A bírói hivatást gazdagítja múltjának feltárása – mondta Darák Péter, a Kúria elnöke csütörtökön Budapesten azon a konferencián, amelyen a legfelsőbb bírói fórum korábbi elnökeinek pályaképét mutatták be.

A Kúria elnöke a nagy elődök példáját említve megjegyezte, hogy a régi bírák képesek voltak közbeszólni, felháborodni az igazság érdekében.

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Kúria közös rendezvénysorozatának második szakmai tanácskozásán Mikó Zsuzsanna, a levéltár főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a régi kúriai elnökök életútján keresztül az intézmény története, sőt egész korszakok mutathatók be.

A konferencián szó volt a Habsburg családból származó Albert Kázmérról, aki a Kúria egyik elődjének tekinthető hétszemélyes tábla vezetője volt Pesten Mária Terézia uralkodásának második felében, 1765-től 1780-ig. Róla kapta a nevét Budán Albertfalva.

Előadás mutatta be Perczel Béla és Szabó Miklós pályáját. Ők a kiegyezés utáni modern legfelsőbb bírói fórum vezetői voltak 1884 és 1888, illetve 1888 és 1905 között. Mindketten tagjai voltak a dualizmuskori parlamentnek és betöltötték az igazságügy-miniszteri, illetve államtitkári posztot. Perczel Béla, amikor bírói kinevezést kapott, lemondott képviselői posztjáról, mert úgy vélte, felelősen nem töltheti be egyszerre mindkét tisztséget, pedig akkor ezt az összeférhetetlenséget még nem rögzítette törvény.

A Kúria és a nemzeti levéltár vezetője 2012 nyarán írt alá együttműködési megállapodást, amelynek célja a levéltárban őrzött jelentős mennyiségű felsőbírósági iratanyag közös szakmai, tudományos feldolgozása, bemutatása, társadalmi hasznosítása, a Kúria arculatában és akár egyes határozati formákban való megjelenítése, továbbá a levéltár munkájának megismertetése. Ennek keretében szakmai konferenciákon mutatják be az 1868-tól 1949-ig fennálló, majd 2012-től a Legfelsőbb Bíróság jogutódjaként újra létrehozott Kúria korábbi elnökeinek munkásságát. Az együttműködési megállapodás aláírásakor Darák Péter kiemelte: fontos, hogy megtalálják a hidat a megszüntetett Kúriához.