A jövő év március közepén hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) új jogintézményként vezeti be Magyarországon a bizalmi vagyonkezelést, ennek részletszabályait tartalmazza a kormány honlapján közzétett törvénytervezet, amelyet november 7-ig lehetett véleményezni.

A bizalmi vagyonkezelés háromoldalú jogviszony: a vagyonrendelő a teljes vagyonát vagy annak egy részét a bizalmi vagyonkezelő tulajdonába adja, aki azt működteti, és a hasznát a kedvezményezettnek adja tovább. Nincs akadálya annak, hogy az első és az utolsó személy – a vagyonrendelő és a kedvezményezett – ugyanaz a személy legyen.

Amíg az új Ptk.-t tárgyalta a parlament, a szakértők nem voltak egységesek az új jogintézmény megítélésében. Például – intő példaként – gyakran megjelent Liechtenstein neve. A hercegségben számos bizalmi vagyonkezelő működik, miután a kezelt vagyon adója csak képletes. Így sok tehetős ember ideirányítja az örökségét vagy pedig a vagyonát, bosszúságot okozva ezzel az örökségből kizártaknak, illetve a hitelezőknek.

A szakmai vélemény szerint a kezelt vagyon adójának a mértéke dönti el, hogy Magyarország adóparadicsommá válik-e – a bizalmi vagyonkezelés intézményesítése révén.

A mostani törvénytervezet nem szól az adóról, viszont szabályozza a vagyonkezelővé válást, illetve a vagyonkezelő működését.

Bizalmi vagyonkezelés csak főtevékenységként végezhető, Magyarországon bejegyzett kft., zrt. vagy valamely EGT tagországban bejegyzett vállalkozás magyarországi fióktelepe által.

Az ilyen társaság, illetve fióktelep a kormány által kijelölt hatóság által kiadott engedély birtokában kezdheti meg tevékenységét, és ez a hatóság veszi nyilvántartásba, később pedig ellenőrzi a tevékenységét. Szintén ez a hatóság veszi nyilvántartása a vagyonrendelőket és a kedvezményezetteket.

Miután a bizalmi vagyonkezelő jogosult a tevékenysége egy részének kiszervezésére, így ennek a részleteire is kitér a törvénytervezet.