Korlátozná az Európa Tanács (ET) emberi jogi bíróságának hatáskörét a szigetországban Chris Grayling brit igazságügy-miniszter. Grayling szerint a bíróság “elveszítette legitimációját” Nagy-Britanniában, miután több alkalommal is a parlament döntésével ellenkező döntést hozott.

“Azt hiszem, hogy egy olyan helyzethez érkeztünk el, amikor az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elveszítette legitimációját az Egyesült Királyságban, mert őszintén szólva olyan dolgokat tesz, amelyeket ennek az országnak a lakossága és választott képviselőik nem akarnak” – mondta a Konzervatív Párt befolyásos minisztere a BBC rádiónak.

 brit kormány korábban élesen bírálta az EJEB-nek azt az ítéletét, amely szerint a kisebb súlyú bűnök elkövetőinek az Európa Tanács minden tagállamában meg kellene adni a szavazati jogot. Az EJEB felszólította ugyanis Londont, hogy ennek megfelelően módosítsa választási törvényét.

A miniszter elmondta, hogy pártja jelenleg javaslatokat készít elő az EJEB hatásköreinek korlátozására. A vizsgált lehetőségek között szerepel Nagy-Britannia kiléptetése az Emberi Jogok Európai Egyezményének hatálya alól és annak biztosítása, hogy a strasbourgi székhelyű testület a brit legfelsőbb bíróság döntését ne bírálhassa felül.

A konzervatívok javaslata ellenállásra számíthat a kormányon belül a Liberális Demokrata párt részéről.

A miniszter úgy látja: az egyezmény szövegének “minden szava helyes”, de az értelmezésével vannak problémák.

Grayling szerint az EJEB-nek először el kellene gondolkoznia azon, hogy egy olyan tagország, mint Nagy-Britannia, a bíróság hatásköre alóli kivonulást fontolgatja. A bíróság egyik vezető tisztségviselője nemrég a parlamentben azt mondta, Nagy-Britannia azok közé az ET-tagországok közé tartozik, ahol a legjobb az emberi jogok helyzete.