Dan Goodley

2016. március 3. Mikola Orsolya, Budapest

A Harmadik Magyar Fogyatékosságtudományi Konferencia meghívott előadója a fogyatékosságtudomány meghatározó személyisége és alakítója, Dan Goodley volt, aki először járt Magyarországon. Őt kérdeztük hivatásról, kutatási területéről, (kritikai) fogyatékosságról, és arról, mit üzen a jogásztársadalomnak.

Az alatt a pár nap alatt, amit Magyarországon töltött, milyen benyomások érték?

Megtiszteltetés volt számomra, hogy meghívtak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karának konferenciájára, s többek között olyan kiváló kollégákkal találkozhattam, mint Könczei György és Hernádi Ilona. A konferencia tökéletes helyet és teret teremtett a vitára és párbeszédre, s számos dolgot tanultam.

Először is ráirányították a figyelmemet a siket és a fogyatékossággal élő aktivisták közötti véleménykülönbségre, de a hasonlóságokra is, valamint a fogyatékossággal élő gyermekek iskolai kirekesztettségére. Részese lettem egy érdekes vitának a speciális oktatás és a kritikai fogyatékosságtudomány közötti kapcsolatról. Egyesek úgy vélték, hogy a speciális oktatás építi a fogyatékosságtudományt.

Dan Goodley

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Itt el kell, hogy mondjam: aggódom a fogyatékosságtudomány dilemmájával kapcsolatban, hogy felőrlődik a speciális oktatás céljaiért és törekvéseiért, ahelyett, hogy a fogyatékosságtudomány a speciális oktatás egy narratívájává válnék.

Megtapasztaltam mindemellett, hogy Magyarországon a fogyatékosságtudomány iránt igen nagy az érdeklődés és az igény.

A Harmadik Fogyatékosságtudományi Konferencia meghívott előadójaként a fogyatékosságtudomány perspektíváira koncentrált. Az Ön beszéde a “Kritikai fogyatékosságtudomány kibogozásáról” szólt. Mivel az Olvasók többsége nem vett részt a konferencián, összegezné előadását?

Elsősorban felvázoltam, hogy mit értek fogyatékosság és “fogyatékosizmus” alatt. Kiemelten foglalkoztat a “fogyatékosizmus” feltételeinek megkérdőjelezése, a fizikai, érzékszervi és/vagy kognitív korlátozottsággal és képességekkel élő személyek szociális, politikai, kulturális és pszicho-emocionális kirekesztése, akkor, amikor az általános ideát az önálló, társadalom számára hasznos csoportot alkotó személyek jelentik.

Mindenekelőtt fontos látni, hogy a fogyatékosság nem tragédia, azt sokkal inkább a személyes képességek és egyéb lehetőségek oldaláról kéne megközelíteni.

Másodsorban beszéltem a fogyatékosság világszerte elterjedt szociális modelljéről, mely mellett mára megjelent egy új, kulturális, kapcsolati, úgynevezett „déli-félteki" – Afrika, Latin-Amerika, Ázsia fejlettebb részein jellemző – megközelítés is.

Ezeken felül előadásomban kiemeltem a fogyatékosságtudomány anglocentrikusságának problémáját. Úgy gondolom, ebből ki kell törnünk, és körül kell néznünk Európa és a világ más részein is! Első lépésként például egy magyarországi konferenciához Angliából meghívott előadóként csatlakozni és hallani más országok szakembereinek előadását, szemlélődni más nézőpontokból.

Igen fontos továbbá nemcsak az Egyesült Államokra vagy az Európai Unióra, de például az afrikai országokra is figyelni, és keresni a sokkal közösség alapúbb és helyi, közvetlen megközelítéseket a fogyatékosságról. A fogyatékosságtudományról szóló diskurzusban sajnos a mai napig túlnyomó részben Európa és USA-központú fogyatékossági modellek dominálnak. Ezen változtatni kell.

Végül pedig arról beszéltem, hogyan próbálom én összehangolni a saját megközelítésemet a kritikai fogyatékosságtudománnyal, és összekapcsolni számos különböző teoretikus megközelítéssel. A kritikai fogyatékosságtudományok a fogyatékosságtudomány iránt kritikusak. És úgy gondolom, hogy ez a terület elég érett már egy ilyen kritikai gondolkodásra.

Dan Goodley

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Az egyesült királyságbeli Sheffield University professzoraként milyen vezető egyetemeket, kutatóhelyeket emelne ki a fogyatékosságtudomány területén?

Európában és az Egyesült Államokban van a legtöbb központ, Budapesten, Galway-ben, Leeds-ben, Manchesterben és Sheffieldben, különböző fókuszokkal.

