Felmentette a román legfelsőbb bíróság első fokon Victor Ponta volt román miniszterelnököt egy korrupciós ügyben.

A legfelsőbb  bíróság csütörtökön hozta meg az ítéletet a csaknem három éve tartó perben. Az ítélet kihirdetését előzőleg ötször halasztották el. Felmentették Dan Sova volt szociáldemokrata szenátort is, Ponta egyik üzlettársát.

Az úgynevezett Turceni-Rovinari ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség gyanújával 2015 szeptemberében küldte bíróság elé az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Pontát. Az ügy arról a két olténiai hőerőműről kapta a nevét, amely 2007-ben közel egymillió eurós megbízást adott – a vád szerint törvénytelenül – Dan Sova ügyvédi irodájának, amely állítólag Pontának is juttatott a pénzből.

A DNA szerint 2007-2008-ban Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Sova cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 teljesítési igazolást hamisított úgy, hogy más ügyvédek teljesítési igazolását lemásolta. A legfelsőbb bíróság megalapozatlanoknak ítélte meg az ügyészség vádjait.

Ponta 2012 és 2015 között volt miniszterelnök. Egy bukaresti szórakozóhelyen kiütött, tucatnyi emberéletet követelő tűzvész nyomán kialakult tüntetés következtében 2015 novemberében nyújtotta be lemondását. Később kizárták a Szociáldemokrata Pártból (PSD), jelenleg a Pro Romania nevű parlamenten kívüli párt egyik alapítója.