Osztatlan közös tulajdon


Szabi17 # 2015.04.14. 12:34

Tisztelt Cím!

Egy elég bonoylult szituációban szeretnék tanácsot kérni.
Adott egy osztatlan közös tulajdon aminek a tulajdoni hányada 60-40%-ban van felosztva. Ez van a tulajdoni lapon. Amikor mi ezt megvásároltuk a használati megállapodást nem kaptuk meg így ezt jogi útra tereltük. Első fokon megnyertük amiben az állt hogy igen is kapjuk meg azt a használati megállapodást ami a vétel pillanatában fenn állt. Ezután jött a csavar. A másik tulajdonos hozzátartozói elkezdték csűrni csavarni a történetet aminek a vége az lett, hogy a legfelsőbb bíróság kihozta az értékbeni felosztást, mondván a mi házunk értékesebb mint a másik tulajdonos társé így ő több földterület használati jogát kapta meg kompenzáció gyanánt ami egyébként egy élhetetlen szituációt eredményezett. Az ítélet után eltelt pár év majd a tujajdonos társ halála utána az unokák örökölték meg. Próbáltuk velük rendezni ezt a tarthatatlan állapotot de mindig csak falakba ütköztünk a mérhetetlen rosszindulatban és a butaságuknak köszönhetően, így elkezdtünk utána járni pár dolognak. Kiderült, hogy az általunk vélt 60% os telekrész nem is ott húzódik ahol jelenleg is egy amolyan mutatóban lévő kerítés van hanem jóval beljebb.

A kérdésem az lenne, hogyha én ki szeretném mérettetni akkor ez milyen szinten bojgatja meg a használati megállapodásban foglaltakat? Esetleg új megállapodást kell létrehozni?

Remélem nem volt túlságosan értetlen a fentebb leírtak, bármi kérdés van szívesen válaszolok.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.04.14. 14:12

60-40%-ban van felosztva. Ez van a tulajdoni lapon.
A tulajdoni lapon 2/5-3/5 van. Vagy valami hasonló.

Mit akarsz kiméretni? Van egy jogerős bírósági ítélettel megállapított használati megosztás. Azt kell betartani.

Szabi17 # 2015.04.14. 14:27

x/10000 -edek vannak a tulajdoni lapon.

A kihozott bírósági végzésben meghatározott használati jog pedig élhetetlen szituációt teremtett.

Ha a másik fél értékesíteni akarja az ő részét akkor az mit fog tartalmazni? 2/5 rész tualjdonjogot meg X% használatit?

Béla99 # 2015.04.15. 13:39

Tisztelt Fórumozók!

Adott egy ikerház egy osztatlan telken, 50-50% tulajdonrésszel. Használati megállapodást szeretnénk kötni a telekrészekre, de nem tudunk dülőre jutni. Ha a ház tengelyében húzzuk meg a vonalat, a szomszéd része 30-40nm-rel nagyobb lesz. Ezt a telekrészt megváltani nem akarja, mondván a mi (kisebb) telekrészünk értékesebb (jobban süt a nap, saroktelek stb.).
Kérdésem: ha perre visszük a dolgot dönthet úgy a bíróság, hogy nagyobb részt kapjon használatra, vagy elsődlegesen az 50-50% kijelölését szorgalmazza?

spielman3 # 2015.04.15. 16:24

ius novit curia, az volt az én álláspontom

alperes valami jogszabályra hivatkozik, és a bíró is - egy ponton - hozzásímulni látszott, hogy a kereset nem volna szabályos

de mért is szűkíteném le, hivatkozom minden törvényre, mely az eljárás során, akár az ellenfél védekezéséből adódóan, vonatkozhat

spielman3 # 2015.04.15. 16:33

jura novit curia

Gülümaci # 2015.05.13. 15:21

Tiszteletem Mindenkinek !
Kedves hozzáértők, segítséget szeretnék kérni. A problémám a következő:
Osztatlan közös tulajdonban lakom, az udvarban egybeépített sorház, melyben két család lakik, két külön bejáratú ingatlanban. A házak mögött még van tulajdonom, melyet a szomszéd előtt elmenve tudok csak megtenni. Leválasztani nem lehet a telek adottságai miatt.
A kérdésem a következő:
1,Létezik-e szolgalmi út az osztatlan közös tulajdonon ?
2,Ha igen, az út bele számít-e a telek a tulajdonba ? / Pl: 50-50 százalékban közös, vagy ilyesmi ? /
Mivel el szeretném adni a saját részemet, de régebben nem lett megosztási nyilatkozat kötve, és nem tudunk megegyezni a telek határokon, illetve a szomszédom vitatja, hogy amit 30 évig a magunkénak tudtunk és használtunk, az valójában nem a mienk. Milyen lehetőségem van, hogy tiszta határokat tudjak mutatni a vevőknek ? Valamint a megosztási nyilatkozatot, hogy tudom elintézni, ha nem hajlandó ezeket elismerni ?
Előre is köszönöm a válaszokat.
Üdv
András

MajorDomus # 2015.05.14. 21:02

Sehogy. Egyezz meg a szomszéddal, vagy fordulj birósághoz.

Wildmann # 2015.05.15. 05:39

Szolgalmi út csak más telkén lehet. Közös területen értelmezhetetlen.

Ha közös tulajdon a telek, akkor közösen használhatjátok.

Ha ezt szeretnéd megváltoztatni, akkor közös tulajdon használatát megosztó szerződést kell kötnöd a szomszéddal.

Ezt vagy akkor teheted meg, ha megegyeztek a szomszéddal, ha nem akkor bíróságra viszed az ügyet.

