A Legfelső Bíróság szerdai jogerős döntésében a magyar bíróság történetében először ítélt meg jogerősen kártérítést oktatási szegregáció miatt.

A 2004/2005-ös tanévben öt miskolci roma diákot nem engedtek átiratkozni a szüleik szerint jobb oktatást biztosító másik, ugyanabban a körzetben lévő iskolába. A Legfelső Bíróság indoklása szerint azzal, hogy a miskolci önkormányzat nem változtatta meg időben az iskolai körzethatárokat, “passzív magatartásával, mulasztásával” jogsértést követett el, amely miatt egyenként 100.000 forintos kártérítést ítélt meg a hátrányos helyzetben tartott diákoknak és családjuknak. Az ügyet felkaroló Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány cselekvése és a Legfelső Bíróság szerdán meghozott ítélete egyaránt példaértékű és mérföldkő az iskolai szegregáció magyarországi felszámolásában.