A West Balkán Kft. kijátszotta a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletet – közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala szerdán az MTI-vel.

A Pesti Imre kormánymegbízott által aláírt közlemény szerint a hivatal – mint másodfokú hatóság – azonnal hozzáfogott a hatáskörének megfelelő vizsgálatokhoz.

Az ellenőrzés során a kormányhivatal megállapította: az elsőfokú hatóságként eljáró VI. kerület Terézváros Önkormányzat jegyzőjének hivatalból tudomása volt arról, hogy a szórakozóhely a bejelentésben közölt feltételektől eltérő nyitvatartási idővel működik. Helyszíni jegyzőkönyvében a jegyző intézkedett is a bezárás érdekében, ám a végrehajtás elmaradt.

A kormányhivatal kedden, felügyeleti jogkörét gyakorolva, utasította az önkormányzatot, hogy a kereskedelmi tevékenység ügyében egy napon belül hozzon döntést és gondoskodjék annak végrehajtásáról.

A szabályozási hátteret megvizsgálva a hivatal megállapította, hogy az ide vonatkozó 210/2009. Kormányrendelet az indokoltnál nagyobb mozgásteret enged, így lehetőséget nyújt a szabályok kijátszására. A vizsgálat eddigi eredménye alapján a West Balkán Kft. is ezt tette.

A Budapest Főváros Kormányhivatala az ügymenetek gyorsítása és a jobb átláthatóság érdekében kezdeményezi a törvényi szabályozás szigorítását, továbbá javaslatot tesz egyes szakhatósági jogkörök egyesítésére.

A hivatal részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak, barátainak – áll a közleményben.