Hitelszerződés


Tutucs # 2005.09.23. 16:57

Üdv Mindenkinek

Érdeklődnék: Egy B-Banktól kértem jelzáloghitelt, felújítási kölcsön címszóval. A közjegyzői szerződéskötés előtt/alatt módosították, mondván, hogy a tetőtérbeépítés új építésnek minősül, eszerint kötöttük meg a szerződést. A bank által kért dolgokat teljesítettük, a hitelfolyosítás első részlete rendben lezajlott, elköltöttük.
A második rész folyósításához a bank ellenőrizte a számlákat, a helyszínen ellenőrizte az építkezés 96%-os teljesítését, etc. amit kell.
Azóta viszont mindig más kifogást keres, hogy miért nem folyósítja a maradék 10%-ot.
Pl: az ÁFA visszaigénylésemet, amelyet még sikerült benyújtanunk, azzal az indokkal dobta vissza, hogy az csak építési kölcsön esetében jár. (Direkt megnéztem: építési kölcsönöm van)
Aztán: olyan dokumentumokról kér fénymásolatot, amely a szerződésben eredetiként szerepel, viszont olyant kér eredetiben, amely a szerződés szerint elegendő fénymásolatban.
Továbbá: Helyszínrajz-másolatot kér, amelyen a lépcsőház alapterülete is rá van rajzolva.
Vagy: A Biztosítótól kérjek (ÉN) olyan mellékletet, amely a Biztosítónál nem létezik.
És még sorolhatnám, hogy milyen kifogásokkal éltek, de a szakkifejezéseket nem ismerem.
Nem tudom milyen jogon követel tőlem, illetve nem fogad el adott papírokat, amelyek nincsenek benne a szerződés "második folyósítás feltételei" pontokban.
Csúnyán mondom: már a sarki léha fanszőrzetét számoltatják velem, - természetesen szakértői díjért.
Szóval mit tehetek, feljelenthetem-e a bankot szerződésszegésért (érdemes-e?), és egyébként hol van panaszlehetőségem?
Hörr, ez jó hosszú lett.
Előre is köszi a válasz(ok)at.

csellos # 2005.09.20. 09:02

Viktor!

Az ingatlanügyek/lakásvásárlás topikban már többen írtunk erről, vélhetően az ott feltett kérdéseid ugyanazzal a dologgal kapcsolatosak, mint ezek.

Ami kifejezetten ezekre vonatkozik:

Amikor a bank "folyósít", "átutal", akkor sem az eladó, sem a vevő nincs ott, hiszen az egy - számítógépen lebonyolított - technikai művelet, és mint ilyenhez, nincs ezeknek a személyeknek semmi közük, így az átutalás tényét nem is szignózhatják és természetesen nincsenak is jelen.

A végleges hitelszerződés megkötésekor viszont mindenképpen ott van a vevő hitelfelvevői minőségében. Elvileg nem tartom kizártnak - ha ehhez a hitelszerződés szerződő felei hozzájáruljanak -, hogy eladó (mondjuk kedvezményezetti minőségben) jelen legyen, de ez az utalás megtörtének ellenőrzése szempontjából közömbös, hiszen akkor a bank ekkor "csak" kötelezettséget vállal.

Egyebekben a másik topikban.

office1 # 2005.09.20. 07:29

Nem kell jelen lenni, hacsak a felek megállapodása értelmében nem kell az átutalás időpontjában teljesíteni valamilyen jogcselekményt (mondjuk az eladó akkor nyújtja át a vevőnek a tulajdonjog bejegyzéshez hozzájáruló nyilatkozatát, amikor a bank a kölcsönből a vételárat részére átutalja)

viktor99 # 2005.09.19. 14:23

Amikor a hitelt ,mint utolso résszletet folyositsa a bank akkor az eladónak és a vevönek egyaránt jelen kell lenniük,hogy szignózák a hitel tényét ,vagy vannak ettöl eltérö esetek?
Pl. a bank átutalja a pénzt(hitelt) a szerzödésben megadott bankszámlára,ugy hogy egyik fél nincs jelen.?

office1 # 2005.09.12. 07:52

A hitelszerződésnek tartalmaznia kell, hogy mit kell az adósnak teljesítenie ahhoz, hogy a bank a kölcsönt folyósítsa. Amennyiben az ott felsorolt valamennyi előfeltételt teljesítették, úgy a bank a szerződés alapján köteles a kölcsönt folyósítani. Ha ezt megtagadja, úgy természetesen indokolni köteles, és amennyiben nem volt jogszerű, hogy nem folyósított, úgy ezért a szerződésszegés szabályai szerint a bank felel. Javasolom, hogy (írásban) kérj írásos indokolást a banktól , mivel a leveledből nem derült ki, mi is volt tulajdonképpen a bank elutasításának az oka. Az üzletszabályzatot is érdemes átolvasni, mivel sok feltétel csak ott szerepel, magában a hitelszerződésben pedig nem.

Kávé # 2005.09.05. 07:04

Helló!

Segítségre lenne szükségem. Egy bankkal szabadfelhasználású jelzáloghitel szerződést kötöttem. A szerződés közjegyző előtt júli.14.-én a bank által és általam alá lett írva. Feleségem múlt héten bent járt és rákérdezett, hogy mégis mikorra számíthatunk a hitelem folyósítására. Közölték vele, hogy ez a szerződés nem jó, másikat kell írnunk. Sem indoklást sem hivatalos írásbeli értesítést nem kaptunk semmiről! Érdeklődnék, hogy mit tudok ilyen esetben tenni, és milyen lehetőségeim vannak? Sok pénzt beleöltünk már a hitelbe. A bank ilyen egyszerűen indoklás nélkül felrúghatja a közjegyző által hitelesített szerződést?