Az új büntetőjogi kódex megalkotásakor egyértelműen el kell határolni egymástól a kábítószer-fogyasztás és kábítószer-terjesztés fogalmát és kritériumait, nem feltétlenül szükséges a büntető törvénykönyv (Btk) újabb módosítása – hangoztatta csütörtökön Szombathelyen Gusztos Péter szabad demokrata parlamenti képviselő.

“Az SZDSZ változatlanul azt szeretné elérni, hogy a kábítószer- fogyasztókat ne kezeljék bűnözőként, a csekély mennyiséggel elkövetett kábítószer-fogyasztói magatartások pedig kerüljenek ki a büntetőjog hatálya alól” – mondta sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: az államnak egyértelműen kifejezésre kell juttatnia, hogy elítéli a drogfogyasztást, ugyanakkor fogyasztókkal szemben nem volna szabad a büntetőjog eszközeivel élni.

Gusztos Péter úgy fogalmazott, hogy “az alkalmi drogfogyasztást legfeljebb szabálysértésként kellene kezelni”.

A szabad demokrata politikus a Fidesz kormányzat által 1999-ben bevezetett szigorítást, embertelennek, életszerűtlennek és ésszerűtlennek nevezte, indokolva azt, amiért a szocialista-liberális kormányzat megváltoztatatta.

A 2002-es módosítás legfontosabb elemének az elterelés jogintézményének visszaállítását mondta. Ezzel ugyanis a leszoktató programban részt vevő alkalmi fogyasztó vagy drogfüggő mentesül a hátrányos jogkövetkezmények alól.

Hangsúlyozta, hogy minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a módosítás nem enyhítette egyértelműen, nem csökkentette drasztikusan a kábítószerrel kereskedők büntetési tételeit. Jelenleg is érvényben van az a jogszabály, amely a kábítószer terjesztéséért akár életfogytiglani büntetést is lehet kapni.