Köszönöm szépen a gyors válaszod, egy kicsit el vagyok keseredve. Érdekes törvénynek léteznek itt az országban. Egy kérdésem lenne. A mondatodat úgy kezdted, hogy a házasság fenállása alatt házassági vagyonközösség volt. Ez nem nálam 10 hónapot jelentett. A 14 hónap csak együttélés volt, nem voltunk házasok. Így én úgy értelmezem, hogy a 10 hónap alatt befizetett törlesztőrészlet felét követelheti. Jó gondolom?
A házasság fennállása alatt házassági vagyonközösség volt.
Ez azt jelenti, hogy az alatt a 10 vagy akárhány hónap alatt, a feleséged jövedelméből éppugy törlesztettétek a részleteket, mint a Tiedből , hacsak nem tudod bizonyitani, hogy a különvagyonodból törlesztetted. Ezt ugy tudod bizonyitani, ha volt egy számlád már a házasság előtt is, és bizonyithatóan csak erről a számláról lett utalva a lakástörlesztőrészlet, továbbá ez a számla a házasság alatt sem volt közös számla, tehát sem a Te jövedelmedet (kivétel az esetleges különvagyonodból származó bevétel), sem a feleségedét nem utalták erre a számlára.
Ki kell számolni, hogy mennyi volt az az összeg, amit akkor törlesztettetek, ezt osztani kettővel, majd megnézni, hogy ez az összeg a lakás akkori értékének hány százaléka, és azt lehet tulajdoni hányadként bejegyeztetni a feleség javára (persze birósági döntés kell hozzá).
Emiatt mondta az ügyvéd, hogy hajlandó 500 ezerért erről a lehetőségről lemondani, mert valószinü, hogy megnyernék a pert, de nem akar feleslegesen pereskedni, ha peren kivül is meg lehet egyezni. Természetesen, ha vesztesz, akkor a perköltség is téged terhel, ami már lehet , hogy jóval több, mint az ötszázezer.
Egyébként is van a Csjt-nek egy olyan rendelkezése, miszerint
Csjt. 31/C. § (1) A lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogosult. (2) A lakáshasználati jog ellenértéke - közös tulajdonban vagy valamelyik házastárs tulajdonában álló lakás esetén - a lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének különbözete. (3) A távozó házastárs a használati jog ellenértékének arra a részére tarthat igényt, amely őt a visszamaradt volt házastársra és a lakáshasználatra jogosult gyermekek számára figyelemmel, arányosan megilleti.
Ez azt jelenti, hogy fel kell értékelni a lakást, hogy mennyit ér lakottan, mennyit ér üresen, és a különbözet fele (ha van gyermeketek, akkor harmada) jár a feleségednek. A lakott érték kb. 20 százalékkal kevesebb, mint az üres érték.
Szerintem ülj le számolgatni, és majd kiderül, hogy hogy jársz jobban.
Én azt hiszem elfogadnám azt, hogy csak fél millát kell fizetnem.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda dr. Regász Mária ügyvéd 1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5. 06-30-381-8350 derill@t-online.hu
A segítségeteket szeretném kérni, valamikor júniusban nyítottam ezt az oldalt. A volt feleségemmel nem sikerült megegyezni a válóper előtt. Azt mondta, hogy neki nincsen semmi anyagi követlése, ezt csak szóban említette. Én, mint felperes beadtam a papírt, nem volt képes lépni a közös megegyezésért. A tárgyalás ma volt, és az ügyvédje közölte, hogy 500 ezer forintot követelnek, mert 24 hónapig együtt voltunk. Igen ám, de ebből csak 10 hónap volt a házasság. Csak nem értem, hogy mire követeli a 14 hónapot. Havonta 40 ezer forint volt a lakástörlesztés, így kíváncsi lennék, hogy akkor mennyi pénzt követelhet. Állítólag az nem számít, hogy kinek mennyi volt a fizetése. Én a hülye fejemmel nem csináltam házasságkötési szerződést, viszont a lakást a házasságom előtt szereztem. Valamit magyarázott az ügyvédje, hogy kérheti, hogy jegyezzék be a volt feleségemet mini lakás tulajdonost, de akkor nekem sokkal több pénzt kell kifizetnem. A lakás piaci értéke 8 millió forint, ebből még van 5,5 millió hitel. Kérlek benneteket, ha tudtuk segíteni valami infóval az jó lenne, esteleg mivel támadjak, mert én fizetem a telefonszámláját, a rezsit, minden hülyeséget. A tárgyalás elnapolását kértük, mivel az anyagiakban nem egyeztünk meg.
