Jó napot kívánok
Abban a témában szeretném a segítségüket kérni, el akarom adni a lakásom (tehermentes, 1/1 tulajdon)
Lakik benne jelenleg egy személy. Időben értesítettem írasban hogy el szándékozom adni a lakást. Eddig minden rendben is volt elfogadta megegyeztünk hogy majd csak akkor élesítjük a felmondást ha biztos vevő lesz mert így ez a felállás (neki van hol laknia, a lakás nem üres fizeti a rezsit) mindkettőnknek megfelel.
Igen ám de amikor jött az első érdeklődő megnézni a lakást,zárva találtam a szobát amiben lakik és nem tudtam megmutatni. Közölte hogy nem szeretné ha idegenek járkálnak a szobájában a dolgai között és ő csak este nyolckor van otthon leghamarabb minden nap.
Megteheti hogy elzárja az egyik helyiséget ahová sem én sem az érdeklődők nem tudnak benézni?
Mindig előre jelzem ha felmegyek vagy ha valakit viszek. Vettem cipővédőt hogy ne járkálják össze cipővel a lakást, én is ott vagyok. Nem tudom mit tehetnék még hogy minél kisebb kellemetlenséggel járjon ez az időszak.