Miközben külföldön már lassan hagyománya van a szellemi tulajdon megsértése miatt kiszabott börtönbüntetéseknek, Magyarországon még a jogvédő szervezetek szerepét is megkérdőjelezik a felhasználók. Az illegális szoftverhasználat ellenőrzésére szakosodott BSA fellépése nemcsak a konkurencia, hanem már független szakemberek ellenérzését is kivívta. Az Üzleti Szoftver Szövetséget azonban nem veti vissza a negatív kritika, és tájékoztató kampánya folytatásáról számolt be a hvg.hu-nak.

Magyarországon nem öntött tehát tiszta vizet a pohárba a szerzői jogi törvény néhány évvel ezelőtti módosítása.

Hiába szigorították ugyanis az illegális szoftverhasználat jogi következményeit, a rendőrségi statisztikák az idevágó bűncselekmények megtízszereződésére hívják fel a figyelmet. Az illegális szoftverhasználat ellen küzdő BSA Magyarország szigorítaná a kiszabott büntetéseket az értékarányok figyelembe vételével.

Legalizálás a célja a szabad szoftverek népszerűsítésére szakosodott FSF.hu Alapítványnak is, de a két szervezet közti úgynevezett érdekellentét nem teszi lehetővé az együttműködést. A bírói gyakorlat továbbra is hektikus, a cégek jogi képviseletét ellátó ügyvédek szerint gyakran nem súlyukhoz mérten kezelik az ügyeket.

A ’pécsi piszkos 91’ védőjeként is ismert Magyar György nehezményezi, hogy a a szoftverrendőrségként elhíresült Business Software Alliance (BSA) eljárása során gyakran a biztonsági másolat készítését is illegálisnak tekinti. Holott a szerző jogi törvény értelmében teljesen jogszerű a szoftver magáncélú, egy példányban történő sokszorosítása. Még akkor is, ha a másolatot nem ugyanazon a helyen tárolják, mint az eredetit.

Ezt azonban – a hvg.hu információi szerint – tiltja a Microsoft, elsősorban az amerikai jogi gyakorlatra hivatkozva. A szakértőnek felkért magyarországi BSA állítólag azt “tanítja” a rendőrségnek, hogy már egy darab másolt cd tartása is – a nem használt, és nem jogtiszta szoftverekhez hasonlóan – is illegális szoftverhasználatnak minősül, ha a gyanúsított nem tudja bemutatni az eredeti példányt.

Simonkovics Sándor, a szervezet elnöke úgy véli, a cégvezetők sok esetben nincsenek tisztában a legális szoftverhasználat szabályaival, ezért megesik, hogy tudtuk és belegyezésük nélkül kerül fel illegális szoftver számítógépeikre. “A BSA – a jelenleg is folyó NagyvizIT kampányán keresztül – tájékoztatni szeretné a vállalkozásokat a jogszerű szoftvergazdálkodásról, hogy ezáltal megóvja őket az esetleges büntetőjogi következményektől.”

A szervezetnek nem célja a kissé negatív közvélemény erősítése, sőt ideje lenne, ha távoznának a köztudatból “szoftverrendőrség és a bilincscsörgető BSA” típusú kifejezések. Ezeknek ugyanis sosem volt valós alapjuk, csupán az egyesület korábbi Tűzszünet kampányának kommunikációs melléktermékei. “Akkoriban bilincset ábrázoló szórólappal szerettük volna felhívni a vállalkozók figyelmét a szerzői jogi törvény módosítására, azaz a kiszabható börtönbüntetés 8 évig történő meghosszabbítására. Voltak azonban akik ezt félreértelmezték, és azt gondolták a BSA teszi a bilincset a vállalkozókra. Így terjedhetett el a feljelentgető, s ijesztgető BSA rémképe a cégek körében – válaszolt a hvg.hu kérdésére Simonkovics.

Másképp emlékszik Magyar György, aki eklatáns példaként hozta fel a ’piszkos 91’-ek ügyét, melyben a BSA közbenjárására egyszerre 91 embert ültettek a vádlottak padjára. Egy szerinte banálisnak nevezhető ügyben komolyabb büntetőjogi szankció fenyegetett nagyobb számú úgynevezett egyszerű felhasználót. Az ítélet későbbi enyhítése, és a bűnügyi költségek elengedése is megkérdőjelezi az eljárás jóhiszeműségét. Főleg miután kiderült, hogy a kirendelt igazságügyi szakértő állítólag a nyomozó egyik közeli hozzátartozója volt.

A helyzet szerinte azóta sem változott sokat, túlkapás most is bőven akad. „A közelmúltban például egyik ügyfelünket – szintén e jogvédő szervezet rendőrségi bejelentése alapján – előzetes letartóztatásba helyezték, ráadásul gondatlan felhasználásért. Hasonló esetben eddig legfeljebb próbára bocsátást szabtak ki büntetés helyett.” Az ügyvéd szerint a BSA többnyire a könnyebb ellenállás irányába mozdul, miközben egérutat hagy az igazán “sáros” szervezeteknek.

Bővebben:
http://hvg.hu/…legalis.aspx