Zoltán: a kérdés az volt, hogy milyen hátrányokkal jár az, ha vannak ingatlanok valaki nevén akkor, amikor hitelt szeretne felvenni, vagy a szocpol igénylésénél.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda dr. Regász Mária ügyvéd 1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5. 06-30-381-8350 derill@t-online.hu
Pontosan mennyi az ingatlan értéke, mennyit szeretne az ex-ed azonnal? Vitatod-e valamelyik értéket? Tudsz-e munkáltatói és APEH igazolásokat prezentálni? Van-e rendszeres jövedelmed, és mennyi?
Hitelben érdeklődj Zoltán Györgytől, ő van képbe ezekben, életemben nem vettem még fel lakáshitelt, mert valamiért sosem voltam rá jogosult. 35 éves koromig nem volt rá pénzem, hogy a másik felét előteremtsem, akkor még csak új lakásra lehetett, utána kifutottam a korhatárból stb.
Szerintem mindig hasznos, ha valakinek ingatlanai vannak, kivéve, ha kiskoru, mert akkor mindenhez gyámhivatali jóváhagyás kell, az meg bonyolitja.
Ha a lakást megosztják, azt azért teszik, mert egyik félnek sincs hova költözni, és a lakás megosztható. Mihyelyt van hova költöznie, már szükségtelen a megosztás. Ilyenkor jön az a megoldás, hogy a közös tulajdonu lakásból egyik fél kifizeti a másikat.
Amennyiben nem jöhet szóba a megosztás, akkor van az, hogy valamelyiknek költöznie kell, a költöző felet ez esetben megilleti a lelépési dij.
A közös tulajdon azért közös tulajdon, mert minden részét minden tulajdonos használhatja. Ha pedig a tulajdonos házasságot köt, nyilván a házastársa is használhatja. Megintcsak nyilvánvaló, hogy nem lenne konfliktusmentes, ha odaköltöztetné valamelyik vagy mindkét fél az uj házastársát is, annak ellenére, hogy az előző még ott lakik (hacsak nem szeretik a gruppen szexet, vagy az iszapbirkózást).
Tehát ilyen esetekben nyilvánvalóan valamelyik, vagy mindkettő, kérni fogja a közös tulajdon megszüntetését.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda dr. Regász Mária ügyvéd 1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5. 06-30-381-8350 derill@t-online.hu
Bocsi, még az is érdekelne, hogy ,hogy is van az, hogy mindkét félnek megmarad a használati joga válás után? Megosztásra kerül a lakás?? És ha az egyik mondjuk elköltözik önként, de a gyerekek láthatása miatt szeretne időnként ott lenni, akkor a másik mondhatja-e, hogy nem engedi??? Ha önként elköltözik, kérhet-e lelépési díjat? ( vagy nem tudom pontosan mi a neve.)
Mi van akkor, ha a közös tulajdonban maradó házban lakó elvált fél, mondjuk újra házasságot akar kötni és ott élni a párjával?? Megteheti? Ebbe van-e beleszólása a másik tulajdonosnak, aki ugyan nem ott él állandóan, de a lakást megosztotta a bíróság és ugyanolyan tulajdoni hányaddal rendelkeznek mindketten mert ebben egyeztek meg?
Engem az érdekelne, hogy milyen hátrányokkal járna az, a gyerek felnőttkorában, ha a nevén ingatlanok szerepelnek?? Hitelfelvételi lehetőségek, szocpol stb. kihasználása?? Légyszíves írjátok már meg, ha van valami hátulütője a dolognak!
jajj de gonosz leszek most... Cholnoki és ha beleegyezik a feleség abba hogy korlátlanul láthasd a gyerekeket és nála helyezik el és mondjuk beleszeret valakibe aki az ország másik végén lakik.... akkor majd költözöl és arrafelé keresel munkahelyet? Derill velünk meg alakult sok minden, majd mesélek.
