Szigorodó táppénzszabályok

2009.08.26. Jogi Fórum / Czank Bernadett

2009. augusztus 1-jétől részben új szabályokkal találják szembe magukat a táppénz ellátást igénybe vevők. Előbb-utóbb tehát mindenki összetalálkozik a jogszabályi szigorításokkal az úgy nevezett bérből és jövedelemből élők világában.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 43.§-a szerint táppénzre jogosult az, aki a biztosítás fennállása alatt, vagy annak megszűnését követő első, második vagy harmadik napon keresőképtelenné válik és a jogszabályban meghatározott mértékű pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett. Továbbra sem változott, hogy a keresőképtelenséget az orvos igazolhatja, és legfeljebb öt napra visszamenőleg állítható ki az igazolás. A keresőképtelenség okainak körét a törvény változatlanul sorolja fel, így többek között a betegség miatt munkáját ellátni nem tudó, valamint a fekvőbeteg –ellátásban részesülő munkavállaló továbbra is jogosult a táppénzre.

A biztosítási jogviszony – így természetesen a munkaviszony – tartama alatt a munkavállaló továbbra is a keresőképtelenség idejére, de legfeljebb egy év időtartamra igényelheti a táppénzt.

A passzív táppénz időtartamára vonatkozó szabályok azonban szigorodtak. A biztosítási jogviszony megszűnését követően, praktikusan tehát amikor megszűnik az illető munkavégzésre irányuló jogviszonya, a megszűnést követő 30 napon keresztül táppénz ellátást vehet igénybe – természetesen orvosilag indokolt és igazolt esetben. A szigorítás itt abban áll, hogy korábban ez az időtartam 45 nap volt.

Változott a fentieken túl a táppénz mértéke is. A korábban a jövedelem naptári napi átlagának 70%-aként meghatározott ellátás most 60%-ra csökkent azoknál, akik két év folyamatos biztosítási jogviszonnyal rendelkeznek. Aki nem rendelkezik legalább két év folyamatos biztosítási jogviszonnyal, illetve fekvőbeteg-ellátásban részesül, az a jogszabály szerint számított jövedelme naptári napi átlagának 50%-ára lesz jogosult táppénz címén a korábbi 60% helyett.

A biztosítási jogviszony akkor tekinthető folyamatosnak, ha nincs benne legalább harminc napot meghaladó megszakítás. Ez a gyakorlatban általában azt jelenti, hogy amíg a munkavállaló folyamatosan munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, addig jogosult a táppénzre. Amennyiben megszűnik a jogviszonya, de regisztrálja magát az illetékes munkaügyi központban, úgy ez is biztosítási jogviszonynak számít, amennyiben álláskeresési támogatásban részesül – melynek leghosszabb időtartama 270 nap. Fontos azonban kiemelni, hogy az álláskeresési támogatás olyan biztosítotti jogviszonyt hoz létre, melyben nem jogosult táppénzre az illető, csak egészségügyi ellátás igénybevételére. Mégsem telik azonban „feleslegesen” az álláskeresési támogatás folyósításának ideje a táppénz szempontjából. Az álláskeresési támogatás megszűnését követően még harminc napnak kell eltelnie, hogy a biztosítási jogviszonyt megszakítottnak tekintse a jog. Amennyiben ugyanis egy megszakított biztosítási jogviszony után újabb munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesít a munkavállaló, úgy a táppénz mértéke a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 50%-a lesz, míg ha ilyen megszakítás nincs a biztosítási jogviszonyban, 60%-os táppénzre jogosult a munkavállaló.

A figyelembe vehető jövedelem számítására vonatkozó szabályok útvesztőjében még az edzettebb társadalombiztosítási jogászok is meg-megbotlanak néha, így nem szégyen, ha a jogkereső többször is nekifut egy-egy joghely grammatikai, majd tartalmi értelmezésének. Szerencsére – vagy sajnálatos módon – az erre vonatkozó szabályok nem változtak, így ebben a kérdéskörben nagyban lehet támaszkodni az illetékes egészségbiztosítási pénztárak, illetve kifizetőhelyként működő munkáltatók, valamint könyvelőik tapasztalatára és gyakorlatára.

