Kártérítés 2.0 - Kártérítési jog az új Polgári Törvénykönyvben

2013.03. 5. Jogi Fórum / Sereg András

Az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) a régi kódex felét megőrizte, negyedét korrigálta, másik negyedét megváltoztatta. E felosztás alapján a kárfelelősség szabályozása (benne az objektív alapokra helyezett felelősségi rendszerrel és a nem vagyoni kárt kiütő sérelemdíjjal) a harmadik, de inkább a negyedik negyedbe került.

Egy vidéki ügyvédi iroda, amely kifejezetten kártérítési perekre specializálódott, szemléletes kérdésekkel keresi ügyfélkörét a világhálón: Közlekedési balesetet szenvedett? Munkahelyi baleset érte? Ártatlanul ítélték el? Testi sértés áldozata lett? Hatóság mulasztása miatt érte kár? Megsértették a jó hírnevét? (Vad)állattal ütközött? Orvosi műhiba áldozata lett? Nem fizet a biztosító? Utcai balesetet szenvedett? Hepatitits C vírussal fertőződött meg? Alkalmazottja kárt okozott?

Hatásos kérdéssor, mégsem öleli fel a kártérítési jog egészét, hiszen elsősorban a deliktuális (a szerződésen kívüli) felelősség lehetséges esetei közül szemezget. Való igaz, a jelenlegi Ptk. szerint nincs elvi különbség a között, hogy a károkozó és a károsult között szerződéses kapcsolat volt-e, és a károkozás ennek keretén belül vagy kívül történt-e. Az 1960. május 1-je óta hatályos Ptk. ugyanis egységesen kezeli a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősségi szituációkat, mint ahogy a felelősség feltételeit és a kár megtérítésének szabályait is. Ezt a felfogást a jövő év március idusán hatályba lépő új törvénykönyv feladja.

Bár a családjogtól az öröklési jogig számos újdonsággal találkozhatunk a nyolc könyvből és 1598 paragrafusból álló törvénykönyvben, koncepcionálisan a leglátványosabb változások mégis a kártérítési jog területén lesznek. Székely László, aki korábban a magánjogi kódex kodifikációjáért felelős miniszteri biztos tisztségét töltötte be, a szabályozást jellemezve úgy fogalmazott, hogy az új Ptk. a még hatályos törvénykönyv hozzávetőleg felét megőrizte, negyedét korrigálta, egy másik, ugyanekkora részét változtatta meg lényegileg, vagy szabályozta újra teljesen más tartalommal.

Ha elfogadjuk ezt a felosztást, akkor a kárfelelősség szabályozása (benne az objektív alapokra helyezett felelősségi rendszerrel és a nem vagyoni kárt kiütő sérelemdíjjal) minden kétséget kizáróan a harmadik, de inkább a negyedik negyedbe kerül.

A hatályos szabályozás kiindulópontja az, hogy aki jogellenesen kárt okoz, az felel az okozott kár megtérítéséért. Vagyis a jogellenesség a felelősség fontos eleme. A jogszerűen okozott károk esetén nincs kártérítésért való felelősség, de a jogszerűen okozott károknak vannak esetei, amelyek kártalanítási kötelezettséggel járnak. A mai szabályozás szerint a kártérítési felelősség négy alapfeltétele a kár, a károkozó magatartás és a kár közötti okozati összefüggés, továbbá a jogellenesség és a felróhatóság. Menyhárd Attila egyetemi tanár szerint a jogellenesség és a felróhatóság két különböző feltételt és fogalmat jelent, ugyanakkor sok esetben merül fel elhatárolási nehézség, és például a német jogirodalomban komoly vita tárgyát képezi, hogy ezek valóban elhatárolhatók-e egymástól, vagy egységes feltételként kellene megfogalmazni őket. Ez azért is lényeges kérdés, mert a kártérítési jogi szabályozás elméleti kiindulópontját alapvetően határozza meg, hogy a felelősségi rendszert objektív vagy szubjektív alapokra helyezzük-e.

A Vékás Lajos akadémikus által vezetett kodifikációs főbizottság, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal másfél évtizedig dolgozott a törvénykönyv koncepcióján, majd tervezetén, az objektív felelősségi rendszerre voksolt. Voltak és vannak is neves jogtudósok, akik nem osztják ezt a választást. Például Szalma József újvidéki professzor szerint meg kellett volna hagyni főszabályként a szubjektív felelősséget, míg az ennél szigorúbb tárgyi felelősséget csak kivételként, amennyiben ezt igényli a veszélyes üzem, vagy tevékenység közrehatása.

