Az egykulcsos családi adórendszerben lesznek olyan jövedelmek, amelyek nem tartoznak az adórendszer hatály alá – közölte Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára az InfoRádió csütörtöki Aréna című műsorában. Úgy fogalmazott: “egyszerűbb lesz bevezetni, mint elmagyarázni”.

A kormány által tervezett, 16 százalékos, egykulcsos családi adórendszerről Varga Mihály annyit mondott: lesznek olyan jövedelmek, amelyek kívül esnek az adórendszeren, ilyen lesz a gyermeknevelés költsége, illetve lesznek olyan összegek, amelyeket a gyermekes családoknál nem kell leadózni.

Példaként az államtitkár azt mondta: gyermekszámtól függően meghatároznak majd egy limitet: ha valakinek a 100 egységnyi jövedelméből 10 egység az adórendszeren kívül esik, a fennmaradó 90 egység után kell majd adót fizetni.

Az új szja-rendszert két év alatt fokozatosan vezetik majd be – tette hozzá Varga Mihály.

Kedvezmény lesz ez, de nem adókedvezmény – vélekedett.

Ezzel kapcsolatban kifejtette azt is, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadónak akkor van értelme, ha a rendszer minél egyszerűbb, így a tervek szerint megszűnik majdnem mindegyik adókedvezmény is.
Az államtitkár elismerte, a rendszerről nagy vita volt; a kampányban azt ígérték, hogy a munkahelyteremtés, az adórendszer egyszerűsítése mellett választ adnak a magyar katasztrofális demográfiai helyzetre is, így született meg ez a családokat is támogató megoldási javaslat.

A gyermeknevelést az államnak el kell ismernie – emelte ki.

Hozzátette: vizsgálták a francia modellt is, amikor a családban egységesen összevonva adózzák le a jövedelmet elosztva az eltartottak, illetve a keresők számával; de abban maradtak, hogy a versenyképesség javítása miatt az egykulcsos, 16 százalékos szja-modellt támogatják.

Az Orván Viktor által ígért 12 menetes akcióterv következő csomagjával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: a kedden bejelentett csomag részeit folyamatosan terjesztik majd elő, a következő akcióterv kidolgozását pedig július közepétől lehet elkezdeni. A gazdaság beindítása az elsődleges – felelte a második csomag tartalmát firtató kérdésre.

Az idei 3,8 százalékos hiánycél tartásáról a Miniszterelnökség vezetője azt mondta: a tényfeltáró bizottság plusz, el nem számolt tételeket talált, de lépéseket tesznek a minél kisebb hiány értekében, azon dolgoznak, hogy annak mértéke minél közelebb legyen az év végére a 3,8 százalékhoz.

A kormány kedden meghirdetett akcióterve az év második felében a tervek szerint megtakarítást hoz majd – húzta alá. Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy a 29 pontos gazdasági akcióterv 1-1,5 százalékkal javítja az államháztartás egyenlegét.

Az 29 pontos akcióterv egyik elemével, a 60 napon túli végkielégítések 98 százalékos, a költségvetési szférát érintő adókulcsával kapcsolatban az államtitkár azt közölte, hogy vissza szeretnék venni az indokolatlan, már a kormányváltás miatt odaadott végkielégítéseket. “Tűrhetetlen, hogy tudva azt, hogy kormányváltás lesz, névleges elbocsátások, kirúgások történtek, hogy több hónapos végkielégítéssel menjenek el emberek” – fogalmazott. Hozzátette: mindent meg fognak tenni, hogy ezeket a végkielégítéseket visszaszerezzék, visszavonják.

A banki adóról Varga Mihály úgy vélekedett: a válság közepette mindenkinek vállalni kell áldozatot, azoknak pedig hangsúlyosabban, akik a válság közepette is profittal működnek.

Idén ebből a kormány a bruttó hazai termék 0,6-0,7 százalékát elérő adóbevétellel, 200 milliárd forinttal számol; a rendszer a harmadik év után szűnne meg, a következő évek összege csökkenhetne a gazdasági növekedés mértékétől.

Az új otthonteremtési programmal kapcsolatos kérdésre Varga Mihály azt válaszolt: gondolkoznak annak elindításába, egyik következő csomagban szerepelhet.