás tárgya, hogy most, a jövő évre nézve szigorítják-e a KATA feltételeit. Arra írtad, hogy "fogadnék, de lesz", nem pedig valami bizonytalan jövőre.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.