Ilyet igy, hogy korlátlan láthatás, egyetlen bíróság sem hagy jóvá, ugyanis a bíróság csak olyat hagyhat jóvá, ami végrehajtható. Tehát kérd azt, hogy egy hétig a gyerekek nálad, egy hétig nála legyenek, és közös legyen a szülői felügyeleti jog, a gyermekeket pedig a bíróság mindkettőtöknél helyezze el (a Csjt. szerint ugyanis közös szülői felügyelet esetén is döntenie kell a bíróságnak az elhelyezésükről, azonban a Cstj. nem tiltja azt, hogy mindkét szülőnél helyezze el a bíróság a gyerekeket. Az viszont diszkriminatív lenne, ha akár az egyik, akár a másik szülőnél elhelyezné ilyen esetben, ugyanis a közös szülői felügyeletet kérelemre azonnal meg kell szüntetni. Ha tehát a bíróság közös szülői felügyeletet állapít meg, és a gyereket az egyik szülőnél elhelyezi, ezzel tulajdonképpen kijátszódna az a lehetőség, hogy ha a közös szülői felügyelet nem müködik, akkor ujra azonos eséllyel indulhasson mindkét fél a gyerekekért.
Ha az ingatlanokat a gyerekek nevére iratod, az azt jelenti, hogy tulajdonképpen az használja, aki a gyerekeket neveli. Mivel a feleséged biztos benne, hogy a gyerekeket nála helyezik el, ezért természetesen ezek az ingatlanok is az ő kezelésébe kerülnek.
Ha tehát ebbe bele is mész, ragaszkodj a holtig tartó haszonélvezeti jogodhoz.
Gyerektartás fizetését akkor várhatja el, ha a gyerekeket ő neveli. Ebbe belemész?
A csapda tehát ott van, hogy tulajdonképpen ő már eldöntötte, hogy a gyerek, az ingatlan és a tartásdij az övé, cserébe korlátlanul láthatod a gyerekeket, aztán persze elmondja majd, hogy ő arról nem tehet, hogy a biróság ezt az egyezséget nem hagyja jóvá.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda dr. Regász Mária ügyvéd 1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5. 06-30-381-8350 derill@t-online.hu
Sziasztok! Jómagam szintén a válás elötti tapogatózás stádiumában vagyok.Már talán körvonalazódna egy közös megállapodás lehetősége amit a feleségem a következők szerint képzelne el:
a gyerekek korlátlan láthatása/15 és 12 évesek....igen tudom ez nagy mézesmadzag egy férfinek/
tulajdonunkban lévő kis üzlet értékesítése amelynek bevételéből a fennálló hitelek visszafizetésre kerülnének és fennmaradó összeg felezésre kerülne
egyéb még jelenleg nem nagy értékü nem belterületű ingatlanok a gyerekek nevére történő iratása
családi házunk tulajdonjoga és használati joga kettőnk nevén maradna
még továbbá gyerektartást fizetését várná el a feleségem
Kedves válótársak és Derill! Hol lehet itt a turpisság-netán csapda- elrejtve ebben az ajánlatban? Milyen hátrányokat szenvedhetek el?
tundee: a haszonélvezeti jog azt jelenti, hogy ha ő ugy dönt, akkor akár bérbe is adhatja, ez esetben ugyan a tulajdonosnak ajánlja fel elsősorban, hogy bérleti szerződést kössön, de ha ő nem akar, akkor bárki mással megkötheti. Sokkal erősebb, mint a tulajdonjog, akár az egész családot kiteheti onnan. Miért akarjátok ezt igy?
lenkovics: önmagában a szerető nem indok, azonban mivel ő van többet a gyermekekkel, nyilvánvalóan a gyermekek hozzá ragaszkodnak jobban, ezért indokolt, hogy hozzá is kerüljenek. Az alkoholfogyasztás már elegendő indok lehet arra, hogy ne neked ítéljék őket, de a füvezés viszont a férjed ellen szól. Egy fotó viszont nem lesz elég bizonyíték, ugyanis az önmagában nem bizonyitja, hogy a cigi füves volt, ugyanakkor a Te italozásodat is bizonyítania kell (gondolom erre vannak tanui).
A bíróság előtt bármit felhasználhatsz bizonyítékként.
A bíróság a gyerekek érdekeit kellene, hogy nézze, tehát vizsgálja a szülők nevelési képességét, a gyermekek kötődését, azt, hogy a gyerekeknek melyik szülőnél lenne jobb helye.
Azonban a bíróságok általában elég nőcentrikusak, tehát jó eséllyel nálad helyezik majd el őket.
