Kedves Imma, lehet, hogy valami félreértető volt, tehát a leányom lakásán a tulajdonosi szerkezet: a leányom 1/1
arányban tulajdonos, nekünk a feleségemmel 50-50% haszonélvezeti jogunk van. Így lett bejegyezve a tulajdoni lapon, jelenleg is ez áll fenn. 2005-ben a leányom ép.adó bevallást tett, semmilyen adat nem lett eltitkolva, szerepelt minden adat a tul.lap szerint. Az adó alanyiságot közös megállapodás szerint az 1990.évi C. törvény a 12. § (1) Az adó alanya (3. §) az, aki a naptári év (a továbbiakban: év) első napján az építmény tulajdonosa. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok. Amennyiben az építményt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya. (A tulajdonos, a vagyoni értékű jog jogosítottja a továbbiakban együtt: tulajdonos).
(2) VALAMENNYI tulajdonos által írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott MEGÁLLAPODÁSBAN a tulajdonosok az adóalanyisággal kapcsolatos jogokkal és kötelezettségekkel EGY tulajdonost is felruházhatnak.
Mi tehát a törv. (2) bek alapján jártunk el.
A hivatal ezt így befogadta és egészen addig nem volt probléma, míg idén nem tettem egy téves bevallást. Na erre csapott rá a hivatal.