Javaslat az egységesebb európai munkaerőpiac megteremtésére - Az Európai Bizottság ismertette a főbb változásokat

2016.03. 9.

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett be kedden az "egységesebb és méltányosabb" európai munkaerőpiac megteremtése céljából, amelynek értelmében a munkabér és a munkafeltételek területén ugyanazok a szabályok vonatkoznának a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a tervezet célja a munkavállalók kiküldetésének elősegítése, továbbá a tisztességes versenynek és annak a biztosítása, hogy tiszteletben tartják a jogait az egyik uniós tagállamban alkalmazott, de a munkáltató által munkavégzés céljából ideiglenesen másik tagországba kiküldött munkavállalóknak. Az Európai Bizottság a "kezdeményezés révén biztosítani kívánja a méltányos javadalmazási feltételeket, valamint a kiküldő és a fogadó ország helyi vállalatai közötti egyenlő versenyfeltételeket".

A felülvizsgálat három fő területen hoz változást: a kiküldött munkavállalók javadalmazásában, a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályokban és a hosszú távú kiküldetésekben.

A munkáltatók a jelenleg hatályos szabályok értelmében nem kötelesek a fogadó országban érvényes minimálbérnél többet fizetni a kiküldött dolgozóiknak. Ez azt jelenti, hogy a kiküldött munkavállalók ugyanazért a munkáért gyakran kevesebb fizetést kapnak, mint a helyiek, ennek ráadásul versenytorzító hatásai is lehetnek. A bizottság ezt kívánja orvosolni a javaslattal, valamint azt is el akarja érni, hogy a kiküldött dolgozókra érvényes legyen a javadalmazási szabályok minden olyan eleme, amely a helyi munkavállalókra általánosan vonatkozik.

A tervezet emellett biztosítja, hogy a munkaerő-kölcsönzés keretében kiküldött munkavállalókra is a munkavégzés helye szerinti tagállamban érvényes szabályok vonatkozzanak.

Van még egy fontos eleme a dokumentumnak, ennek értelmében ha a kiküldetés meghaladja a 24 hónapot, akkor a fogadó ország munkajogi feltételeit kell alkalmazni, amennyiben ez a kiküldött munkavállalóra nézve kedvező.

"Már megbízatásom első napján is elmondtam, hogy elő kell segítenünk a munkavállalói mobilitást, de biztosítanunk kell, hogy ez méltányos módon történjen. A mai javaslat olyan jogi keretet hoz létre, amely egyszerre világos, méltányos és könnyen érvényesíthető" - mondta Marianne Thyssen foglalkoztatáspolitikáért felelős uniós biztos.

A bizottsági javaslatot még az uniós tagállamoknak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG
EURÓPAI BIZOTTSÁG