Én viszont azt javaslom, hogy most tedd félre, hogy presztizskérdést csinálj az elhelyezésből, és nézd meg, hogy a gyerekeidnek mi lenne a jobb. Nálad, vagy az apjuknál.
Ha nem tudtok megegyezni a gyermekek elhelyezésében, akkor a bíróság többnyire elrendeli a pszichológiai vizsgálatot mindkettőtöknél és a gyerekeknél is.
Esetleg próbáljatok megegyezni egy olyan megoldásban, hogy a bíróságtól azt kéritek, hogy mindkettőtöknél helyezze el a gyermekeket (nem láttam rá példát, de a Csjt. nem zárja ki), és közös szülői felügyeletet állapítsanak meg ugy, hogy a gyermekek egy hétig nálad, egy hétig az apánál legyenek. Az elhelyezésnél azzal indokoljátok, hogy mivel közös szülői felügyeletet akartok, nincs indoka annak, hogy akár egyikőtöknél, akár másikótoknál helyezze el a bíróság a gyermeket, viszont a Csjt. szerint az elhelyezésről döntenie kell (kissé elavult szabály), és mivel azt nem zárja ki, hogy mindkettőtöknél elhelyezze, ezért ezt kéritek.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda dr. Regász Mária ügyvéd 1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5. 06-30-381-8350 derill@t-online.hu
Én is válás előtt állok..van egy 4 és egy 6 éves gyerekem, 1 férj, akitől elhidegültem. Azt szeretném megtudni, hogy válás esetében, mi az a kizáró ok ami miatt nem ítélhetik az anyának a gyerekeket. A férjem magának szeretné a őket, mert én elég sokat dologzom, és ő van velük többet..ráadásul van egy szeretőm is, akiről már sejtése van. Néha, hogy a feszültségeket csökkentsem, alkoholt iszom (kb 2-3 hetente), és nem szeretném, hogy ezt felhasználja ellenem. A férjem időnként meg elszív 1-1 füves cigit (csináltam egy felvételt, amin elismeri-a tudta nélkül) A bíróság előtt fel lehet használni pl, ezt a magnófelvételt, vagy ez a bírótól függ? Ezeknak a dolgoknak a függvényében, mire számíthatok? A bíróság előtt, az rontja, az esélyeimet, ha kiderül (konkrétan), hogy van szeretőm? Milyen esetekben kérnek pszichológus szakvéleményt a gyerekekről, az elhelyzés miatt? Előre is köszönöm a segítséget
Költségek: a.) adásvétel: az illeték: Lakástulajdon szerzése esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja - ha e törvény másképp nem rendelkezik - a lakástulajdon forgalmi értéke. Az illeték mértéke - lakásonként - 4 millió forintig 2%, a forgalmi érték ezt meghaladó összege után 6%. Lakás résztulajdonának szerzése esetén a 4 millió forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos összegére alkalmazható a 2%-os illeték, a forgalmi érték ezt meghaladó része után 6% illetéket kell fizetni.
b.) ajándékozás esetén: az illeték mértéke: 5%
Az illetéken felül szükséges ügyvédhez fordulni, hogy a szükséges szerződést (adásvételi, vagy ajándékozási) elkészítse, és ellenjegyezze.
Sziasztok! Kérdésem a következő: Adott egy családi ház, melyet fele-fele tulajdonban birtokol a férj és a feleség, van egy gyerek. Milyen lehetőség van arra, hogy a férj része a gyereké legyen? Arra gondolok, hogy pl átiratás, ajándékozás vagy ilyesmi. Egy ilyen tranzakció kb milyen költségekkel jár? Továbbá milyen jogokkal jár, ha a férjnek megmarad a haszonélvezeti joga? Lakhat a lakásban vagy csak nem lehet nélküle eladni? Köszönöm
Derill ez a nyitott házasság csak egy apró pont volt a dologban, csak mellékesen tértem ki rá, azt is csak azért mert reagáltam egy írásodra. A legkisebb rosszal meg azért nem fog végetérni ez a házasság, mert egy dolog motiválja: A BOSSZÚ
Ne a nyitott házasságot hibáztasd, az már csak következmény volt. A házasság már előbb elromlott, ugyanakkor vannak házasságok, amelyek a nyitott házassággal is gyönyörüen müködnek.
Amit leirtál, azzal ugy ahogy van, teljes egészében egyetértek.
