Őrizetbe vette a rendőrség azt az isztanbuli nőt, aki meztelere vetkőzött egy isztanbuli szálloda recepcióján, mert nem árulták el neki barátja szobaszámát. Komoly büntetésre is számíthat a rögtönzött sztriptíz következményeként.

Egy fiatal nő féltékenységi jelenetet rendezett az isztambuli Beyoğlu negyedben lévő egyik szálloda halljában. Seher A. titokban követte barátját a szállodába, szerette volna megtudni a férfi szobaszámát a recepcióstól – azt gondolta, hogy a férfi egy másik nővel csalja meg. A recepciós nem árulta el a szobaszámot, de felhívta a férfit, aki közölte, hogy nem akarja látni a nőt. Ekkor nő azzal kezdett fenyegetődzni, hogy addig vetkőzik, amíg nem mondja meg neki, hogy melyik szobában van a barátja. A recepciós ellenállt, megvárta amíg a nő az összes ruhadarabjától magszabadul, majd értesítette a rendőrséget.

Forrás: Hurriyet

A fiatal nő kihallgatásán elmondta a történteket, ezt követően az isztambuli ügyészség vizsgálatot indított. Bizonyítékként lefoglalták a szálloda biztonsági kameráinak felvételelit, és eljárást indítottak a fiatal nő ellen „szeméremsértés” vádjával. Az eljárás alá vont nőre az ügyészség 6 hónaptól egy évig terjedő letöltendő szabadságvesztést kért büntetésként, ügyében az Isztanbuli Elsőfokú Büntetőbíróság fog dönteni.