Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt értékesítési igazgatója feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés, valamint hamis vád gyanúja miatt.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai szerdán hallgatták ki gyanúsítottként a Fradi-pálya eladása miatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. négy korábbi vezetőjét az MTI Hírcentrum értesülése szerint. A volt vezérigazgató, helyettese és két igazgató ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A feljelentést még márciusban tette Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Fradi-pálya privatizációs értékesítési szerződése ügyében, különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. A feljelentés szerint az MNV vezetői “jogszabályon alapuló kötelezettségeik megszegésével, biztosítékok nélküli szerződéskötéssel” 1,2 milliárd forint plusz áfa kárt okozhattak a magyar államnak.

Császy Zsolt alaptalannak tartja a gyanúsítást, szerinte az is jogi képtelenség, hogy társtettesként gyanúsítják meg egy ilyen ügyben, “amikor nem volt vagyonkezelői jogköröm”. A volt értékesítési igazgató tájékoztatása szerint azért tesz feljelentést, hogy “a büntetőjog politikai célokból történő felhasználása ne maradjon következmények nélkül”. Kihallgatása során a nyomozás általa ismert eddigi eredményei alapján kifejtette, hogy “ténybeli valótlanságok, valamint olyan körülmények merültek fel, amelyek felvetik a hamis tanúzás, valamint a hivatali visszaélés gyanúját” – mondta Császy Zsolt.