Viszont ha már vége, legalább jó lenne a legkisebb rosszal befejezni és nem ártana, ha ezt a feleséged is megértené.
Egyébként ha valaki hibát akar találni a másikban, az erényeit is képes később hibaként feltüntetni. Amiért egykor megszerette, épp az váltja ki esetleg az utálatot benne. Az emberek ilyenek, soha semmi sem jó nekik ugy ahogy van.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda dr. Regász Mária ügyvéd 1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5. 06-30-381-8350 derill@t-online.hu
Derill... nem akarom szépítgetni itt a dolgot tényleg. Ezzel a nyitott házassággal csak reagáltam előző írásodra, így került szóba. 13 éve vagyunk házasok, 1 félrelépésem se volt addig, amíg a feleség be nem jelentette ezt. Ez a házasság halott kb 5 éve teljesen. Akkor már világosan látszott hogy ez lesz a vége. És azt hiszem ilyen helyzetben semmi nem működik. Nyilván vannak nekem is hibáim (ami valaki szempontjából hiba, valaki szempontjából nem hiba) és a feleség részéről is. Nem akarnék itt a próféta szerepében tetszelegni. Történik valami a házasság alatt, és onnan egyszerűen csak nem tudjátok visszafordítani és éveken keresztül emésztitek magatokat és a másikat és aztán egyszer csak utálat lesz a vége.... Ennyi. Aki volt ilyen cibőben az tudja. Aki meg nem az ne is kerüljön bele azt kívánom. akkor már inkább váljon el. Ami persze majd másféle problémákat fog okozni és soha senki nem fogja megadni a választ hogy mi lett volna jobb: bennmaradni egy nem működő házasságban a gyerek(ek) miatt vagy kilépni és új életet kezdeni. Valaki valahol, valamilyen szempontból így is úgy is veszít.
Bocsi, de csak ugy még egy nő sem mond valamit. Nyilván oka volt rá, és annak is oka volt, hogy ezt igy irtad le. Ahogy elnézem Te sem vagy patyolattiszta az ügyben. Én a fair játékot szeretem, ha hibázol, itt (vagy legalább magadnak) elismerheted, más kérdés, hogy biróságon mindenki szépit. Azonban ha félinformációkat adsz, abból nehéz jó tanácsot adni, az érzésem pedig az, hogy nem teljesen alaptalanok a nejed vádjai. Ülj le, gondold át, gondold át, hogy Te mit szeretnél, hogy ő mit szeretne, és próbáld kitalálni mi az, amibe belemenne, és ami még neked is jó. Azt irtad az elején, hogy nem akarod tőle elvenni a gyereket, mondd el neki és azt is, hogy cserébe mit kérsz. Azt hiszem az a gond, hogy nem nagyon kommunikáltok egymással, és ez a házasság alatt sem volt divat. Pedig nem ártott volna.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda dr. Regász Mária ügyvéd 1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5. 06-30-381-8350 derill@t-online.hu
Derill... azt csak úgy mondta magától, kérés nélkül azért hogy nehogy válás legyen a vége... nem értelmeztem sehogy, merthogy nem én kértem hanem ő ajánlotta "kegyesen". nem kellett volna engedélyt kérnem erre, hanem megteszem és kész... Az hogy utólag ezt hogyan lehet magyarázni az egy más dolog...
Abból amit irsz, azt veszem ki, hogy a nyitott házasságot Te ugy értelmezted, hogy számodra nyitott, számára nem. „Aztán 2 év múlva azt mondta azt nem úgy gondolta, hanem úgy hogy akkor mindkettőnek jár”Ez a mondat legalább is arra utal. Hogy van ez?
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda dr. Regász Mária ügyvéd 1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5. 06-30-381-8350 derill@t-online.hu
És arra mit léptek, ha azt mondom, 93 nov végén azt mondta a feleségem, mert nem akart szembenézni a válással, hogy legyen nyitott házasság és a gyerek miatt maradjunk együtt? Aztán 2 év múlva azt mondta azt nem úgy gondolta, hanem úgy hogy akkor mindkettőnek jár. Egyébként egyikünk sem félrelépős típus.... Ettől már jó pár éve ilyen téren sincs semmi, de lehet mondani a másikra utólag, te mocsok félreléptél, még jó hogy neki nem kellett keresnem valakit:)
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.