Gál Kinga saját kezdeményezésű jelentése az alapvető emberi jogok előmozdításáról és védelméről, a nemzeti és európai intézmények ezzel kapcsolatos szerepéről, valamint a majdani Emberi Jogi Ügynökség feladatairól szól.

Az EU Emberi Jogi Ügynöksége várhatóan 2007-ben kezdheti meg működését. A jelentés szerint ennek kellene az unió emberi jogi politikájának első számú operatív eszközévé válnia. Az új ügynökség kiterjesztené a most is létező uniós monitoring központ mandátumát, és egy többrétegű struktúrában a „hálózatok hálózata” lenne. Az ügynökség szorosan együttműködne a közösségi és tagállami intézményekkel, operatív hálózatokkal is. Az EP szakbizottságának tagjai erős mandátummal ruháznák fel az új szervezetet.

Ez kiterjedne például arra, hogy gyűjtse, elemezze és továbbítsa az alapvető jogok helyzetével kapcsolatos információkat, éves beszámolókat készítsen az EP számára. Az ügynökség a jelentés szerint pro-aktív szerepet játszana az uniós emberi jogi politika kialakításában és végrehajtásában is. Az új intézmény véleményeket és ajánlásokat is eljuttathatna a Parlamenthez, a Tanácshoz és a Bizottsághoz.

Az elképzelések szerint az Emberi Jogi Ügynökség felépítése az Alapvető Emberi Jogok Chartájának főbb területeit követné. A szervezet a monitoring központ rasszizmus és idegengyűlölet elleni harcát is kiegészítené. Az új ügynökséghez tartoznának így a szólásszabadság, a nemek közötti egyenlőség, a roma ügy és a kisebbségvédelem kérdései.