A július 1-jén hatályba lépő új büntetőeljárási törvény számos titkos újdonságot rejt magában. Cikksorozatunkat a születés körülményeivel, és a 897 paragrafusból és 23 részből álló jogszabály első nyolc részének legérdekesebb rendelkezéseivel és összefüggéseivel indítjuk.

Az Országgyűlés 2017. június 13-án fogadta el az új büntetőeljárásról szóló törvényt (Be.), amely 2018. július 1-jén lép hatályba. Az egyedülálló hosszúságú, 897 szakaszból álló 2017. évi XC. törvény mintegy fél évtized alatt került tető alá.

Az új kódex előkészítése 2013-ban kezdődött, amikor Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter megbízta Erdei Árpád professor emeritust, volt alkotmánybírót az új büntetőeljárási törvényt előkészítő kodifikációs bizottság vezetésével. Erdei Árpád mellett a bizottság tagja lett Bárd Károly professzor, Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes, Márki Zoltán kúriai tanácselnök, Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és Farkas Ákos professzor. 2014 elején a kodifikációs bizottság tovább bővült, a testület tagja lett Borbás Virág Bernadett, az OBH főosztályvezetője, Kónya István kúriai elnökhelyettes, Láng László legfőbb ügyészségi főosz­tályvezető ügyész, Bodnár Bence, a BM főosztályvezetője, valamint Csomós Tamás ügyvéd. A törvény koncepciójáról egy munkaanyagot készítettek. A bizottság úgy vélte, hogy a kódex szerkezetének nagyjából követnie kellene a korábbi Be. felépítését, továbbá a törvény megértése érdekében rögzítették, hogy a törvényszakaszok ne legyenek túl hosszúak, egy-egy szakaszon belül ne zavarja nagyon sok bekezdés a megértést.

2014 nyarán a kodifikáció új irányt vett. Trócsányi László igazságügyi miniszter döntése nyomán a kodifikációs bizottság tanácsadó testületté alakult, és a törvény előkészítésében vitt szerepét a minisztérium büntetőjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkárság, a feladatok irányítását pedig Miskolczi Barna miniszteri biztos vette át. Az új szakértői testület tagja lett Elek Balázs ítélőtáblai tanácselnök, Békés Ádám ügyvéd, Blaskó Béla professzor, Herke Csongor professzor és Ibolya ­Tibor fővárosi főügyész.

“Először számba vettük, milyen eljárási határidők léteznek a büntetőeljárási törvényben. Melyek azok, amelyek elősegítik, hogy gyorsabb legyen az eljárás, és melyek azok, amelyek hátráltatják” – hangsúlyozta Miskolczi Barna. A törvény-előkészítők kulcsszava a gyorsítás volt. Úgy próbálták átalakítani a szabályokat, hogy egyszerűbben menjenek a dolgok. Eddig például egy rendőrnek kéthavonta kérnie kellett a nyomozás meghosszabbítását. “Ha egy nyomozó kezében 30-70 ügy van párhuzamosan, el lehet képzelni, a munkaidejének jó részét az teszi ki, hogy feljegyzéseket ír. Fel kell terjeszteni az ügyésznek, összekészíti az iratokat és vár arra, hogy az ügyész meghosszabbítja-e a határidőt. Ez egy kontraproduktív határidő, az ilyeneket kiiktattuk a rendszerből” – magyarázta. A volt miniszteri biztos hat elemet emelt ki az új törvényből:

  • sértetti érdekek fokozottabb védelmét;
  • az érdekérvényesítési korlátaikra figyelemmel hátrányban lévők esélyeinek kiegyenlítését;
  • a nem vitatott tények esetén a további bizonyítás mellőzését;
  • a terhelt együttműködésének ösztönzését;
  • a jogorvoslati rendszerben a hatályon kívül helyezések számának csökkentését;
  • a laikus bíráskodás helyett professzionális bíráskodást.

Az új kódexről megoszlik a jogásztársadalom véleménye. Fenntartásainak adott hangot Erdei Árpád, a kodifikációs bizottság korábbi vezetője is: “Nem biztos, hogy megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyeket egy ilyen nagy horderejű törvénnyel szemben támasztanak. Vannak benne jó, szellemes megoldások, de „bámulatos” újítások is. Ilyen például, hogy nem tartja külön a tárgyi bizonyítási eszközt és az okiratot, vagy az, hogy az elektronikus adatot bizonyítási eszköznek tekinti, ami legfeljebb bizonyíték lehetne. De ez csak dogmatikai kérdés, márpedig úgy hallom, hogy a dogmatika ideje lejárt. Ennél is súlyosabb probléma, hogy iszonyúan hosszú a szabályozás, ami nehezen kezelhetővé és nehezen tanulhatóvá teszi. A törvény 879 szakasza közül jó néhány nyolc-tíz bekezdésből áll.”