Gülümaci # 2015.05.15. 06:29

Értem. Sajnos a megegyezés lehetetlen, úgy hogy marad a bíróság. Köszönöm a válaszokat.

lajcsó # 2015.05.15. 06:51

"Létezik-e szolgalmi út az osztatlan közös tulajdonon ?"
Fogalmilag kizárt. A szolgalmi jog minden esetben két egymástól elkülönült telket feltételez (uralkodó telek-szolgáló telek).

MajorDomus # 2015.05.15. 19:22

Ügyvéd ajánlott

Wildmann # 2015.05.16. 07:57

mint konkrét ügyekben általában

MajorDomus # 2015.05.16. 14:58

Meg némi nyugtató!

vibcsi # 2015.05.18. 07:01

Osztatlan közö tulajdonú telken két teljesen különálló, leválasztott ing.rész van. Az egyik címe: Utca 123. a másiké: Utca 123/b. A tul.lapon eddig a helyrajzi számhoz az Utca 123. tartozott. 2005-ben a Földhivatal tévesen 123/b-re módosította a címet. A 123.cím alatti ingatlanrészt eladták az ügyvéd nem törödve a tul.lapon a cím mellett lévő "felülvizsgálat alatt", ill. az eladott ing.rész eddigi tényleges címe, a 123.-al,a használati megosztási szerződéssel, az adásvételit a 123/b-re kötötte meg, így az új tulaj a másik ing.részbe, vagyis az én lakcímemre jelentkezett be. Az ügyvéd engem sem értesített erről. Mulasztott -e valamit az ügyvéd, ill. tudott-e volna valamit tenni, vagy segíteni, (addig, amíg a Földhivatal hibázása helyesbítésre kerül),hogy az új tulaj a 123-ba és nem az én lakcímemre a 123/b-be jelentkezzen be. Köszi a választ.

todzsi # 2015.05.18. 19:34

Tisztelt fórumozók!
Borzasztó helyzetbe kerültem: osztatlan közös tulajdonban lakunk (kétlakásos ingatlan). A mi házfelünk 100/200-as tulajdoni hányada a férjem és én köztem volt elosztva. A férjem 50/200-as tulajdoni hányada árverésre került. Sajnos anyagi helyzetem nem tette lehetővé, hogy megvásároljam. Ezt megtették a szomszédok. Milyen jogaim, lehetőségeim vannak? Perrel fenyegetnek, próbálnak ellehetetleníteni. Ha mindenben engedek, egy eladhatatlan házrész birtokosa leszek. A segítséget előre is nagyon köszönöm!

Tozi # 2015.05.20. 09:52

Tisztelt Ügyvéd/Ügyvédnő!

Van két lakás aminek a megvásárlásán gondolkozom. A probléma az hogy a 2 lakás 1 helyrajzi számon van, ezért is adja el a tudlajdonos csak együtt.
Az egyik kérdésem az lenne hogy milyen engedély szükséges 1 lakásból 2 lakás kiállításához, milyen papírt kérjek tőle arról hogy tudjam nem lesznek később törvényességi problémák?
A másik kérdésem az lenne, hogy megoldható-e és ha igen hogyan, hogy a 2 lakás 2 külön helyrajzi számot kapjon?

Válaszát előre is köszönöm!

MajorDomus # 2015.05.20. 19:01

A kialakításhoz építési engedély.
Vagy telekmegosztás, de egyszerűbb ha társasházzá alakitod, így külön is el lehet majd adni. Gondolom ezért kérdezed.

Immaculata # 2015.05.21. 01:10

Tozi

Ha azok a lakások valamikor két külön helyrajzi számon voltak és egyesítették őket, akkor nem fogják újra engedni a megosztásukat.

MajorDomus # 2015.05.21. 20:47

Nem erről van szó.

Két lakást építettek a két családnak.

vibcsi # 2015.05.22. 07:42

Tisztelt Fórumozók!
Nagy szükségem lenne a válaszra a 05.18-i kérdésemmel kapcsolatban. (vibcsi)
Köszönöm a segítséget.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.05.22. 07:56

Ha annyira zavar, hogy a szomszéd papíron nálad lakik - bár a fene tudja, hogy valójában melyik házszám melyik épület - akkor töröltesd. Fel nem foghatom, miért van neked "nagy szükséged" erre az információra.

(Egyébként az adásvétel tárgyaként nem házszámmal, hanem helyrajzi számmal azonosítjuk. Ha az adásvétel tárgya tulajdoni hányad használat megállapodással, akkor a használat megosztását vagy a szerződésben rögzítjük részletesen, egyértelműen, vagy legalább a szerződés mellékletében, akár vázrajzon.)

Immaculata # 2015.05.22. 09:30

todzsi

Gondolom, lakottan lett árverezve.
A vevők igényeit nem írtad le.

Immaculata # 2015.05.22. 09:34

vibcsi

:) Egy ingatlanhoz egy házszám tartozik. Amennyiben társasházzá alakítjátok az osztatlan közös tulajdont, akkor 2 külön albetétbe kerülnek a lakások, és akkor kaphat külön "a", illetve "b" jelölésű házszámot.

Tehát jelenleg a 123. házszámon kívül mindennemű számozás téves.

vibcsi # 2015.05.22. 13:21

Köszönöm mindkét választ. A közös cím miatt a posta, a leolvasók nálam keresik az új tulajt. Két különálló épület, két külön kapuval nem biztos (önkorm.műszaki oszt.szerint), hogy társasházzá alakítható. A tul.lapon elírt cím helyesbítésének időpontját senki sem tudja megmondani. Azért kérdeztem, tudott-e volna a szerződést kötő ügyvéd addig is valamilyen áthidaló megoldással segítségünkre lenni. Vagy esetleg most, így utólag?