A szüret közeledtével fokozottan figyel a szőlőszedők foglalkoztatására az APEH – közölte az adóhatóság észak-magyarországi regionális igazgatósága. Az őszi betakarítási munkáknál, szüreteken, szüreti rendezvényeken a korábbi gyakorlatnak megfelelően számítani lehet adóhatóság jelenlétére.

Gulyás Bernadett, az adóhatóság regionális igazgatóságának sajtóreferense elmondta: a betakarítási munkáknál, szüreteken elsősorban a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják majd az ellenőrök, míg a szüreti rendezvényeken a foglalkoztatás mellett a bevételek szabályszerű regisztrációját is ellenőrzik.

Az előzetes figyelemfelhívásnak az ad aktualitást, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai augusztus 1-jétől jelentősen megváltoztak, s bár ezek a korábbi gyakorlathoz képest egyszerűsítéseket tartalmaznak, a bejelentés szabályait az idénymunkásokat foglalkoztató munkaadóknak is érdemes áttanulmányozniuk.

A mezőgazdasági idénymunka keretében foglalkoztatott munkavállaló után fizetendő közteher mértéke naponta csak 500 forint, ezért nem érdemes kockáztatni a szabálytalan foglalkoztatáshoz kapcsolódó jelentős bírságokat – emlékeztetett a szóvivő. Megjegyezte: a feketefoglalkoztatás felszámolása érdekében továbbra is várhatók összehangolt ellenőrzések a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban is.

Kapcsolódó cikkek:

Elfogadták az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt – Augusztus 1-től hatályban az új szabályok →

Még egyszerűbb foglalkoztatás – Törvényjavaslat az egyszerűsített foglalkoztatásról →

Egyszerűsített foglalkoztatás – Gyakorlati kérdések és válaszok →