“Ez egy jól rendszerezett törvény, ami nem forgatja fel a büntetőeljárás hagyományos rendszerét” – állította viszont Farkas Ákos, a miskolci jogi kar dékánja. “Nem olyan, mint annak idején az 1989-es olasz Btk. volt, ami szemléletében abszolút abszurd inkvizitórius eljárásból egy abszurd angolszász eljárássá váltott át. Ez egy magyar hagyományokhoz igazodó törvény, részletesebb, rendezettebb, frissebb. Tehát minden megvan benne, ami egy büntetőeljárási törvény működtetéséhez szükséges, mindenképpen a fejlődés irányába mutat.”

Kadlót Erzsébet ügyvéd szerint az új Be. csak nyomokban emlékeztet a hatályos törvényre. Az egyetemi docens úgy látja, hogy nem segíti a hatékony védelmet a gyorsítás, a többszörös szubdelegálás, az eljárási cselekményen való részvétel hiánya, ahogy kevés eszköz áll majd rendelkezésre a hatósági túlsúly kivédésére. Aggályosnak tartja, hogy a védelem bevonásakor csaknem lezárt lesz a nyomozás, ami jelentősen kihat a gyanúsítotti kihallgatásra is.

A jogalkotók nem osztják a szakmai aggályokat, mondván, a hatályos törvény széttöredezett, sok esetben következetlen szabályozása helyett az új kódex az egész büntetőeljárást egységes szempontok szerint, az egyes eljárási szakaszok (nyomozás, első és másodfokú bírósági eljárás stb.) és az eljárási szakaszokon belül az egyes jogintézményeket is egymásra épülő elemek rendszereként építi fel. A jogszabály-előkészítők egyáltalán nem tagadják, hogy a törvény kiemelt célja a büntetőeljárások időszerűségének javítása – például az egyes külön eljárások – mint a bíróság elé állításos, az egyezségi, illetve a büntetővégzéses eljárások – hatékonyabbá tételével.

Emellett újra gondolták a bíróság tényállás-tisztázási kötelezettségét is. Ennek eredményeként a bíróságnak a tényállás tisztázása során bizonyítási eszközt nem kell beszereznie, vagyis erre nem köteles abban az esetben, ha hiányzik az erre vonatkozó indítvány. A bíróság ugyanakkor nem lesz passzív e tekintetben, hiszen július 1-je után is jogában áll majd bizonyítást elrendelni. Mindez azt jelenti, hogy miután a vád bizonyításához szükséges tények feltárása a vádlót terheli, a vád alátámasztására szolgáló bizonyítási eszközöket is neki kell beszereznie, vagy neki kell ezt indítványoznia; és ha ezt a kötelezettségét a vádló elmulasztja, az ítélet megalapozatlanságának eljárásjogi következményei nem a bíróságot sújtják.

A törvény a bíróságok összetétele kapcsán gyökeresen új szabályozást vezet be, amelynek lényege, hogy az ülnökök részvétele az ítélkezésben szűk körben marad meg, csak ott, ahol jelenlétük valódi garanciát jelent. Ilyen a fiatalkorúak elleni, illetve a katonai büntetőeljárás. Az elsőfokú eljárásban főszabályként egyesbíró jár el, akinek azonban megvan a lehetősége arra, hogy meghatározott szempontok alapján tanácsot alakítson, ha ezt indokoltnak tartja. Az főszabály szerint a bírói tanács szakbírákból áll, és a jövőben nem lenne lehetőség öt- vagy többtagú tanács alakítására.

Az eljárások rosszhiszemű elhúzásának megakadályozása érdekében csak az eljáró bíróval szemben lehet majd benyújtani a kizárási indítványt, a bírósággal szemben nem.

Az új Be. az eddigi szabályozás korlátait kitágítva újraszabályozza az eljárási cselekmények telekommunikációs eszközök használatával történő lefolytatását. Ennek a megoldásnak az a célja, hogy különböző helyszínek között ne csak egyes kihallgatások és meghallgatások, hanem az eljárásban részt vevő személyek teljes körű jelenléte is biztosítható legyen.

Az egyik legfőbb újítás a bűncselekmények felderítése és bizonyítása érdekében folytatható titkos információgyűjtés szabályainak integrálása a kódexbe, amely a titkos információgyűjtés és -adatszerzés helyett egységesen „leplezett eszközök” elnevezést használ. A szabályozás megszünteti a kettősséget, a bizonyítékok elvesztésének lehetőségét, egyben világossá teszi, hogy – az eddigiektől eltérően – egy konkrét személlyel szemben bűnüldözési célból nem folyhat jóformán korlátlan ideig bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés, ennek a határideje ugyanis minden esetben maximalizált.