Sheffieldben számunka a legfőbb feladat, hogy a fogyatékosságtudomány egyes területeit összekössük kutatókkal és különféle diszciplínákkal. Megpróbáljuk a fogyatékosságtudomány üzenetét különböző kutatói csoportokon keresztül is megjeleníteni, beleértve a sheffieldi fogyatékosságtudományi közösséget és az újonnan alapított kutatóközpont, a Research Institute for the Study of the Human-t. Utóbbiban ötvözik az orvos- és társadalomtudomány, illetve a humán tárgyak kérdéseit és problematikját, vagyis, hogy mit jelent a XXI. század emberének lenni. A migráció, háború, technológia és néhány egyéb, jelentős és kiemelt terület emberi körülményekre gyakorolt hatásához hozzáadjuk a fogyatékosság kérdését, s megfigyeljük, hogy hogyan tágítja a fogyatékosság az emberi létet.

Dan Goodley

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Milyen fejlődési lépéseket emelne ki a CRPD, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény európai ratifikációja óta?

Ez a ratifikáció megteremtette annak lehetőségét, hogy a fogyatékossággal élő emberek szervezetei használhassák a CRPD-t, mint eszközt, többek között arra, hogy ellenőrizzék a kormányuk gyakorlatát. Ezen felül az egyezményen keresztül az emberi közösségeket emlékeztetik a fogyatékossággal élő emberek jogaira.

Egy olyan országban, mint Nagy-Britannia, a CRPD-n keresztül egy interdiszciplináris párbeszédet kezdhetünk. Habár Nagy-Britanniának van antidiszkriminációs joga, kérdéses, hogy a fogyatékossággal élő embereket is ugyanolyan értékű polgároknak tekintik-e, mint a fogyatékosság nélkül élőket. Ez egy rendívül fontos és kiemelt kérdéskör, többek között az egyezmény által is.

Miért a 'fogyatékos ember' kifejezést használja, miért nem inkább azt a formát, hogy 'fogyatékossággal élő ember'? Tudatosan? Mit akar ezzel kifejezni?

Nagy-Britanniában a 'fogyatékos ember' kifejezés preferáltabban használt azok által, akik a fogyatékosság szociális modelljét kívánják megidézni. A sérült emberek a társadalom által fogyatékosak: a társadalmi diszkrimináció által rekesztődnek ki. Egy adott személy fogyatékosként azonosítása arra ösztönzi a hozzá hasonlókat, hogy közösségként a fogyatékosság fogalma köré szerveződjenek.

Világhírű, úttörő könyve a “Fogyatékosságtudományról – Interdiszciplináris bevezetésről”, melynek az utolsó része a kritikai fogyatékosságtudományról szól, 2011-ben került kiadásra. Az idő múlásával olykor a szerzők igénye változtatni. Ön is érzi ezt?

A könyv több szempontból is átdolgozásra került, most fog megjelenni az újabb kiadása. A módosítások közül hármat emelnék ki.

Először is az első kiadáshoz kapcsolódó visszajelzésekből kiderült, hogy a könyv nem a fogyatékossággal élő személyeknek, hanem a fogyatékosságtudománnyal foglalkozó akadémikusoknak szólt. Így ebből a szempontból ráerősítettem a szociális elméletre.

A második változtatás Kollégáim (Rebecca Lawthom, Rod Michalko, Katherine Runswick Cole és Simo Vehmas) visszajelzésének hatására történt. Gördülékenyebbé tettem a könyvet, mellőztem az idézetekkel való megtörést.

Dan Goodley

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Harmadszorra pedig, a könyv számos új fejezettel is bővült, melyek a kritikai fogyatékosságtudomány fejlődéseire reflektálnak. A 10. fejezet például, mely a “Jövő”-ről szól, teljesen átírásra került. Úgy gondolom, sosem kell elnézést kérnünk egy elméletért, amelyet használtunk és fejlesztettünk.

Milyen szerepét látja a jognak a fogyatékosság vonatkozásában?

A jogászok köztiszteletben álló személyek, és kiemelkedő szerepük van társadalmi párbeszédek generálásában, hiszen amikor megnyilvánulnak, általában hallgatnak rájuk. Cél, hogy a társadalmi párbeszédben érdekeltek legyenek, többek között a Twitteren is, mely egy nagyon gyors terepe a párbeszédeknek.

A jogászokat kérem és egyúttal felhívom arra, hogy vegyenek részt és teremtsenek párbeszédet!

  • kapcsolódó anyagok
ESÉLYEGYENLŐSÉG
FOGYATÉKOSÜGY