Az új Ptk. azonban szigorúbb felelősség alóli mentesülési szabályt vezet be a szerződésszegés következében alkalmazandó felelősség és a megtérítendő kár mértékét tekintve, mint ami – a kártérítési vétkességi felelősség formájában – ma érvényes. Az új mérce a kimentést csak akkor engedi meg, ha a szerződésszegés a szerződést szegő fél ellenőrzési körén kívül eső olyan elháríthatatlan ok miatt következett be, amely nem volt előre látható a szerződés megkötésekor (6:142. §). Hanák András ügyvéd úgy látja, hogy ez a változás határozott közeledés az angolszásznak tekintett megoldások felé. Az ELTE tiszteletbeli tanára szerint azonban nagy kérdés, mennyiben épül majd be az új felelősségi mérce a magyar valóságba. A vezető tisztségviselők saját társaságuknak okozott kárért viselt felelőssége tekintetében máris kétségek merülnek fel. A kódex erre új megoldást, a szerződésszegés miatti szigorúbb felelősségi szabály alkalmazását írja elő. A vezető tisztségviselői felelősség intézményének nincs erős hagyománya hazánkban, az nem épült be a társasági jogi és üzleti kultúrába, és ez feltehetően így is marad a belátható jövőben. E felelősség eddig sem működött, „egy kezemen meg tudnám számolni azokat az eseteket, amikor tétre menően alkalmazták”.

Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője szerint az új kontraktuális kárfelelősségi rendszer két sarokköve:

  • a kártérítési felelősség jogalapját illetően: a vétkességtől független (objektív), de nem kimenthetetlen helytállás (6:142. §) és
  • a kártérítés mértékét illetően: az előre kalkulálható mértékű kockázatra korlátozott felelősség a következménykárok és az elmaradt vagyoni előnyök tekintetében (6:143. §).

A kártérítési jog két fő területe ezen a két ponton válik el egymástól, míg egyéb kérdésekben – a 6:144. § utaló szabálya folytán – egységes marad. Fontos eleme még a rendszernek a párhuzamos kártérítési igények kizárása (6:145. §), vagyis annak kimondása, hogy a jogosult a kártérítési igényét a kötelezettel szemben csak kontraktuális alapon érvényesítheti, deliktuális alapon nem.)

Az új kódex kimentési klauzulája (6:142. §) három együttes feltétel meglétét kívánja meg, melyeket a szerződésszegő félnek kell bizonyítania. A szerződésszegést okozó körülménynek (vagyis a szerződésszerű teljesítés akadályának)

  • a szerződésszegő fél „ellenőrzési körén kívülinek” kell lennie (vagyis olyannak, amely a szerződésszegő fél által nem befolyásolható);
  • „a szerződéskötés időpontjában előre nem láthatónak” kell lennie (azaz olyannak, amellyel objektíve, azaz a szerződésszegő fél helyzetében levő személyek mércéjével mérve sem lehetett számolni);
  • és végül olyannak kell lennie, amelynek az elkerülése vagy a kárkövetkezmény elhárítása a szerződésszegéskor sem volt elvárható.

Az előreláthatósági klauzula – Wellmann György megítélése szerint – piaci viszonyokat vesz alapul, márpedig a piaci viszonyok között kötött szerződések központi eleme az üzleti tevékenységgel szükségképpen együtt járó kockázatok kalkulálhatósága. Indokolt tehát, hogy a megtérítendő kár összege ne haladja meg azt a mértéket, amellyel – mint az esetleges (tehát nem szándékos) szerződésszegése lehetséges kárkövetkezményével – a fél a szerződés megkötésekor számolhatott.

A személyiségi jogok megsértésének szankciója – a nem vagyoni kárért járó kárpótlás megszüntetésével – a sérelemdíj lesz. Összegét a bíróság az eset összes körülményére, különösen a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére és a jogsértés sértettre és környezetére gyakorolt hatására, tekintettel állapítja meg (2:52. §). Vékás Lajos szerint a sérelemdíj elsősorban a jogsértés vagyoni elégtétellel történő, közvetett jóvátételét jelenti. A bizottsági szövegben végrehajtott parlamenti módosítás azonban szerinte teljes félreértésként a másodlagos, büntető elemre helyezi a hangsúlyt, amikor a jogsértés ismétlődő jellegétől teszi függővé az összeget. A sérelemdíj iránti igénnyel kapcsolatban – állítja az akadémikus – fokozottan kellett volna érvényesülnie a sértett személyéhez kötöttség elvének: ez az igény ugyanis nem árujellegű, nem is a házastársi vagyonközösség vagy a sértett hagyatékának része. Ezért iktatták volna be a törvénybe az a fordulat, hogy „a sérelemdíj iránti igény nem ruházható át és nem örökölhető”. Ez a rendelkezés azonban nem került be az elfogadott törvényszövegbe. Az igazságügyi tárca zárószavazás előtti módosító javaslatával viszont kiegészült a személyiségi jogok érvényesítésének köre: 2014. március 15-étől a közösség bármely tagja jogosult lesz – harminc napon belül – bírósághoz fordulni a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségét nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó sérelem esetén.

  • kapcsolódó anyagok
POLGÁRI JOG
KÁRTÉRÍTÉS
ÚJ PTK