Az eljárási rendszer biztosítja annak lehetőségét, hogy a nyomozás elrendelését megelőzően, de már a büntetőeljárás keretein belül bizonyos kiemelt súlyú bűncselekmények gyanújának megállapítása vagy ellenőrzése érdekében, rövid határidőn belül előzetes felderítést lehessen alkalmazni. Ebben az eljárásban csak olyan leplezett vagy nyílt eszközök alkalmazására lesz lehetőség, amelyek a bűncselekmény gyanúját még nem feltételezik. Vagyis a nyomozás előtt új eljárási szakasz jelenik meg, az úgynevezett előkészítő eljárás, amelyet a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve, valamint a terrorizmust elhárító szerve is végezhet. Az előkészítő eljárás szinte kizárólag leplezett eszközökkel a nyomozás elrendeléséről szóló döntés meghozatalához szükséges információk összegyűjtését célozza.

A bűnüldözési célú titkos információgyűjtés folyamatában az ügyész a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kap, hiszen a kódex biztosítja annak lehetőségét, hogy az ügyész tudta és beavatkozási lehetősége nélkül titkos információgyűjtést a rendőrség, illetve a NAV ne folytathasson.

Az új szabályozás szerint nem büntethető a fedett nyomozó az eljárása során elkövetett olyan bűncselekmény miatt, amelynek az elkövetése meghatározott célból vagy érdekből szükséges volt, és amely esetében a fedett nyomozó alkalmazásával elérni kívánt érdek jelentősebb, mint a fedett nyomozó felelősségre vonásához fűződő érdek. Ugyanakkor a fedett nyomozó nem követhet el más életének szándékos kioltásával járó, vagy maradandó fogyatékosságot okozó bűncselekményt, és mást nem bírhat rá bűncselekmény elkövetésére, ahogy nem terelheti az érintett személyt súlyosabb bűntett elkövetése felé, mint amit eredetileg elkövetni tervezett.

A törvény – a bizonyítási eszközök taxatív felsorolását megtartva – új bizonyítási eszközként határozza meg az elektronikus adatot és önálló bizonyítási eszközként nevesíti a pártfogó felügyelői véleményt. Emellett a bizonyítási cselekmények között helyezi el újdonságként a közvetett bizonyíték beszerzésére irányuló műszeres vallomásellenőrzést.

Az új Be. valamennyi tanú számára nyitva álló eszközöket szétszórtan szabályozza, ezért nem könnyű átlátni a szabályozást. Például a 181. § lehetőséget ad arra, hogy a tanú írásban tegyen tanúvallomást, a 99. § arra, hogy a személyes adatait zártan kezeljék, vagy lehetősége van arra is, hogy az érdekében ügyvéd járjon el (59. §), de a 210. § arra is lehetőséget nyújt, hogy a felismerésre bemutatás esetén a felismerő észlelhetőségét kizárják. Ennek értelmében a tanúként fellépő veszélyeztetett személy címét, gépkocsijának rendszámát a hatóságoknak titkosan kell kezelniük. Amennyiben szükséges, akkor a tanú új nevet, rendszámot kaphat, és a lakhely ideiglenes vagy végleges cseréjére is lehetőség van. Mindezeket az állam részéről nyújtandó anyagi támogatás is kísérheti.

A kényszerintézkedések körében az előzetes letartóztatás elnevezése letartóztatásra változik. A letartóztatás felső határa továbbra is egy, kettő, három, illetve négy év. Kivétel marad az az eset, amikor a terhelt ellen életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható bűntett miatt folyik eljárás, ilyenkor a letartóztatásnak nincs felső határa. A letartóztatás alternatívájaként jelenik meg a bűnügyi felügyelet, amely magában foglalja a házi őrizetet, a lakhelyelhagyási tilalmat és távoltartást, valamint a bűnügyi eltiltást és jelentkezési kötelezettséget.

A letartóztatások csökkentése érdekében bővül az óvadék alkalmazásának lehetősége, amely a jövőben nemcsak készpénz, hanem értékpapír és ingatlan is lehet. A kódex a lefoglalt és zár alá vett vagyon kezelésének hiányzó törvényes alapjait megteremtve lehetősé teszi, hogy a vagyoni kielégítést szolgáló vagyontárgyak a büntetőeljárás gyakorta hosszabb tartama alatt se veszítsenek értékükből. Emellett bevezetik a lefoglalt dolog megváltásának a lehetőségét is.

Kapcsolódó cikk:

Az új Be. rejtett titkai – 2. rész – A nyomozástól a tárgyalásig