Az egységes közigazgatási bírói jogalkalmazás előfeltétele a közigazgatási ügyek színvonalas hatósági ügyintézése – jelentette ki a Kúria elnöke pénteken Zalaegerszegen. Darák Péter ehhez fontosnak tartja, hogy az állampolgári igényeket kielégíteni képes, megfelelően magas képzettségű és tapasztalt jogalkalmazók álljanak rendelkezésre közigazgatási ügyekben.

A Kúria elnöke a megyei államigazgatási kollégium ülésén és az azt követő sajtótájékoztatón is arról beszélt, hogy az egységes közigazgatási jogalkalmazás alapjait a közigazgatási ügyintézők és eljárásaik jelentik. Ha egy ilyen ügy hatósági ügyintézése nem megfelelő szakmai hozzáértéssel és nem megfelelő szervezeti keretekben történik, azt a januártól felálló közigazgatási és munkaügyi bíróságok is csak a legritkább esetben tudják helyrehozni.

A Kúria elnöke hangsúlyozta: most, amikor az állampolgárokat közvetlenül befolyásoló szervezeti és szakmai változások történnek, még inkább törekedni kell arra, hogy az állampolgárok “megőrizzék az állandóságba vetett hitüket”. A szervezeti változások közepette is jellemzőnek kell lennie a szakmai állandóságnak és a magas színvonalnak. A járási hivatalok és a januártól a megyékben felálló közigazgatási és munkaügyi bíróságok ugyancsak a professzionálisabb ügymenetet szolgálják. Az új bírósági szervezeti formában “specializált bírói karral” készülnek a közigazgatási ügyek magas színvonalú ellátására, szakmai tevékenységük összehangolására regionális közigazgatás és munkaügyi kollégiumokat hoznak létre – közölte.

Jelezte, az a törekvésük, hogy zökkenőmentes legyen a közigazgatási és munkaügyi bíróságok felállítása, “ne vesszenek el az azok a szakmai tapasztalatok, amelyek az elmúlt húsz évben a bírói szervezetben felhalmozódtak”. Ha a közigazgatási bíráskodást 2013-ban kellene újrakezdeni, “az a magyar igazságszolgáltatásról sem állítana ki jó bizonyítványt” – fogalmazott Darák Péter.

A Kúria elnöke kitért arra is, hogy a kormányhivatalokon keresztül gyorsabb normakontrollra van lehetőség, ha a helyi rendeleteket véleményező kormányhivatalok és az önkormányzatok között vita alakul ki. A Kúria ezekben az esetekben, a kormányhivatalok kezdeményezésére néhány hónapon belül érdemi döntést hoz, de javaslatuk szerint a jövőben az alapvető jogok biztosa is kezdeményezhetne normakontrollt.

Darák Péter elmondta: a mostani munkaügyi bíróságok jogutódjaként januártól létrejövő közigazgatási és munkaügyi bíróságok felállítása a szervezeti lépés, és az év során foglalkoznak majd a tartalmi megújítás kérdésével. Lényeges létszámváltozás nem történik a bíráskodásnak ezen a területén, országosan összesen mintegy száz-száz közigazgatási és munkaügyi bíró tartozik majd ide szervezetileg.

A zalai államigazgatási kollégium ülésén Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott és Fülöp Valter, a megye rendőrfőkapitánya áldozatvédelmet érintő együttműködési megállapodást írt alá. Fülöp Valter a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Zalában 2009 óta megötszöröződött az anyagi segítségben részesülő áldozatok száma, ők idén már 513-an voltak.