Aki nem rendelkezik megfelelő biztosítási jogviszonnyal, annak lehetősége van az úgy nevezett E-Alap éves költségvetésben meghatározott keretei között az OEP-től méltányossági alapon táppénzt igényelni. Ennek időtartama a korábbi 45 nappal szemben 30 nap, melyre természetesen a biztosítási jogviszony lejártát követően van lehetőség – jellemzően annak meghosszabbításaként.

A Munka Törvénykönyvét is érintő változás, hogy a keresőképtelenség első 15 munkanapjára járó betegszabadság idején járó ellátás mértéke szintén csökken: a távolléti díj jelenlegi 80 százalékáról 70 százalékra.

További fájdalmas módosítás – főként a magasabb jövedelműek számára -, hogy a táppénz összegét 2009. augusztus 1-jétől a törvény maximalizálja. A biztosítási jogviszony fennállásának ideje alatt az egy naptári napra járó összeg nem haladhatja meg a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 400 százalékának harmincad részét, azaz – az OEP közlése szerint maximum 9533,33 forint lehet. A táppénz nem munkanapra, hanem naptári napra jár, ezért számol a jogszabály harmincad résszel. A biztosítási jogviszony megszűnését követően, tehát a passzív táppénz esetén ez az összegplafon a minimálbér 150 százalékának harmincad része, azaz maximum 3575 forint. Bogdán Zsuzsanna, az OEP főigazgatója egy internetes hírportálnak adott nyilatkozata szerint a 2008-as adatok alapján az egy napra járó táppénz összege átlagosan 3125 forint volt.

A jelenlegi, a táppénzzel kapcsolatos jogszabály-módosítás másik szegmense a baleseti táppénzre vonatkozó változások. Fontos kiemelni azonban, hogy az alább ismertetendő szabályok csak 2010. január 01-jével lépnek hatályba.

A jogalkotó a baleseti táppénz alapjául szolgáló üzemi baleset definícióján módosított úgy, hogy – lényegesebb szövegmódosítást megspórolva – gyakorlatilag a korábbi üzemi baleset fogalmát kettészedte. A biztosítottat foglalkozása körében végzett munka közben vagy azzal összefüggésben érő baleset tehát a jövőben is üzemi balesetnek minősül, a biztosítottat a munkába vagy onnan a lakására (szállására) menet közben érő baleset pedig kikerül ebből a körből és úti baleset néven önálló társadalombiztosítási tényállássá válik. A gyakorlatban ebből nem várható nagyobb kavarodás, hiszen szakmai berkekben és a köznyelvben is már régóta élő fogalmat nevesített a törvényben a jogalkotó.

A jogalkotói szándék azonban korántsem a gyakorlatban használt megnevezés beépítése volt a joganyagba, hanem sokkal inkább a társadalombiztosítási kassza terheinek enyhítése, hiszen az üzemi baleset esetén járó 100%-os táppénz mellett a most már nevén nevezett úti baleset esetén csupán 90%-os mértékű baleseti táppénzre tarthatnak igényt a 2010. január 1. után szerencsétlenül járó biztosítottak. A körülményes szabályozás okára világít rá Dr. Futó Gábor ügyvéd a Penta Unionál tartott előadásában, aki szerint eredetileg a jogalkotó a baleseti táppénzre is ki akarta terjeszteni az egységes 10%-os csökkentést, azonban végül figyelembe kellett vennie, hogy egy Magyarország által is ratifikált nemzetközi munkaügyi egyezmény értelmében üzemi baleset esetén a kereset teljes mértékű pótlására kötelezte magát az állam. Az úti balesetet ezért ügyesen kiszervezte a jogalkotó az egyezmény által kötelező körből, így annak mértéke csökkenthetővé vált. Dr. Futó Gábor hozzáteszi azonban azt is, hogy külföldi államok joganyaga nem is ismeri az úti baleset fogalmát, így munkába vagy hazafelé menet közben bekövetkezett szerencsétlenség szinte csak hazánkban terhelhető az állami kasszára.

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG
JOGALKOTÁS
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS