Dr. Grad-Gyenge Anikó

2013. május 23. Horváth Eszter, Budapest

„Ideális esetben a szerzői művek túlnyomórészt legális piaci csatornákon keresztül tudnának eljutni az emberekhez” – mondja Grad-Gyenge Anikó, akivel többek között az új Ptk. szellemi alkotásokhoz való viszonyáról, a hazai közös jogkezelés szervezetéről, az Európai Unió lehetséges szerzői jogi kódexéről, a digitális menetrendről, és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás realitásáról beszélgettünk.

Első diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán szerezte. Hogy jutott eszébe ezek után a jog?

Ennek igen prózai okai vannak. Az egyik, hogy nincs matematika érettségim. Eredetileg zenésznek készültem, és a konzervatóriumban ez nem volt kötelező érettségi tárgy. Volt helyette más. Érettségiztem zenetörténetből, zeneelméletből, szolfézsból, népzenéből is, de matematikából nem. Már harmadéves voltam a Zeneakadémián, amikor azt éreztem, hogy egész nap a könyvtárban ülök, és rájöttem, hogy valami mást is csinálnék. Mivel matematika érettségim nem volt olyasmit kellett keresnem, amihez az nem kellett. A másik ok az volt, hogy valami olyasmit akartam tanulni, ami teljesen más képességeket igényel, mint a zenetanulás. A jog tényleg ilyen. Mondhatni „vakválasztás” volt, de utólag is jó döntésnek érzem. Talán másodévben jártam dr. Székely László személyiségi jogi órájára. Ő sokszor a képzőművészetből, zenéből, irodalomból vett példákat. Akkor jöttem rá arra, hogy összekapcsolódhat a jog és a zene egymással. Írtam is hozzá egy évfolyamdolgozatot, amiben Vékás Lajos professzor egy cikkét kritizáltam nagy vagányan. Ez akkor meg is jelent a Jogállamban. Így indult a jogászi karrierem, aztán megismerkedtem Vékás Lajossal.

Miben tér el az „új” Ptk. szerzői joghoz való viszonya a jelenleg hatályos szabályozástól? Egy írásában a szellemi tulajdon, szellemi javak és szellemi alkotás közötti eltérést magyarázza. Van tényleges eltérés a fogalmak között?

Érdemi változást nem jelent az új Ptk. megoldása, bár nagyon másképp néz ki, mint a hatályos szabályozás. A jelenlegi Ptk. általános értékkifejezésként azt mondja ki, hogy törvény védi a szellemi alkotást, aminek a lényege, hogy ezek az alkotások magánjogi védelemben részesülnek. Az összes érdemi szabályt külön törvényre hagyja. Így külön törvény védi – többek között – a védjegyet, szabadalmat, szerzői jogot. Ezen felül van két – kifejezetten a Ptk. által védett – szellemi alkotás. Az egyik az úgy nevezett „nem nevesített szellemi alkotás”. Erről valójában szinte senki nem tudja, mi lehet. Kétféle vélekedést ismerek. Egyrészt egyfajta biztonsági klauzulaként szokták felfogni, ami azt a célt szolgálja, hogy tényleg minden szellemi alkotás álljon valamiféle oltalom alatt, vagy azt mondják, hogy 1978-ban, amikor ez a szabályozás a Ptk-ba került, ez egyfajta – a szovjet megoldásra hajazó – politikai deklaráció volt inkább, semmint érdemi tartalommal bíró rendelkezés.

A másik, csak a Polgári Törvénykönyvben védett szellemi alkotás a know-how. Ez egyszerűen megfogalmazva olyan speciális műszaki tartalommal bíró ismereteket takar, amiknek a gazdasági értéke a titkosságukban van.

A jelenlegi Ptk. szellemi alkotásokra vonatkozó rendelkezései tehát inkább csak keretszabályok. Az új Ptk. ehhez képest egyetlen bekezdést tartalmaz, ami azt mondja ki, hogy a szerzői jogra és az iparjogvédelemre vonatkozó szabályokat külön törvények állapítják meg és a Ptk-t az ott nem rendezett kérdésekben kell alkalmazni. Felvetődik, hogy szükséges-e ez egyáltalán?

A Ptk. előkészítésekor mindenki egyetértett abban, hogy a szellemi alkotások védelmét a magánjog területén kell elképzelni és erre a magánjogi kódexben utalni kell. A hatályos Ptk. a szellemi alkotásokra vonatkozó rendelkezéseket (86. és 87.§), a személyhez fűződő jogok után, a tulajdonjogi fejezet előtt tartalmazza. Ez egyesek szerint azt a kettős kötődést fejezné ki, hogy egyrészt személyiségi másrészt vagyoni jogokat védenek ezek az oltalmi formák. Az új törvényben ilyen elhelyezésbeli utalás már nincs. A nem nevesített szellemi alkotás kikerült a szabályozásból, a know-how pedig átkerült az üzleti titok körébe. A többi oltalmi forma esetében ma már nem kérdés, hogy ezeknek a Ptk. háttérszabályozását adja, ráadásul az ágazati törvények ezt kifejezetten ki is mondják. Így ennek a szakasznak a megjelenése inkább csak szimbolikus jelentőségű és a magyar jogi hagyomány miatt szerepel a törvényben.

A szellemi alkotás, szellemi tulajdon különbsége pedig álláspontom szerint nem jogalkotási, hanem elméleti kérdés. Azokat a speciális oltalmi formákat, amiket ide sorolunk – szerzői jog, szabadalom, védjegy, formatervezési minta, használati minta, földrajzi árujelző, mikroelektronikai félvezető topográfiai oltalma és más országokban még más oltalmi formák is – próbálja leírni egy fogalommal, úgy, hogy az leginkább kifejezze a közösséget bennük. A hatályos Ptk. szellemi alkotásként nevesíti őket ezzel utalva arra, hogy a produktumok – amiken aztán az oltalmat biztosítja – emberi kreativitást, szellemi energiakifejtését követelnek. Ezzel kapcsolatban többen megfogalmazták azt a kritikát, hogy nem minden oltalmi forma nevezhető szellemi alkotásnak. Egy színhasználat egy logóban, vagy egy földrajzi árujelző pl. tokaji bor esetében nem kizárólag emberi szellemi tevékenység az, amit védünk. Az „alkotás” kifejezés így több esetben sem adekvát. A másik átfogó fogalom a szellemi tulajdon, amit egyre több nemzetközi egyezmény és az uniós jog is használ az oltalmi formák leírására. Ez azonban a személyhez fűződő jogi vonatkozásokat nem fejezi ki. A „tulajdon” a jogok abszolút jellegére, kizárólagosságára utal, de nem jeleníti meg e jogok személyiséghez való viszonyát. Pedig a szerzői jogban is számos ilyen van, a névfeltüntetés, nyilvánosságra hozatal, visszavonás, integritás, és vannak személyiségi jogai a feltalálónak is például. Valójában tehát mind a két fogalom szerencsés is meg szerencsétlen is egyszerre, de semmiképp sem pontosak.

A technikai fejlődés tempója miatt a szerzői joggal kapcsolatban sokkal inkább van az embernek olyan érzése, hogy a jog a valóság mögött kullog. Gondolok itt például az illegális fájlletöltésre. Lehet Ön szerint reálisan védekezni ezek ellen a jog eszközeivel?

Röviden: nem. Azért van ennél részletesebb válaszom is. Rengeteg az új jelenség – nem csak a szerzői jog területén –, amire a jog nincs és nem is lehet felkészülve. Régen rossz az a jogszabály, ami megelőzi a korát, ami megpróbál előírni olyan magatartásokat, amiket a társadalom még nem produkált. Az egy más kérdés, hogy a szerzői jog által szabályozott területeken ez a gyorsulás nagyon radikális. Mivel a szerzői jogi szabályozás soha nem tudott – és most már egyre kevésbé tud – megmaradni nemzeti szinten, még nehezebb a változásokra reagálni. Egyrészt nincs is hatáskör a problémák kezelésére, másrészt nemzetközi szinten lehetetlen ilyen gyorsan – hónapokon, vagy egy-két éven belül – érdemi megoldásokat találni. Az igazi gondot egyébként nem is az jelenti, hogy a jog nem tud időben reagálni, hanem hogy a piac nem találja meg az alkalmas válaszokat. Ideális esetben a szerzői művek ésszerű, legálisan működő piaci szereplők közvetítésével tudnának eljutni az emberekhez. Ehhez a felhasználói igényeket meghalló közvetítők kellenek, akik képesek a saját érdekeik mellett a szerzőkét is figyelembe venni.

A szerzői jogi törvény legújabb módosításával – 2011/70/EU irányelvet figyelembe véve – ötvenről hetven évre módosult a hangfelvételben rögzített előadóművészi teljesítmény védelmi ideje. Van -e tendencia az oltalmi idők növekedésében? Volt olyasmi, ami még felkeltette a figyelmét a törvénymódosításban?

A védelmi idők emelése abszolút tendenciaszerű. 1709 óta – amikor az első szerzői jogi törvényben 14 éves védelmi időt állapítottak meg – folyamatosan nő. Mindig voltak, akik azt mondták, hogy a művek piaci sikerének kiaknázásához kevesebb idő is elég lenne. Ugyanakkor – pl. ennek a módosításnak a kapcsán – az Európai Bizottság közgazdasági tanulmányokra hivatkozva mutatta ki, hogy az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók, jobban járnának, ha a védelmi idő 50 évről 70 évre emelkedne. Ehhez hozzátartozik, hogy a hangfelvétel-ipar elég komoly válságban van. Bevétel leginkább azokból a régi hangfelvételekből származik, amelyek az 1960-as 70-es években készültek – többek között azért, mert ezeket nem a „fájlcserélő korosztály” hallgatja, hanem azok, akik még bemennek a CD boltba vásárolni. Érdek lehet tehát, hogy ezeknek a hangfelvételeknek a védelmi ideje még tovább tartson, így még bevételt lehet generálni a jogosultak javára. Viszont ezeknek a felvételeknek az ötven éves védelmi ideje pont most kezdett volna lejárni – sőt volt is olyan hangfelvétel, amelyik pont kipottyant belőle. (pl.: a Beatles „Love me do” című számának egy eredeti előadása).

Vagyis igen, lehet ezt tendenciának mondani. De, hogy ez jó irány lenne, azt kétlem. Tudható, hogy a tárgyalások folyamán is nagyon sokáig billegett az Európai Unió Tanácsában az elfogadáshoz szükséges tagállami szavazatszám. Sok tagállam kételkedett abban, hogy ez valóban szolgálja majd az előadóművészek érdekét és ténylegesen serkenti a piacokat. A Bizottság ezt a javaslatát deklaráltan a fájlcserélésre is valamiféle válasznak szánta. Hogy a védelmi idő növelésének ténylegesen van-e hatása a fájlcserére, az nem bizonyosodott be. Azaz csak annyiban, hogy ha hosszabb ideig védettek a művek, akkor hosszabb ideig lehet velük kapcsolatban jogsértést elkövetni.

A legutóbbi jogszabálymódosítás egyéb vonatkozásai közül engem egy dolog érint fájdalmasan. Ez a szerzők integritásvédelmét biztosító 13. §. Az integritásvédelem lényege, hogy a szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes. A hatályos szabályozás megfogalmazásbeli problémáját a bírói gyakorlat viszonylag jól kezelte, bár kétségtelenül ellene ment a jogalkotói szándéknak. Vannak olyan szerzők, szerzői örökösök, akik viszont jóval erősebb integritásvédelmet szerettek volna. A Kormány ilyen jellegű módosítást ennek ellenére nem rakott a tervezet szövegébe, nem is nyitotta meg a 13. §-t. Ettől függetlenül – a Házszabálynak ellentmondva – benyújtottak egy módosító javaslatot ehhez a szakaszhoz, ami kimondja azt is már, hogy mindenfajta visszaélés a művel sérelmes lehet az integritás védelmére, ha az sérti a szerző hírnevét, vagy becsületét. Ezzel teljesen kiszámíthatatlanná tették a paragrafus alkalmazását. A „visszaélés” fogalmát a módosítás nem határozza meg, így ez gyakorlatilag bármilyen cselekmény lehet. A visszaélés kifejezés nem való olyan normaszövegbe, amely egyébként konkrét, specializált tényállásokat tekint csak jogsértőnek (a többit szándékosan megengedetté téve). Ezt a jogszabályszöveget nagyon rossznak tartom, és csak remélni tudom, hogy a bírói kar önmérsékletet fog gyakorolni a jogalkalmazáskor és nem fogja a művészeti szabadság korlátozására használni.

Hogy néz ki most a hazai közös jogkezelés szervezeti rendszere? Milyen szerep jut ebben rendszerben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának?

Vannak olyan helyzetek, amikor a szerző nem tudja, vagy nem akarja jogát önmaga gyakorolni. Az egyik eset, ha egy szerző művét nagyon sok helyen használják fel. Ilyenkor jó, ha van egy képviselője, akihez minden felhasználó tud fordulni és meg tud állapodni a szerző műveinek felhasználási feltételeiről. A másik eset, ha van egy felhasználó – például egy rádió vagy televízió – aki a nap 24 órájában szerzői műveket játszik. Neki is macerás lenne az összes szerzővel, kiadóval, előadóval külön-külön megállapodni. Praktikusabb, ha van egy szervezet, ahol az összes engedélyt megkaphatja a jogszerű felhasználáshoz. Ez a közös jogkezelés lényege röviden. Magyarországon – egy negyven éves időszakot leszámítva – a közös jogkezelést mindig magánszervezetek végezték. 1907-ben jött létre az első ilyen szervezet. Az ötvenes években államosították az intézményt, de 1996 óta újból magánkézbe került.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szerepe a közös jogkezelők hatékony működésének segítése. A Hivatal 2011. január 1-én vette át a felügyeleti feladatokat a Kulturális Minisztériumtól. Megjegyzem, a közös jogkezelés területe mindig is vonzotta az állami figyelmet. A második világháború idején azt próbálták kitalálni, hogy hogyan lehetne a „nem kívánatos” szerzőket megfosztani a jogdíjaktól, gondolok itt a zsidótörvényekre. Az ötvenes években – amikor államosították a jogkezelést – a külföldi felhasználások engedélyezése mind állami szereplőn keresztül történt. Az állam mindig pontosan tudta, hogy kiket játszanak külföldön, és mennyiért. Ezen keresztül a kultúrpolitika alakulását is intenzíven próbálták befolyásolni. Ehhez képest a mai rendszer tiszta és átlátható. A Hivatal hatáskörei részletesen meghatározottak. Azt ellenőrzi, hogy a jogkezelők törvényes keretek között működjenek és, hogy monopolhelyzetükkel ne tudjanak visszaélni.

Hogyan látja egy szerzői jogi kódex lehetőségét az Európai Unióban? Van ennek realitása ma? Hol tart az EU jog harmonizációja a szerzői jog területén? Van -e ennek kapcsolódási pontja a digitális menetrenddel?

A digitális menetrend a szerzői jogon jóval túlmutató stratégia. Ebben minden, ami a digitalizációval kapcsolatos uniós célkitűzés, benne van. Egyfajta politikai célkitűzés-sorozat ez az Európai Bizottság részéről. Ennek a digitális menetrendnek – ha úgy tetszik – egy alábontása az, ami a szerzői jog területén stratégiaként megvalósul. Legutóbb komoly stratégiai anyag 2012 decemberében született a témában. Akkor a Bizottság bejelentett egy átfogó stratégiai csomagot a szerzői joggal kapcsolatban. Konkrét jogalkotási lépéseket és néhány olyan kulcsterületet azonosított be, ahol valamit feltétlenül tenni kell. Ilyen például az audiovizuális művek online hozzáférése, a felhasználók által generált online tartalmak szerzői jogi problémái, a jogérvényesítéssel kapcsolatos kérdések, vagy az üres hordozó díjakkal kapcsolatos teendők is. Ebben az anyagban említette meg a Bizottság egy európai szerzői jogi kódex ötletét is. Azt nem fejtette ki, hogy mi is lenne ez konkrétan – így nem is tudjuk, hogy mire gondolt. Többféle értelmezési lehetőség is adódik, hiszen ez nem decemberi ötlet, néhány éve már érdekes elméleti vitatémaként forog. A kevésbé ambiciózus verzió szerint, az eddig megalkotott irányelveket kellene egy olyan gyűjteménybe összerakni, amiben az eddig meglévő irányelvek közötti ellentmondásokat kezelné. Mint ezt az Európai Bíróság gyakorlata is igazolja, ilyen ellentmondás bőven van. Ez a munka egy nagyon „szöszölős” jogászi feladat lenne, ami ugyan a jogalkalmazást megkönnyítené, de a piaci viszonyokra nem lenne nagy hatással.

A másik ötlet a határon átnyúló engedélyezés gondolata. Ezt elképzelni és elmondani is nehéz. Lenne egy szerzői jogi jogcím ami – az uniós védjegy jogcímhez és az uniós szabadalmi jogcímhez hasonlóan (egy aktussal) – az Európai Unió egészében ugyanazt az oltalmat biztosítaná a szerzőnek. Most a 27 tagállamban 27 féle szerzői jog van, a szerzők 27 féle védelmet élveznek. A Bizottság elképzelése szerint lehetne egy teljesen homogén oltalmat is adni a szerzőknek. A probléma ennek kivitelezhetőségével a következő. A szabadalom és a védjegy regisztrált jogok. Ezeknél pontosan lehet tudni, hogy kinek mire van joga. Elfér egymás mellett az uniós, a nemzetközi és a nemzeti oltalom, mert ott van a lajstromban minden releváns adat. A szerzői jog viszont nem regisztrált oltalom. Innentől kezdve követhetetlen lenne, hogy kinek hányféle oltalma van. Ráadásul a nemzetközi egyezmények kizárják a szerzői jog regisztrációhoz kötését – ezt egyébként eredetileg a cenzúra ellen találták ki. Mivel nem tudjuk regisztrálni a szerzői jogot, a párhuzamos oltalom sem fog működni. Felmerül a kérdés, hogy akkor mit is akar a Bizottság?

A Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodásról – az ACTA-ról – korábban úgy vélekedett – hogy az nem fog hatályba lépni. Miről szólna ez az egyezmény és mi a véleménye a hatálybalépéséről most?

Erről nem csak én vélekedek így, hanem dr. Ficsor Mihály is, az SZTNH jogi elnökhelyettese (és még sokan mások). Ez az egyezmény a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos jogérvényesítést próbálná erősíteni nemzetközi szinten. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy ha magyar művekkel, (gyógyszerekkel, védjegyekkel, szerzői művekkel stb.) kapcsolatos jogokat megsértenének külföldön, akkor ezek ellen fel lehessen lépni. Nem a magyar szerzői jogi törvény magyar helyzetekre kitalált szabályait, és nem is az uniós szabályokat változtatná meg, hanem nemzetközi viszonylatokat rendezne. Az ACTA gyakorlatilag semmi olyasmit nem tartalmaz, ami az európai szabályozásnál szigorúbb lenne. Az USA ambíciói ugyan nagyratörőbbek voltak a végleges változatnál, de ezek a javaslatok a végleges szövegbe nem kerültek bele, így az lényegében semmiben nem halad túl az Európai Unió pozícióján.

Mivel a tárgyalások titokban zajlottak – a diplomácia általános elveinek megfelelően – erős hecckampány alakult ki (javarészt az USA dokumentumainak kiszivárgása után), ami ellen a titkosság miatt egyébként nem lehetett védekezni sem. Az első szövegtervezet megjelenésekor szinte hisztéria vette körül a tervezetet. A Bizottság az aláírás előtt az Európai Bíróság állásfoglalását kérte, az Európai Parlament is szavazott róla és ellene, és végül az uniós aláírást előkészítő folyamat itt megállt. Annyira átpolitizálódott ez a történet, hogy érdemi szakmai párbeszédet nem lehetett folytatni. Egy rossz forgatókönyvben mostanra az is benne van, hogy más szerződő országok aláírják, végül hatályba lép az egyezmény, de az EU kimarad egyezményből. Megjegyzem, Magyarország aláírta, de az EU aláírása hiányában nem tud Magyarországon sem hatályba lépni.

Mivel foglalkozik jelenleg, és mik a távlati tervei?

Tanszékvezető helyettesként vezetem a Károli Gáspár Református Egyetem Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékét. Sokat tanítok, elsősorban polgári jogi tárgyakat. Vendégprofesszor vagyok a bécsi egyetemen, ahol szerzői jogot tanítok. Van egy közös szemináriumunk Michel Walter professzorral, akinek az uniós szerzői jog a szakterülete, és a közös munkánk álmaim netovábbja.

Ha vége lesz a félévnek, újraírjuk a szerzői jogi kommentárt, hiszen 2006 óta sok minden történt. Ott van a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért szerzői jogi kézikönyve is, amit az új Btk. miatt szintén frissíteni kell. Ezen felül dolgozom még két könyvön. Az egyik a közös jogkezeléssel foglalkozik és az NMHH-nak írjuk dr. Sarkady Ildikóval. A másikat még nem árulnám el, de az is nagyon érdekes munka lesz!


Grad-Gyenge Anikó 2003-ban fejezte be tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán, majd az ELTE ÁJK Állam- és Jogtudományi Karán végzett 2004-ben, ahol 2010-ben szerzett PhD fokozatot. 2003 és 2010 között az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban szerzői jogi kodifikációval és jogharmonizációval foglalkozott, 2007 óta a területért felelős osztály vezetőjeként. 2010-től a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért tanácsadója. Tanított az ELTE ÁJK-n, az ELTE BTK-n, a Pécsi Tudományegyetemen, és meghívott előadóként több más egyetem szerzői jogi tárgyú kurzusain. A Bibó István Szakkollégium Civilisztika Műhelyének egyik vezető oktatója, a Bocskai István Szakkollégium polgári jogi műhelyének tanára. A Szerzői Jogi Szakértő Testület elnökségi tagja 2010-ig, és 2005 óta gyakorló szakértője, a Creative Commons Hungary jogi vezetője, az Infokommunikáció és Jog című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. 2010 szeptemberétől a Károli Gáspár Református Egyetem Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékének egyetemi adjunktusa, 2012 óta egyetemi docens, a Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék tanszékvezető-helyettese. 2012-ben a Bibó István Szakkollégium Harkály-díját kapta tudományos munkája elismeréseként. 2013 tavaszán az Universität Wien vendégprofesszora.

  • kapcsolódó anyagok
POLGÁRI JOG
SZELLEMI ALKOTÁSOK JOGA
SZERZŐI JOG
PTK
ÚJ PTK
GRAD-GYENGE ANIKÓ